Jól állnak az őszi vetések és jó állapotban vannak az állományok

A 2023. évi terméseket megalapozó hazai vetési munkálatok megfelelő ütemben haladnak és november közepére lényegében befejeződnek.

Az idei évet sújtó rendkívüli nehézségek ellenére az őszi munkák biztonságban elvégezhetők. Ez annak köszönhető, hogy a gazdák helyzete az elmúlt években megerősödött, illetve idén rendkívüli, pénzügyi likviditást segítő kormányzati intézkedésekkel támogatták a termelőket.

Fotó: Pixabay – illusztráció

November első hetében már minden őszi vetésű szántóföldi növény munkálatai 90% felett jártak. Az idei 1,63 millió hektáros őszi vetésterület 8%-kal nagyobb, mint a 2021. évi adat, az elmúlt öt év átlagánál pedig 3,3%-kal magasabb, ami biztató a jövő évi terméskilátások szempontjából. Az egyes növényfajok között jelentősebb átrendeződés is megfigyelhető, a repce területének visszaesése mellett az őszi árpa, a rozs és az őszi búza területe látványosan nőtt. Az őszi búza 1 millió hektáros területe csaknem 13%-kal nagyobb a tavalyinál és az öt éves átlagot is meghaladja 4%-kal. Az őszi árpa területe is jelentős, 20% feletti növekedést mutat a korábbi évekhez képest, idén 332 ezer hektárt vetettek be vele. Az őszi vetésekkel párhuzamosan a tavaszi vetéseket előkészítő őszi talajmunkák is zajlanak, november első hetére mintegy 40%-os készültséget értek el, ami ugyancsak a következő évi jó kilátásokat erősíti.

Az elmúlt hetek időjárása kedvezett az őszi vetéseknek,  az elvetett repce, árpa és búzatáblák megfelelően fejlődnek. Az őszi vetésű növények az optimálisan elkészíthető magágynak, az őszi enyhe időnek és a megérkező csapadéknak köszönhetően bíztatóan indultak meg, várhatóan kellőképpen meg fognak erősödni, és optimális kondíciót érnek el az átteleléshez.

Forrás: AM

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Mindenki az őszi munkákkal van elfoglalva A belvíz miatt csúsznak az őszi munkák; több mint 2000 kárbejelentés érkezett; 9 millió tonna kukoricánál is többet takaríthatunk be; már javában zajl...
Leálltak az őszi búza vetésével Békés megyében... Leálltak a termelők az őszi búza vetésével Békés megyében. A rendkívül csapadékos időjárás miatt a tervezett 106 ezer hektár vetésterületnek mintegy 5...
A változékony időjárás nem árt a vetéseknek A változékony időjárás nem árt a vetéseknek, mivel növények nyugalmi állapotban vannak. Az enyhén fagyos időjárásra most szüksége lenne a gazdálkodókn...
Mi történik jelenleg a szántóföldeken? Örülhet a gazdák nagy része, március második felére jelentősen csökkent a belvízzel borított földterületek nagysága, így akadálytalanul folyhatnak a m...
NYERJEN őszi káposztarepce vetőmagot, és takarítso... Szeptember 5. éjfélig tart játékunk, melyben káposztarepce vetőmagot nyerhet a Limagrain Kft. jóvoltából az, aki feliratkozik hírlevelünkre! A játékba...
A búzán és kukoricán kívül lehet-e itt mást termel... Az alacsony gabonaárak miatt sokan arra számítanak, hogy alapjaiban fog átalakulni a hazai mezőgazdaság. Gondolnak itt elsősorban arra, hogy kukorica ...