Kedd reggeltől vörös kód lépett életbe a hazai időjárásban

Kedden a késő délutáni, esti óráktól elsősorban az Északi-középhegység térségében, valamint az Észak-Alföldön és annak a keleti részein számíthatunk helyenként zivatarokra. Az Országos Meteorológiai Szolgálat citromsárga figyelmeztetést adott ki zivatar miatt Győr-Moson-Sopron, Pest, Nógrád, Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar és Békés megyére.

Az előrejelzés szerint kisebb eséllyel az északnyugati határvidékre is besodródhat egy-egy zivatar, sőt a zivatartevékenység az éjszakai órákban is folytatódhat, a kialakuló zivatarokat rövid idő alatt 10–20 mm-t meghaladó csapadék, jégeső (~1-2 cm) és viharos (akár 60-70 km/h fölötti) széllökés kísérheti – írta a met.hu.

A napi középhőmérséklet a nap folyamán már egyre többfelé 27 fok fölött várható, délen pedig helyenként 29 fok fölött is lehet. Az összes megyére figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. Hat megyére (omogy, Baranya, Tolna, Bács-Kiskun, Csongrád és Békés) piros figyelmeztetés érvényes.

Narancssárga, azaz másodfokú figyelmeztetés érvényes Zala, Vas, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Fejér, Veszprém, Pest, Jász-Nagykun-Szolnok és Hajdú-Bihar megyében, citromsárga, azaz elsőfokú figyelmeztetésre pedig Nógrád, Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében kell számítani.

Közben szerda éjfélig érvényes hőségriasztást rendelt el Müller Cecília országos tiszti főorvos hétfő déltől – közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) hétfőn. Az országos tiszti főorvos akkor rendel el másodfokú figyelmeztetést, hőségriasztást, ha a napi középhőmérséklet várhatóan legalább három egymást követő napon eléri vagy meghaladja a 25 fokot.

Kedd reggel egyébként életbe lépett a vörös kód, mert a meteorológiai szolgálat előrejelzése alapján kedden és szerdán is meghaladja a 27 fokot a napi középhőmérséklet. A vörös kódnak két fontos célja van: egyrészt felhívja a társadalom figyelmét a rendkívüli helyzetre, másrészt a speciális eljárásrend alatt a szociális szektorban a diszpécser jelzése alapján minden intézménynek fogadnia kell a hajléktalanokat attól függetlenül, hogy kiknek nyújtanak szolgáltatást.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Alkalmazkodni tudni kell a klímaváltozáshoz Múlt hét pénteken jelent meg az MTI-n „A klímaváltozás lehetséges következményei 2050-től” elnevezésű ábra. Az üvegházhatás-prognózist ábrázoló grafik...
A kukorica és a klímaváltozás Múlt héten az üvegházhatás hosszú távú hatásait boncolgatta szakértőnk, Dr. Varga Zoltán agrometeorológus. Ezúttal egyrészt a mezőgazdasági munkák, má...
Mi várhat a kukoricatermesztőkre a következő 10-20... Múlt héten az üvegházhatás hosszú távú hatásait boncolgatta Dr. Varga Zoltán agrometeorológus. Előző cikkéből pedig már sok mindent megtudtunk a kukor...
A meteorológia világnapja – március 23. Egy nappal a Víz világnapja után tartjuk a Meteorológiai Világnapot, már több mint 50 éve. A főként meteorológusok ünnepelt világnapról mi is megemlék...
A májusi eső aranyat ér! Az utóbbi napokban igencsak kijutott az esőből országszerte, ami a gazdáknak is jól jött. A tíz millimétert csapadék kedvez az idei termésnek. Sokszor...
Áll a víz a szabolcsi földeken – fotókkal! Míg az ország nagyobb részén valóban aranyat ért a májusi eső, sok szabolcsi gazda a túl sok csapadék elvezetésén fáradozik. Volt vihar, volt jég, de ...