Karcolásos talajművelést és a tarló mulcsozását ajánlja a Güttler

Soha nem látott nagy az érdeklődés a sekély talajművelés iránt a Güttlernél, ahol teljes az elköteleződés ezen technológia után és általában a modern mulcs-technológiák hazai elterjesztésében. Ebbe a sorba illeszkedik az általuk gyártott SuperMaxx sokoldalú kultivátor és a Müthing szárzúzó, amiket Vörös Endre, a cég értékesítési vezetője mutatott be nekünk.

Hogy sikerült a Güttler Kft. számára a tavalyi év?

A tavalyi évünk – az ismert problémák ellenére – utóbbi 3 év átlagának felelt meg. Igaz, kellett ehhez az is, hogy a gyenge hazai eladási számokat a többi közép-európai ország, ahol jelen vagyunk, megfelelően kompenzálja. 2021-ben viszont a tavalyinak pont az ellentéte körvonalazódik. A magyar piacon minden idők legjobb első negyedévét produkáltuk, míg a román, ukrán és bolgár piac döcög. Ott sokan megijedtek a tavalyi gabonaterméskieséstől és visszafogták a beruházásaikat. Minden év más és más, ezért fontos a több lábon állás.

Melyik termékükre hívná fel a hazai gazdálkodók figyelmét?

Vörös Endre a Güttler Kft. értékesítési vezetője

Mi mindig a technológián keresztül próbáljuk a gazdákkal megértetni, hogy milyen gazdálkodást kellene folytatniuk. Aki magáévá tudja tenni a sekély művelés gondolatát, annak a SuperMaxx vonzó opció lehet, mert tökéletesen alkalmas a 3-5 cm mélységben történő talajmunkára vagy tarlóhántásra. A talajmunkáknál azt ajánljuk, hogy sekélyen végezzék és több menetben, fokozatosan mélyítsenek. A tarlóhántás is maximum 5 cm mélységig javasolt. És lehetőleg ne hasogassuk fel a rögöket, mert ezzel magunknak okozunk a későbbiekben problémát. A SuperMaxxot azért ajánljuk, mert egész évben sokféle talajmunkára alkalmazható.

SuperMaxx 60-7 BIO

A Güttler már 8 éve a piacon van ezzel a termékkel. Mi voltunk az elsők, így nálunk halmozódott fel a legnagyobb tapasztalat. 2-3 éve a nagyobb márkák is piacra léptek ezen a területen, ami magával hozta a teljes termékkategória felfutását. Ennek a folytatását várom.

Milyen változatai elérhetők a Super Maxxnak?

Két típust különböztetünk meg, a Bio és Culti nevezetű technológiát. Utóbbi elsősorban kultivátorozásra alkalmas, részét képezi egy lezáró Güttler-henger és 5 sor rugós kapával felszerelt. A Bio változat egy könnyű tarlóhántó eszköz, létezik 5 és 7 soros elrendezésben is, henger nélkül. Ez a legkeresettebb termékünk. Utólag ez is felszerelhető hengerrel vagy simítórendszerrel, jól variálható mindenkinek az igényei szerint. 3-tól 12 méteres munkaszélességig kapható.

Melyik terméküket emelné még ki a portfólióból?

A Müthing szárzúzókban a szabadalmaztatott „cápauszony” állókések a legjobb minőségű aprítást végzik, a lehető legnagyobb szívóerő elérése érdekében pedig a rotorház állítható vágóélt tartalmaz. A mulcsozó oldalkitolásának köszönhetően a nehezen megközelíthető helyek is elérhetővé válnak a használatával. A támasztóhenger hátsó pozícióba állításával a nagyobb szármaradványok esetén is kiváló aprítás érhető el vele. A dupla spirálban elhelyezett kalapácsoknak köszönhetően nincs szükség a rezonancia csillapítására. A szegmentális állókések egyszerűen, gyorsan, olcsón cserélhetők. A kalapácsok rögzítése erősebb, így idegen anyag bejutásakor a rotor nem sérül. A kalapácsok pedig közel dolgoznak a támasztóhengerhez így az nem ragad be.

