Jobb, nagyobb, stabilabb hozamú termés a 20 éve tartó fejlesztés eredménye

Imreh Gergővel, a Natur Agro Kft. szakmai igazgatójával beszélgettünk. A Keszthelyen képesítést szerző kétdiplomás agrármérnök, háromgyerekes szakember közel 20 éve dolgozik azon csapatával, hogy biológiai módszerekkel javítsa fel a magyar talajok és a növénykultúrák állapotát. A cél, hogy a gazdálkodók a biostimulátorok és a talajjavítók együttes alkalmazásával minél jobb minőségű, nagyobb mennyiségű és stabilabb hozamú termést érjenek el a kezelt területeken.

Hogyan fogadták a gazdák a lombtrágyázás lehetőségét a vállalat indulásakor?

A vállalkozás talajjavítással és a lombon keresztüli tápanyag-utánpótlással foglalkozik. A kezdetek kezdetén, 2002-ben ez utóbbival, tehát lombtrágyával indultunk el. Akkoriban azzal szembesültünk, hogy a gazdák még kevésbé ismerték a lombtrágyázás lehetőségét és technológiai elemeit. Főleg az volt furcsa nekik, hogy a termék nem csak oldott tápanyagokat, hanem bizonyos extrákat, például élő algákat is tartalmazott, pedig ez a biostimulátorok esetében ma már általános.

Imreh Gergő, a Natur Agro Kft. szakmai igazgatója az AGROmashEXPO-n magyarázta el a biostimulátorok fontosságát - Fotó: Magro.hu
Imreh Gergő, a Natur Agro Kft. szakmai igazgatója az AGROmashEXPO-n magyarázta el a biostimulátorok fontosságát – Fotó: Magro.hu

Az első ilyen jellegű készítményünk az élőalga-tartalmú Plasma volt. A termelők nehezen fogadták el, hogy az algák hasznosak lehetnek az intenzív növénytermesztési technológiáknál. Azóta ez a helyzet nagyon megváltozott. Az algák bizonyítottak, a lombtrágyázás az elmúlt 20 évben a legtöbb növénykultúrában a gazdálkodás része lett. Egyelőre a kukorica az a szántóföldi növény, aminél – nehezen érthető módon – még nem terjedt el általánosan. Bár minden évben 4-5 új hatóanyagot tesztelünk, hogy javítsunk rajta, a Plasma összetételénél azóta sem találunk jobbat, a mai napig kiválóan működik.

A Natur Agro Kft. többféle megoldást kínál a biostimulátorok személyre szabott alkalmazásával - Fotó: Magro.hu
A Natur Agro Kft. többféle megoldást kínál a biostimulátorok személyre szabott alkalmazásával – Fotó: Magro.hu

A levélen keresztül felszívódó tápanyagokat a sikerek hatására rengetegen kezdték árulni. Napjainkban Magyarországon számos különböző folyékony lombtrágyafajta van a piacon egymás konkurenciájaként. Nem csoda, hogy a gazdák ebben a kínálatban nehezen választanak a sokféle ajánlatból. Szerencsére annak idején elég hamar felismertük, hogy szakmailag is képesek vagyunk még többet nyújtani, hogy észrevehetők, sőt, kiemelkedők maradjunk az egyébként nagyon erős mezőnyben. Így új szolgáltatásokat vezettünk be: az egyik ilyen a levélanalízis. Ennél a tanácsadó kollégánk a gazdával együtt februárban vagy márciusban kimegy a vizsgálandó területre, ahol levélmintákat vesznek. Ezeket akkreditált laboratóriumokban elemzik, majd egy héten belül az eredményekre alapozva javaslunk egy egyedi, az adott területre szabott lombtrágyázási technológiát. Amit ezzel kapcsolatban fontos még megemlíteni, hogy a gyakorlati tapasztalataink alapján a levélanalízisre alapozott lombtrágyázás dupla akkora megtérüléssel zárul, mint egy céltalan, sémákat és sablonokat alkalmazó technológia.

