Káposztanap Ócsán: 4 ezer hektárról takarítják be idén a magyar termést

Elkezdődött a káposzta betakarítása Magyarországon: idén mintegy 4 ezer hektárnyi öntözött területen termesztették a vitaminokban, rostanyagokban, valamint ásványi anyagokban gazdag zöldségfélét. A termés a korszerűbb fajtáknak, a magas színvonalú termesztéstechnológiának köszönhetően elegendő lehet a hazai igények ellátására. A Syngenta szakmai napot tartott a Pest megyei Ócsán, ezen értesülhettek az érdeklődők a káposztatermesztés legfontosabb információiról.

A káposztafélék azon kevés, fontos zöldségfélék közé tartoznak, amelyekből szinte egész évben ki lehetne kielégíteni a fogyasztók igényeit a hazai termesztésből. A közlemény szerint a káposztafélék rendkívül jó hatással vannak az egészségre: vitaminokban, rostanyagokban, ásványi anyagban gazdagok, ugyanakkor kevés kalóriát tartalmaznak. A növény hozzájárul az emésztőrendszer megfelelő működéséhez és különféle betegségekkel szemben erősíti a szervezet védekezőképességét. Többek között ezek is elhangzottak a Syngenta szakmai napján, amelynek 2020-ban a vállalat ócsai zöldségkutató és nemesítő bázisa adott otthont.

A Syngenta zöldségfélék üzletágvezetője, Antal Gyula beszél a káposzta idei kihívásairól a Pest megyei Ócsán

A káposzta népszerűsége az elmúlt évtizedben csökkent

Pedig élettani hatásai miatt nagyon fontos lenne, hogy a családok ne csak a divatosabb zöldségféléket fogyasszák. Ráadásul az idei év első felében komoly nehézséget okozott az értékesítésben az üzemi, iskolai konyhák koronavírus járvány miatt bezárása, ugyanis a legnagyobb mennyiségű káposztafélét ez a szegmens használja – írták.

„A kertészeti termesztésben nincs két egyforma év. Az éghajlatváltozás, valamint az ezzel járó termesztési és növényegészségügyi kihívások minden évben újabb feladatok elé állítják a termelőket. Az időjárás viszontagságai ebben az évben sem kímélték őket. A csapadékos nyár kedvezett a gombás és baktériumos betegségek terjedésének. Az egyre szigorúbb uniós növényvédelmi szabályozásnak és a fogyasztók elvárásainak köszönhetően pedig folyamatosan kevesebb hatékony növényvédelmi megoldást lehet alkalmazni. Az idei évben akár még átlag feletti terméskilátások is lehetnének káposztafélékben, de a rövid idő alatt lezúduló júniusi-júliusi esők, az ezt kövező felmelegedésekkel együtt a baktériumos betegségek melegágyai. Ezek sok kárt okoztak. Ettől függetlenül a körülbelül 4 ezer hektáros termőterületen termesztett mennyiség a korszerűbb fajtáknak, a magas színvonalú termesztéstechnológiának köszönhetően elegendő lehet a hazai ellátásra” – mondta a Syngenta zöldségfélék üzletágvezetője, Antal Gyula.

Sorokban a Syngenta káposzta a Pest megyei Ócsán
Sorokban a Syngenta káposzta a Pest megyei Ócsán

Lassan érik be a káposztanemesítés eredménye

A hagyományos nemesítés csak nagyon lassan tudja beépíteni azokat a tulajdonságokat, amelyek úgy teszik könnyebbé a növényvédelmet és a munkaerő-felhasználást, hogy a termék biológiai, táplálkozási, gasztronómiai értéke ne csökkenjen, sőt lehetőleg növekedjen. Magyarországon öntözés nélkül ma már senki nem termel fejes-, kel- vagy vöröskáposztát, karfiolt, brokkolit, vagy karalábét. Ez részben versenyelőny az északi, hagyományos káposztatermelő országokkal szemben, azonban a költségeket is jelentősen növeli. A Syngenta évtizedekkel ezelőtt kiemelt stratégiai céljává tette a betegségeknek, rovarkártevőknek minél inkább ellenálló új hibridek nemesítését. A cél, hogy ezzel csökkentse a terméskockázatot és a tudatos fogyasztók gyanakvását a növényvédő szer felhasználás irányában – közölte Antal Gyula.

Új káposztahibridek

Az ócsai szakmai rendezvényen bemutatott új hibridek a termesztés minden szegmensében újdonságnak számítanak. A meghívott vendégek megtekintették az új tárolási, frisspiaci és savanyítási hibrideket, amelyek teljesen egészségesek maradnak nehéz körülmények között is. Megismerkedtek az erős növekedésű, kevesebb műtrágya-felhasználást igénylő, de a legintezívebb napsütésben is hófehéren maradó karfiolokkal, valamint a gépi betakarításra alkalmas újdonságokkal – írták. A hazai tudást és hagyományokat, a nyugat-európai tudományos háttérrel ötvözve a Syngenta már több mint 2 évtizede nemesíti hibridjeit hazai, kontinentális éghajlati körülmények között Ócsán. A szektor jövőképe egyelőre bizonytalan, de mindenki törekszik a jobb eredményre a termelőkért és a fogyasztókért – áll a közleményben. A cég 2020-2021-es fajta és technológiai ajánlatát ide kattintva lehet elérni.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Más kerül terítékre? Javában folyik az aratás és a zöldség- gyümölcs betakarítás. Minden év okoz meglepetést, így az adott szezonnak mindig megvannak a nyertesei és a vesz...
Bajban a borsó, de mindjárt itt a magyar dinnye! Ötven éves negatív rekord Nem éppen a legjobb hírek érkeznek a zöldborsó idei termésmennyiségéről. Bár a konzerv- és a hűtőipar is felkészülten vár...
A hőség áldozatai és nyertesei A hetek óta tartó száraz, meleg időjárás – van olyan országrész, ahol több mint 40 napja nem esett semmilyen mennyiségű csapadék! -, ahogy az várható ...
Nem pazarol a magyar Közel 1500 milliárd forintos agrár- és vidékfejlesztési támogatási keret több mint 90%-át már lekötötték, így nem marad elköltetlen uniós forrás a 200...
Újabb piac, újabb lehetőségek A Kína és Magyarország közti tavalyi agrárkereskedelem átszámolva több mint 7 milliárd forintot ért el, amit a két ország még tovább kíván növelni a j...
Heti agrárhír-összefoglaló Ízelítő az elmúlt hét híreiből: Prémium termékekkel vonulunk az orosz piacra, elindult a területalapú támogatások 50%-os előleg kifizetése, beletörődé...