Katasztrófa fenyegeti a tejtermelőket a szent tehenek miatt

India tejipara Magyarország éves GDP-jének nagyjából kétharmadát, 83 milliárd dolláros értéket termel egyetlen évben. A hatalmas ország legkevesebb 250 millió dolláros bevételkieséssel számolhat, mert már nem szabad leölni a teheneket. A kormány még májusban hirdette ki a törvényt, amit a Legfelső Bíróság alkotmányellenesnek ítélt. Így egyelőre nincs hatályban, de India sok államában mégis bevezették a szent tehenek leölésének tilalmát.

Ráadásul fanatikus hinduk járják a piacokat és ha eladó teheneket látnak, melyeket a vágóhidak vennének meg, akkor közbelépnek. Méghozzá elég határozottan: agyba-főbe verik a rendszerint muzulmán kereskedőket.

Mi lesz a szent tehenek sorsa, ha nem szabad levágni őket?

Új-Delhi mellett működik egy mintabirtok, ahol háromszáz nyugdíjas tehén éli vígan a napjait. A Shri Krishna Gaushala egy 15 hektáros farm, ahol a teheneket minden kényelemmel felszerelt istállók várják. Csakhogy Indiában eddig évente 20 millió tehén végezte a vágóhídon. Ebből háromszáz luxus nyugdíjas állat nem tűnik igazán soknak. A témát a hvg.hu írta meg.

Nem lehet vágóhídra küldeni a szent teheneket Indiában, csődbe mehetnek a tehéntartók
Nem lehet vágóhídra küldeni a szent teheneket Indiában, csődbe mehetnek a tehéntartók
Mit csináljak a tehenemmel, ha nem vágathatom le?

– panaszkodott egy gazda a Bloomberg hírügynökség tudósítójának. Ha szabadon engedem, akkor nem kapok érte semmit, de lelegeli a termést. 70 millió kisebb gazdaság problémája ez Indiában, ahol a tej és tejtermékek fogyasztása évente átlagosan 4,3 százalékkal növekszik. India már ma is a világ legnagyobb tejtermelő országa, de a lakosság dinamikus növekedése és a javuló életszínvonal miatt a jövőben valószínűleg még több tejre lesz szükség.

Indiában 2014-ben került hatalomra a vallásos hindu mozgalom, amely rendkívül komolyan veszi azt, hogy a tehén szent állat. Azóta egyre csak szigorítottak a szabályokon, míg végül tavaly májusban eljutottak a teljes tilalomhoz. A vágóhidak emiatt a csőd szélén állnak. A kis gazdaságok pedig kétségbeesetten számolnak, hogy egyensúlyba hozzák a költségvetést, amit eddig az eladott tehenekből származó bevétel is növelt. Sokan más utat választanak és áttérnek a bivalyok tenyésztésére. Ez ugyan macerásabb, mert a kinyert tej zsírtartalma magasabb, és azt nem mindenki szereti. Viszont a bivaly nem számít szent állatnak Indiában és le lehet vágni.

Ez a kormány azon az állásponton van, hogy a tehén mindnyájunk édesanyja

– mondta a Bloomberg indiai munkatársának annak a tehénfarmnak a főnöke, ami a 300 nyugdijas szent állat ellátásáról gondoskodik. Az állam nem csak beszél, hanem fizet is: a mintagazdaságot a vallásos hinduk adományain túl 5,8 milliárd rúpiás kormányzati támogatás tartja fenn. De ez csak a külsőség. A valóságban a 70 millió pórul járt kisgazda nem tudja eladni a tehenét, melyet szentnek tekintenek a vallásos hinduk, akiknek mozgalma 2014 óta hatalmon van az 1,3 milliárd lakosú Indiában.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

A 2013-as támogatási évi termeléshez kötött anyate... A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal88/2013 (V.30.) számúKÖZLEMÉNYEA 2013-as támogatási évi termeléshez kötött anyatehéntartás támogatás igényl...
Hírekben gazdag volt és mozgalmas lesz a hét A tartalomból: Programajánló Milliárdos károk, milliárdok a mezőgazdaságban Friss, heti piaci körkép Elkezdődött a Hajdúhét Hajdúbö...
Mi a helyzet a szarvasmarha piacon? – Interj... A termelési költségek növekednek, a takarmány drága, az eladási árak pedig ezeket nem követik – a mezőgazdaságban sok állattenyésztő küzd ezzel a prob...
Állatkínzás vagy az év mezőgazdasági találmánya? &... A hónap egyik legkülönösebb híre, hogy az argentin kormányzati kutatóintézet, az INTA kifejlesztett egy olyan hátizsákot, amit a szarvasmarhákra csato...
Jön az újabb pénz szarvasmarha és juh tenyésztőkne... Folytatódik a kifizetés a húsmarha és a juh ágazatokban nyújtott kérődző szerkezetátalakítási nemzeti program Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból f...
Tejelő szarvasmarha állomány az Európai Unióban... Melyik uniós országban mennyi tejelő szarvasmarhát tartanak? Vajon ki a tejhatalom Európában? Mi a helyzet a magyar tejelő szarvasmarha állománnyal? E...