Karbonadót vezet be az Európai Unió az importtermékekre, amelyek előállítása káros gázok kibocsátásával jár

Karbonadót vezet be az Európai Unió minden olyan importtermékre, aminek előállítása káros gázok kibocsátásával jár. A megállapodás értelmében ide tartozik majd az acél, a cement, de az elektromos áram is, ha importból származik. A karbonadó mértéke a tervek szerint megegyezik azzal, amennyiért az EU-n belül működő cégeknek eddig is meg kellett vásárolniuk káros gáz kibocsátásuk utáni szén-dioxid-kvótákat.

A megegyezés értelmében a vámot minden importtermék után kivetik, amelynek előállítása szennyezőanyagok kibocsátásával jár – írta a Reuters cikkére hivatkozva a HVG anyaga.

A karbonadó mértéke a tervek szerint megegyezik azzal, amennyiért az EU-n belül működő cégeknek eddig is meg kellett vásárolniuk káros gáz kibocsátásuk utáni szén-dioxid-kvótákat - Fotó: Magro.hu, CSZS, Mezőfalva
A karbonadó mértéke a tervek szerint megegyezik azzal, amennyiért az EU-n belül működő cégeknek eddig is meg kellett vásárolniuk káros gáz kibocsátásuk utáni szén-dioxid-kvótákat – Fotó: Magro.hu, CSZS, Mezőfalva

A tagállamok képviselői és az Európai Parlament küldöttei megállapodásra jutottak arról, hogy szén-dioxid adót vetnek ki a következő importárukra:

  • vas,
  • acél,
  • cement,
  • műtrágya,
  • alumínium,
  • elektromos áram,
  • hidrogén.

Az ezeket az EU-ba importáló társaságoknak tanúsítványokat kell vásárolniuk, amivel fedezik a kibocsátott szén-dioxid-mennyiséget. A karbonadó mértéke a tervek szerint megegyezik azzal, amennyiért az EU-n belül működő cégeknek eddig is meg kellett vásárolniuk káros gáz kibocsátásuk utáni szén-dioxid-kvótákat.

A dekarbonizációt igyekeznek elérni a mechanizmussal

Ez az egyetlen olyan mechanizmus, amivel rábírhatjuk kereskedelmi partnereinket, hogy dekarbonizálják iparágaikat – idézte a hírügynökség Mohammed Chahimot, az EP tárgyalódelegációjának vezetőjét.

A lépés kiegyenlítettebbé teszi a versenyt az EU-n belül a szén-dioxid-kvóták miatt magasabb költséggel előállított és a lazább környezetvédelmi előírások miatt is olcsóbb külföldi termékek között. A karbonadóról szóló jogszabály életbe lépéséről várhatóan ezen a héten döntenek.

A szén-dioxid kvótához hasonló a megoldás

Az EU jelenleg ingyen szén-dioxid-kvóták kibocsátásával támogatja saját iparágait, hogy óvja őket a blokkon kívüli versenytől, de a karbonvám bevezetésével várhatóan kivezetik az ingyen kvóták intézményét.

A vám alól mentességet kaphatnak azok az államok, ahol az EU-val egyenértékű klímavédelmi szabályozás van érvényben, a Reuters szerint ez alapján az Egyesült Államok mentesülhet alóla. A karbonvám célja – más intézkedések mellett –, hogy az Európai Unióban az káros gázok kibocsátásának mértékét 2030-ra 55 százalékkal csökkentsék az 1990-es szinthez képest, és ezzel elkerülhetőek legyenek a klímaváltozás legsúlyosabb következményei – írták a cikkben.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Jövőre teljesíteniük kell a gazdáknak a zöldítési ... Már most készülniük kell a gazdálkodóknak a 2015-ös zöldítési követelmények teljesítésére - hívja fel az érintettek figyelmét a szaktárca a kormányzat...
Tejelő szarvasmarha állomány az Európai Unióban... Melyik uniós országban mennyi tejelő szarvasmarhát tartanak? Vajon ki a tejhatalom Európában? Mi a helyzet a magyar tejelő szarvasmarha állománnyal? E...
Sertésállomány az Európai Unióban Egy korábbi cikkünkben az Európai Uniós tagállamok tejelő szarvasmarha állományáról írtunk, mai cikkünkben pedig a sertésállományt térképezzük fel az ...
2014-es repcetermesztés az Európai Unióban Napvilágot láttak a friss adatok az idei repcetermesztésről. Cikkünkből kiderül, ki termelte a legtöbb repcét, és hogy Magyarország hol áll az uniós r...
2014-es sertéspiac az Európai Unióban Bár még Anglia és Belgium adatai hiányoznak, az eddig nyilvánosságra hozott információkból az látszik, hogy az Európai Unió sertésállománya, noha csak...
Sertéslétszám alakulása Európában Az utóbbi hetekben sorra jöttek azok a támogatások, melyek a sertéstartást kívánják segíteni. Lássuk, hogyan alakult az elmúlt években a sertéslétszám...