Jól figyeljen, melyik támogatást választja!

Nem mindegy, hogy meglévő vállalkozását fejlesztené, vagy teljesen újat indítana. A Vidékfejlesztési Program keretében szerencsére mindkettőre van lehetőség, el kell azonban döntenie, melyik támogatási formára adja le pályázatát. Ezekre figyeljen oda a beadások előtt!

A két pályázat esetében vannak közös vonások, viszont egyszerre a két támogatásra nem lehet pályázni. Mindkét támogatási forma esetében maximálisan 40.000 eurónak megfelelő összeg nyerhető el, viszont a támogatások célja és a pályázati feltételek igencsak eltérőek.

Az MVH információi szerint a VP6-6.2.1-16” Nem mezőgazdasági tevékenységek elindításának támogatása – Mezőgazdasági tevékenységek diverzifikációja, mikrovállalkozás indítása” (a továbbiakban: diverzifikációs támogatás) esetében 2 célterületre igényelhető a támogatás:

  • már működő, legalább egy teljes, lezárt üzleti évvel rendelkező mezőgazdasági mikro-vállalkozások nem mezőgazdasági tevékenység indításával történő gazdasági több lábon állásának biztosítása,
  • helyi szükségletek kiszolgáló mikrovállalkozások indításának elősegítése.
Akár nulláról kezdené, akár a meglévőt fejlesztené, a Vidékfejlesztési Program lehetőséget nyújt minden eshetőségre
Akár nulláról kezdené, akár a meglévőt fejlesztené, a Vidékfejlesztési Program lehetőséget nyújt minden eshetőségre

 

Az első célterületnél követelmény, hogy már meglévő vállalkozást kell fejleszteni és a már lezárt üzleti évben a teljes árbevétel 50 százalékának mezőgazdasági tevékenységből kell származnia. A második célterület esetén azonban nem feltétel meglévő tevékenység folytatása, új vállalkozás is indítható. Sőt, az sem követelmény, hogy a főtevékenység mezőgazdasághoz köthető legyen.

Ezzel szemben a „VP2-6.1.1-16 A fiatal mezőgazdasági termelők számára nyújtott induló támogatás” esetében követelmény, hogy új vállalkozás induljon. Továbbá az is fontos, hogy a főtevékenység mezőgazdasági tevékenység legyen.

Látható hát, hogy a két pályázati felhívás egymással ellentétes, eltérő támogatási célok alapján nyújt támogatást a pályázóknak.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Figyelem! 2013. november 30 -ig van lehetőség káre... A kárenyhítő juttatás iránti kérelem benyújtásához szükséges dokumentumokat a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal honlapjáról lehet letölteni. A...
MVH közlemények agrárhitelekhez igényelhető támoga... Az MFB Magyar Fejlesztési Bank Zrt. által meghirdetett egyes Hitelprogramok keretében nyújtott kedvezményes kamatozású hitelhez, kamattámogatáshoz, va...
MVH Közlemények – nov. 29 – dec. 2. Az erdei közjóléti létesítmények megvalósításához nyújtandó támogatás igényléséről szóló 159/2013. (IX.25.) MVH Közlemény módosításáról itt olvashat: ...
Pályázat állattartó telepekhez szükséges eszközök ... Pályázat állattartó telepekhez szükséges eszközök és élelmiszeripari gépek, technológiák beszerzésére! Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Al...
MVH Közlemények – kérődző szerkezetátalakítás, áll... Az elmúlt héten újabb fontos közleményeket adott ki az MVH, fussa át az alábbi listát, lehet, hogy Ön is érintett valamelyik által! Ha valamelyik érde...
Kinek érdemes indulni a fiatal gazda pályázaton és... A fiatal agrárvállalkozók indulását támogató pályázat a csábító feltételek miatt sokak érdeklődését felkeltette, de hasonlóan sokan bizonytalanok is, ...