Kacsazsír hajthatja a jövő repülőgépeit

Ugyan a hosszabb repülőutak elektromos járművekkel való megtétele még igen távoli, a növényi olajból és állati zsírból készült üzemanyag áthidaló megoldást jelenthet a klímaváltozás elleni harcban. Egy finn cég fejlesztette ki az üzemanyagot, amivel ráadásul a motorteljesítmény kis mértékben javulni is fog.

Európa-szerte hamarosan zöld üzemanyagot fognak tankolni a repülők – írja cikkében az Independent. 2018-ban a genfi reptéren a hagyományos kerozinhoz keverve adagolják majd a megújuló üzemanyagot, azonban mindebből a légikikötőn áthaladó utasok milliói semmit sem vesznek majd észre.

Év végén Genfben már mehet a repülőkbe a növényi olajból és az állati zsírból készült üzemanyag - Fotó: Pixabay, 12019
Év végén Genfben már mehet a repülőkbe a növényi olajból és az állati zsírból készült üzemanyag – Fotó: Pixabay, 12019

„A gépek ugyanúgy fognak működni, sőt, a motorteljesítmény kis mértékben javulni is fog” – mondta Matti Lievonen, a finn Neste főnöke, amely a terméket előállítja.

A fejlesztő cégnél abban bíznak, hogy a megállapodás követendő példaként szolgál majd világszerte. Jelenleg is tárgyalásokat folytatnak további tíz nemzetközi reptérrel, többek között Európa két legforgalmasabb légikikötőjével, a londoni Heathtrow-val és az amszterdami Schiphollal.

Komoly lehetőség a térnyerésre

Genf kezdésnek egy százalékban akar megújuló üzemanyagot használni az év végétől. Lievonen viszont azt reméli, hogy ez az arány hamarosan növekedni fog. A terjeszkedésre kétségkívül adott a lehetőség: 2011-ben a Lufthansa 1000-nél is több járatán tesztelték, 50-50 százalékos arányban keverve a kerozinnal. „Elképesztően jól működött” – mondta Lievonen. „A motorteljesítmény javult. Komoly sikereket értünk el a repülés terén, és ez egy új, izgalmas fejlődési lehetőséget jelent számunkra.”

A fenntartható forrásból származó üzemanyagok egyelőre apró cseppek a tengerben a repülőiparban, ám a jelentőségük egyre nő. 2014-ben a Boeing sikeresen tesztelte a finn terméket az új 787-es Dreamlinerjén. Tavalyelőtt a United Airlines megállapodott az amerikai AltAirrel 15 millió gallon bioüzemanyag vásárlásáról. A British Airways pedig aláírt egy megegyezést a Velocysszel olyan üzemanyag beszerzéséről, amelyet a brit háztartások által termelt 15 millió tonna hulladék egy részének újrahasznosításából nyernek. Cikkünk a Kitekintő.hu oldal anyaga alapján készült.

A konkurencia ellenére a finn cég biztos abban, hogy a világ vezető megújuló dízel előállítója marad. „Fejlett technológiával dolgozunk, és mi vagyunk az egyetlen cég, amelyik képes ezt az ipar igényeinek megfelelően előállítani” – mondja Lievonen.

Bármely dízelmotorban alkalmazható, lesz zsírból készült üzemanyag is

A termék több formában is készül. Ezek bármilyen hagyományos dízelmotornál használhatóak, így valóban hozzájárulhat a légszennyezés visszaszorításához, ami világszerte számos várost fojtogat és több millió ember halálát okozza.

A dízelautókat nemrég komolyan támadták és sokan okolják ezeket a járműveket a városokban kialakult egészségtelen levegő miatt. Főleg miután kiderült, hogy a gyártók meghamisították a kibocsátásra vonatkozó valós adatokat.

London polgármestere, Sadiq Khan, külön díjat vetett ki az idősebb, szennyezőbb autókra, míg számos ország elkötelezett amellett, hogy kivezesse a belső égésű motorokat a használatból.

Sokkal kevesebb a kibocsátott káros anyag

A finn cég terméke jóval kevesebb káros szennyezőanyagot termel, mint a fosszilis alapú dízel. 40 százalékkal kevesebb finom port és 10 százalékkal kevesebb NOx-et. A legtisztább formájában használva pedig 90 százalékkal kevesebb a szénkibocsátása.

A megújuló dízel alapvetően különbözik a biodízelként ismert, használt zsiradékból és növényi olajból készült anyagtól. Az utóbbi ilyen-olyan formában jelen van amióta Rudolf Diesel a mogyoróból készült változatát tesztelte az általa feltalált motoron az 1900-as párizsi világkiállításon. Hátránya, hogy csupán egy bizonyos mértékig lehet keverni a normál üzemanyaggal anélkül, hogy a motor és az infrastruktúra módosítása szükséges lenne. Ezzel szemben a megújuló dízel bármilyen megkötés nélkül helyettesítheti az elődjét, ami azt jelenti, hogy nagy mértékben hozzájárulhat ahhoz, hogy a meglévő járműveinket átalakítás nélkül környezetkímélővé tegyük.

Állati anyagokat is képesek alkalmazni a zsírból készült üzemanyag

A kutatásra és fejlesztésre fordított jelentős befektetésnek köszönhetően a Neste hulladék zsírt is képes felhasználni, ami néhány éve még elképzelhetetlen volt. Ráadásul képesek ezt nagy mennyiségben megvalósítani. A cégnek jól kiépített nemzetközi hálózata van, amely tonnaszám gyűjti be a 10 különböző forrásból származó, kiválogatott hulladékot.

A legfontosabb a sertés, a marha és a baromfi zsírja, ezeket a vágóhidakról szerzik be. A halzsír pedig dél-kelet-ázsiai farmokról érkezik a feldolgozótelepükre. A növényi olaj melléktermékeit az ipari élelmiszergyártásból, a használt sütőolajat az éttermektől gyűjtik be, hogy mindezt tiszta üzemanyaggá finomítsák. 

Ha pedig az érdekli, hogy melyik a legzöldebb bioüzemanyag-gyártás, kattintson ide!

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Stabil növekedés jellemzi az európai mezőgazdaságo... Az Európai Bizottság középtávú előrejelzése szerint kedvezően alakul 2014-től az európai mezőgazdaság helyzete: a tej-, a sertés- és a szárnyaságazat ...
Mélyponton a kőolaj ára, olcsóbb lehet a kukorica?... Az utóbbi napokban mindenhonnan a kőolaj árának drasztikus csökkenéséről, 12 éves mélypontról lehet hallani. Ez az autóval közlekedőknek jó hír lehet,...
Aki teheti, szombaton tankoljon! Az üzemanyagok árának csökkenéséről érkezett információ a mai napon. Jó hír ez, főleg a már szántóföldeken serénykedő gazdálkodóknak! A 95-ös benzin ...
Most kiderült, melyik a legzöldebb bioüzemanyag-gy... Konferenciát rendezett a Levegő Munkacsoport „Bioüzemanyagok 2020 és 2030 között” címmel a pálmaolajról és a bioüzemanyag-gyártás jövőbeni lehetőségei...
6-20 Ft kedvezménnyel tankolhat, de csak egy felté... A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt. együttműködésének köszönhetően jelentős kedvezménnyel tankolhat és vehet igén...
Üzemanyagkorlátozás: legfeljebb 100 litert lehet t... A MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt. nagynyomású kútoszlopain, amelyeket elsősorban kamionok, buszok és mezőgazdasági gépek használnak, továbbra is l...