Júliusban csökkent a búza és stabil maradt a kukorica ára

Bár összességében drágultak a gabonafélék, ez nem a búzának és a kukoricának, sokkal inkább az árpának, rozsnak és tritikálénak volt köszönhető. A fő gabonafélék ára az idei év tendenciájához hasonlóan júliusban is csak kis mértéken változott.

Júliusban 3 százalékot erősödött a magyar gabonafélék együttes ármozgását kifejező Magro Gabonaindex (MGX) és ezzel a nyár második hónapjában 9030 ponton állt a Magro.hu mezőgazdasági piactéren.

Ennek ellenére a búza ára csökkent a múlt hónapban. Az aratás megkezdésére 49,5 ezer forintig mozgott vissza a malmi és 43,5 ezer forint lett a takarmánybúza áfa és szállítási költség nélküli átlagára. És az értékek azóta sem változtak érdemben. Országosan 5,2 millió tonna őszi búza termett idén, aminek mintegy 70 százaléka malmi minőségű.

A Magro Gabonaindex értékének változása
A Magro Gabonaindex értékének változása

 

Korábban a kedvezőtlen időjárás miatt globálisan negatívan alakultak a terméskilátások és ezzel összefüggésben erősödő árakra számíthattunk, ám ez eddig nem igazolódott be.

A Magyarországon uralkodó hőség eddig nem gyakorolt hatást a kukorica hazai árára, így az továbbra is stabilan alakult, alig valamivel 40 ezer forint fölött állt. A betakarítás közeledése általában az árak csökkenését eredményezi, ezt ellensúlyozhatják most a nagy meleg miatti romló terméskilátások. A becslések szerint idén a tavalyi rekordnál lényegesen kevesebb kukoricát takarítanak majd be idén. Az említett okok miatt a kukorica árának további alakulása bizonytalan.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Gabonapiaci információk a Magro.hu online mezőgazd... A kukorica átlagárának az idei év januárja óta tartó esése, bár lassuló ütemben, de tovább folytatódott: az elmúlt 4 hét alatt további 3%-ot csökkent....
Merre tart a búza ára? A májusi csapadékos időszak jó hatással volt a gabonákra, így a közepesnél jobb lehet az idei búzatermés. A várakozások szerint nem elképzelhetetlen, ...
Megújult és új lehetőségekkel bővült a Magro.hu pi... Nagy örömmel jelentjük be, hogy a mai naptól elérhető a megújult Magro.hu! A piactér 2012. júniusi indulása óta felmerült már a megújulás lehetősége, ...
Lassuló ütemben csökken a kukorica-, stagnál a búz... A Magro Gabonaindex (MGX) 3%-ot erősödött a 3. héten és az elemzés írásakor (2014. 01. 17.) 9257,69 ponton áll. A növekedést elsősorban a rozs, az árp...
Az eddiginél nagyobb átláthatóságot visz a mezőgaz... Jobban mérhető és átláthatóbb lesz a magyar gabonapiac piacterünk új fejlesztése révén. A Magro Gabonaindex (MGX) valamennyi fontos magyarországi gabo...
Vadak, termőföldek, gyümölcsösök, sertéstenyésztők... Nőtt a mezőgazdaság teljesítménye, csökkent a foglalkoztatottak száma, nagyobb átláthatóságot visz a mezőgazdaságba az MGX, jól jártak a vadgazdálkodó...