A tervek szerint jövőre várhatóan újra napirendre kerül a permetezőgépek kötelező felülvizsgálatának bevezetése. Az is szóba került, hogy az állam is beszáll a költségekbe, de a rendszer létrejötte elsősorban a gazdák érdeke. Szakértők szerint a permetezőgépek időszakos (3 évenkénti) felülvizsgálatának előnye, hogy jobb a permetezés hatékonysága, ezzel csökken a vegyszerpazarlás és a környezetszennyezés. Emiatt pedig javul a permetfedettség és közvetetten az élelmiszerbiztonság, továbbá egyenletesebb növényállomány fejlődik.
Az Agrárágazat kamarai forrásból értesült a hírről, ezt az anyagot szemléztük. Bár a permetezőgépek kötelező műszaki felülvizsgálata Magyarországon már 2 éve EU-előírás, a rendszert eddig még nem sikerült bevezetni. Tavaly már majdnem eljutottak odáig, akár állami szerep-, azaz költség-átvállalással oldják meg a feladatot, a kérdés végül idén ismét lekerült napirendről. A kötelező felülvizsgálat ellen szól az, hogy túl drága. A jelenlegi piaci üzemóradíjak mellett ugyanis 20-80 ezer forintba is kerülhet egy átfogó műszaki ellenőrzés. Ugyanakkor – akárcsak a személy- és tehergépjárművek esetében – a központi-hatósági műszaki ellenőrzés haszna a biztonságos közlekedésben és üzemeltetésben van. Szakértők szerint a permetezőgépek időszakos (3 évenkénti) felülvizsgálatának előnye, hogy jobb a permetezés hatékonysága, ezzel csökken a vegyszerpazarlás és a környezetszennyezés. Emiatt pedig javul a permetfedettség és közvetetten az élelmiszerbiztonság, továbbá egyenletesebb növényállomány fejlődik.

Jövőre már mennek a szervizkocsik?
A Mezőhír információja szerint a növényorvosi kamara vállalná azt, hogy elvégzi a felülvizsgálati rendszer felépítését és a teendők végrehajtását, de szakmai okokból csak akkor, ha a rendszer minden eleme a hatáskörükbe tartozna. Ez ráadásul az a kamara, amely jelentős ráfordítással térségi központú, mobil állomásokkal bővített hálózatot épített ki, tehát nem a gazdáknak kell szállítaniuk a permetezőgépet. A műszeres vizsgálat és az esetleg szükséges beállítások egyébként legfeljebb fél napot vesznek igénybe. Az Agrárágazat azt írja, hogy a növényorvos-kamara elnöke, Dr. Tarcali Gábor szerint a minisztérium dolgozik a jogszabályon, várhatóan ezzel már jövőre számolni kell.
