Károsítja a madarak szaporodási képességét a zaj- és a fényszennyezés

A zaj- és fényszennyezés károsítja a madarak szaporodási képességét. A Michigani Egyetem kutatói hatalmas adatállomány elemzésével vizsgálták meg, hogyan befolyásolja a mesterséges fény és az ember okozta zaj 142 madárfaj 58 506 fészkének reprodukciós sikerét Észak-Amerikában. Tanulmányuk a Nature tudományos lapban jelent meg. A szakértők arra a következtetésre jutottak, hogy nyílt területeken, például füves legelőkön vagy mocsaras vidéken a fényszennyezés hatására a madarak akár a normálisnál egy hónappal korábban, erdős területeken pedig 18 nappal korábban megkezdhetik a költést.

Ez a változás időzítésbeli problémákat okozhat. Az éhes fiókák még azelőtt kikelhetnek, hogy elérhető lenne a táplálékuk. A globális felmelegedés miatt ugyanakkor bizonyos táplálékok korábban elérhetők. Azoknak a madaraknak, amelyek megtartották az idők során költési idejüket, a belső órájuk a nap hosszához igazodik, így kevesebb utódjuk marad életben, ha a költés idejére már eltűnik az élelem. A felismerésekből két következtetés vonható le a madaraknak a klímaváltozásra adott válaszáról. Egyrészt a mesterséges fényviszonyok között élő madarak jobban követik – legalábbis átmenetileg – a klímaváltozást, mint a sötét területen élők. Másrészt amikor a tudósok úgy vélték, hogy a madarak a klímaváltozáshoz igazítják szaporodási idejüket, valójában a fényviszonyok változásához igazodtak. Számos vizsgálatot ugyanis olyan területen végeztek, mely fényszennyezésnek volt kitéve.

Károsítja a madarak szaporodási képességét a zaj- és a fényszennyezés is - Fotó: Magro.hu, CSZS, Brüsszel
Károsítja a madarak szaporodási képességét a zaj- és a fényszennyezés is – Fotó: Magro.hu, CSZS, Brüsszel

Látás, füttyök, költés

A tudósok 27 madárfaj esetében végeztek részletesebb vizsgálatokat. Arra jutottak, hogy a madarak gyenge fényben való látási képessége és füttyüknek hangereje összefüggésben van a fény- és hangszennyezésre adott reakciójukkal. Minél több fényt képes befogadni egy madár szeme, annál előbbre hozta költési idejét a fényszennyezésre adott reakcióként és annál többet profitált a fényszennyezésből a fészek nagyobb költési arányával.

A hangszennyezést vizsgálva arra jutottak, hogy a fás környezetben élő madarak jóval érzékenyebbek a zajokra, mint a nyitott területeken élők. A hangszennyezés késleltette azon madarak fészekrakási idejét, melyek alacsonyabb frekvencián énekelnek. Tehát nehezebb meghallani őket az alacsony frekvenciájú, ember okozta zajban. A tojók párzási hajlandósága a hímek dalán alapul, sok faj esetében a tojóknak hallaniuk kell a hímek énekét, hogy fizikailag képes legyenek a párzásra. A vizsgálat az első lépés az észak-amerikai madarak érzékenységi indexének megalkotása felé – írta az MTI.

Share Button

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Hogy elsőként értesüljön fontos agrárhírekről, támogatásokról, rendeletekről!

Kapcsolódó cikkek

Így tud segíteni a kerti állatoknak túlélni a tele... Bár csak közvetetten vannak hatással a mezőgazdasági folyamatokra, mégis jelentős feladatokat látnak el a télen kertünkbe tévedő állatok. Téli vadv...
Plusz pénzhez juthat a környezetkímélő tejtermelő... A tejtermelés kifejezetten sok káros anyagot juttat a levegőbe. A világátlag szerint 2,8 kg szén-dioxid jut a levegőbe egy kilogramm tej előállítása s...
Denevérek és madarak kontra szélerőművek, melyik a... A megújuló energiára egyre inkább szüksége van az emberiségnek, persze ésszerű kereteken belül. Németországban például azért ellenzik sokan a szélerőm...
Baktériumok semlegesítik a mérgező fenolt a talajb... A mezőgazdaságban az egyik legnagyobb problémát a talaj aktuális állapota jelenti. Az, hogy az intenzív növénytermesztés miatt a tápanyagkészlete vész...
A tűlevelű erdő megmentőinek csapata mindössze 4 e... Ki védi meg a magyar tűlevelű erdőket? A nem túl nagy területen megtalálható fenyvesekben - vagy a környékükön - van egy madárfaj, ami kifejezetten a ...
Tegyünk együtt a környezetünkért! Vegyen részt Ön is a körforgásban és zsebelje be a kedvezményt! Manapság már mindenki számára ismert probléma a környezetszennyezés és megkérdőjele...