Kedvező tapasztalatok az agrártámogatási kérelmeknél

Kedvezőnek értékelte az egységes agrártámogatási kérelmekkel kapcsolatos tapasztalatokat a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH). Az előleg kifizetések az ellenőrzéseket követően, októberben kezdődhetnek.

A mintegy 400 milliárd forintos támogatási keretre határidőig 178 ezer kérelem érkezett. Az igénylések száma a tavalyihoz hasonlóan alakult.

Az MVH elnöke az ellenőrzésekkel összefüggésben hangsúlyozta, hogy az adminisztratív, formai ellenőrzést minden kérelmező esetében elvégzik, helyszíni ellenőrzésre jogcímtől függően az érintettek 10 százaléka számíthat. Mindez feltétele a kifizetéseknek, és hozzájárulhat a támogatási összegek növeléséhez azáltal, hogy a jogosulatlan igénylők kiszűrésével több marad a jogosult gazdáknak.

Tipikus kérelmezési hibák sajnos továbbra is vannak a beadványokban. Például sok gazdálkodó nagyobb területre igényelt támogatást, mint amire jogosult lenne, mások nem tudták igazolni a jogszerű földhasználatot. Utóbbi kiküszöbölésére az MVH kezdeményezte az igazolás egyszerűsítését, egy júniusban elfogadott törvénymódosításnak köszönhetően a hivatal már többféle dokumentumot, önmagában tulajdoni lapot is elfogad a jogszerűség igazolására.

Sok a hiba a zöldítéssel kapcsolatban
Sok a hiba a zöldítéssel kapcsolatban is

 

A környezet- és éghajlatvédelmet szolgáló zöldítéssel, mint új támogatási lehetőséggel kapcsolatban fontos információ, hogy Magyarország a huszonegy komponens közül hússzal élt, a gazdálkodók mintegy 482 ezer hektárra nyújtottak be igénylést, s a legnagyobb területre a nitrogénkötő növények termesztését, az ökológiai másodvetést, valamint az ugaroltatást, azaz a föld parlagon hagyását vállalták.

Egy, a napokon belül megjelenő FM-rendelet lehetőséget ad arra, hogy azok, akik hibás igénylést nyújtottak be az ökológiai fókuszterületükkel összefüggésben, még az ellenőrzések lezárása előtt módosíthatják kérelmüket, illetve a fókuszterület kijelölését, így nem kerülnek hátrányba a forrás lehívása során.

A zöldítés kedvező változtatásokat eredményez a hazai vetésszerkezetben. A támogatás révén a szója vetésterülete egy év alatt 72 ezer hektárra, a korábbi kétszeresére nőtt és a következő években akár 100 ezer hektárnál is nagyobb lehet, ha a vetőmagigényt sikerül kielégíteni. Aki vállalta a szemes fehérjenövény termelését, akár a területalapú támogatáson felüli kiegészítő támogatással együtt, 120-130 ezer forintra is jogosult lehet hektáronként.

7000-8000 kifizetési kérelem benyújtása várható még, a határidő a jogcímek többsége esetén augusztus 31., az összes forrást idén december 31-ig kell kifizetni.

Forrás: MTI

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Támogatások erdészeknek, állattenyésztőknek – MVH ... A néhány hetes „szünet” után újabb közleményeket adott ki a 25. héten a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium. Főként erdőtulajdonosokhoz, ál...
Kifizetések szőlőültetvényekre + kérelembenyújtási... Folytatja a szőlőültetvény szerkezetátalakítási és -átállítási támogatások kifizetését a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH). A 2014. évbe...
250 milliárd állattartó telepek korszerűsítésére!... Állattartó telepek korszerűsítésének támogatásra mintegy 929 millió forint kifizetését hagyta jóvá a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal a héten...
Újabb összegek anyajuh tartóknak Az anyajuhtartás és anyajuh de minimis támogatások kifizetése folytatódott a héten a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal jóváhagyásával. A most...
Megkezdődött a LEADER támogatások kifizetése A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 2014. július 7. – július 11. között az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) társfinanszír...
Támogatások és költségtérítések borászoknak... Az MVH a 33. héten két, bortermelők számára érdekes közleményt adott ki. A 124/2014-es számú kifizetési keretösszegről, a 125/2014-es pedig költségtér...