Müthing MU-Farmer 420S

Nagyon változatos a paletta a munkaszélességet nézve is, tehát a különböző területeken, szántóföldön, speciális kultúrákban vagy kommunális, célokra is felhasználható. Sokféleképpen be lehet az eszközt állítani, könnyű mulcsozásra vagy zöldítés lezúzására egyaránt. A gyár 3 éves törési garanciát vállal a Farmer típus kalapácsaira.

Úgy tudjuk, az eszközök élettartama is nagyon jónak mondható.

Az élettartam az anyagminőséggel függ össze. Mivel kiváló minőségű acélból gyártott, a Müthing gép élettartama nagyobb, mint a hasonló kategóriájú gépeké. A szárzúzók egy anyagból hengerített háza komolyabb igénybevétel esetén is masszív marad. A házban elhelyezhető kopóbetéttel pedig tovább növelhető a gép élettartama. A hosszú élettartam a nagy teherbírású csapágyazásnak is köszönhető, nagy munka- és üzembiztonságot tudunk elérni.

Milyen újdonság várható a Güttler Kft.-től még ebben az évben?

Az őszi kukoricatarlóra a SuperMaxx egy módosításával készülünk. Egy késes henger kerül felszerelésre rá, ami – természetesen – felszerelhető lesz a régi típusokra is. Az aprítás így egymenetben történhet a talajmunkával.

Betakarítás után, a különböző kártevők visszaszorítása érdekében azonnal a szármaradványok és a tarló lezúzását ajánljuk Müthing mulcsozókkal. A finomra mulcsozott növénymaradványok gyorsabban bomlásnak indulnak. A mulcs védi a talajunkat, illetve az árvakelés is gyorsabb lesz, mert a magvak nem kerülnek mélyre. A kizöldült tarlón a következő műveletben sekélyen használjuk a SuperMaxx kultivátort. Majd 2-3 munkamenet alkalmával, fokozatos munkamélység növelése mellett, magágyat tudunk készíteni a talajunk kiszáradása nélkül a következő kultúránknak.

Tekintse meg a Güttler Kft. termékeit a honlapjukon ide kattintva, vagy kérdéseivel forduljon hozzájuk az alábbi elérhetőségeken:

guttler.hu/kapcsolat/

Vörös Endre, értékesítési vezető / sales manager
Email: endre.voros@guttler.hu

További információt a kultivátorokról ide kattintva talál.

(x)

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Mulcsozás profin: a talajtakarás előnyei és hátrán... A fedetlen talajfelszín a nyári meleg napokon gyorsan kiszárad, a terület kigyomosodik, akár nedves, akár száraz a talaj. Elsősorban ezek miatt nagy ...
Emiatt jó a karcolásos talajművelési technológia... A jó magágykészítéshez jó nyári tarlóhántás szükséges. Ezt szem előtt tartva fejlesztették ki néhány éve a Güttler Kft. szakértői azt a technológiát,...
Hogyan őrizhetjük meg a talaj nedvességtartalmát?... A talajnedvesség talajtípustól függően, illetve a terület elhelyezkedésétől függően is sokat változik, viszont ami biztos, hogy a jó terméshez szüksé...
15 tipp kertbarátoknak, amelyek segítségével idő é... Sokan gondolkozhatnak azon, hogy belevágnak a kertészkedésbe, viszont vannak olyan dolgok, amelyek elsőnek aggodalmakat kelthetnek az emberekben, min...
Bombaüzlet vagy átverés a lehullott falevelek pénz... Október végén és november elején már teljesen megszokott, hogy a fák erősen hullajtják a lombjukat. Ez a természetjáróknak öröm, a gazdálkodóknak gon...
Nyáron is megéri mulccsal befedni a zöldség- és vi... A téli mulcsot az utolsó komoly fagyok elmúltával tanácsos lebontani és nyári takaróanyaggal felváltani. De vajon hogyan bánjunk a régi talajtakaróva...