A másik újításunk egy komplex lombtrágya megalkotása volt, mert láttuk, hogy vannak olyan esetek, amikor nem elég stimulálni a növényt, hanem a tápanyagot is pótolni kell.

Bevezettük Natur Active nevű termékünket, majd azokat a Mono-adalékokat, amelyek 1-1 mikro- vagy makroelemet tartalmaznak megnövelt dózisban, ezek is segítik a levélanalízis alapján történő célzott tápanyagkijuttatást. Ezeknek az újításoknak is köszönhető, hogy a piaci részesedésünk 15-20 százalék közé tehető.

A Natur Agro másik szegmensét a talajkondicionálók adják. Itt milyen megoldásokkal segítik a növénytermesztők dolgát?

A hosszú évtizedek óta folytatott intenzív gazdálkodási gyakorlat sajnos hazánkban is káros folyamatokat indított el a termőtalajokban, holott azok állapota kulcsfontosságú a növény szempontjából. Technológiánk alapját, első elemét épp ezért a megfelelő talajkezelés képezi. Hiszen míg a növények életében a mikroelemek precízen célzott utánpótlása, azaz a lombtrágyázás egyfajta finomhangolás, a növények a legnagyobb mennyiségben a talajból, a gyökérzeten keresztül veszik fel a tápanyagokat. Ezért elkezdtünk dolgozni a talajok feljavításának lehetőségén is. Mivel mi nem kémiai megoldásban gondolkodtunk, az akkoriban induló mikrobiológiai talajoltás mellett döntöttünk. Első erre kifejlesztett termékünk a Natur Micro volt, ami egy több komponensből álló mikrobiológiai készítmény. Már az első változatnál az volt a fő szempontunk, hogy minél több olyan alkotóelem kerüljön az oldatba, ami közvetlenül a talaj, közvetve pedig a növény számára hasznos. Kiemelten fontos volt a szárbontási képesség, a nitrogénkötő baktériumtörzsek, valamint bizonyos foszfor mobilizáló törzsek jelenléte. Később pedig bizonyos biokontroll-hatást kifejteni képes hiperparazita gombák is az anyagba kerültek. Így tudtunk a kezdeti 1 típusról felfejlődve 4 különböző talajkondicionáló terméket kínálni a gazdáknak. Ezek közt említhetem például a Natur Novát. A készítmény Bacillus thuringiensis baktériumokat tartalmaz, melyek biokontroll-hatásuk mellett nagyban segítik a talajban található foszfor mobilizációját is.

A magyar gazdák egyik legfontosabb feladata a talajjavítás, ebben segítenek a Natur Agro Kft. készítményei - Fotó: Magro.hu
A magyar gazdák egyik legfontosabb feladata a talajjavítás, ebben segítenek a Natur Agro Kft. készítményei – Fotó: Magro.hu

Milyen kísérletek alapján történik a fejlesztés?

Az elmúlt években azt tapasztaltuk, hogy a gazdákat a konkrét kísérleti eredmények győzik meg a legjobban, ezért 2017-ben elindítottuk a kísérleti ágazatunkat, mely szántóföldi kis-, közepes- és nagyparcellákon végzi ezt a feladatot. Fiatal, képzett növényvédős szakemberek állítanak be kísérleteket minden évben, az ország 60-70 helyszínén, gazdáknál és kutatóintézeteknél egyaránt. A célunk, hogy megvizsgáljuk, hogyan működnek a gyakorlatban a leghatékonyabban meglévő és leendő termékeink, valamint az, hogy kellő információt tudjunk biztosítani a további kutatásainkhoz és fejlesztéseinkhez.

Volt olyan eredmény, ami meglepetést hozott?

Természetesen. A csapatunknak és a termelő partnereinknek is számos kérdése volt, amikre választ szerettünk volna kapni. Mindemellett pedig nyilvánvalóan rengeteg olyan témakörrel is foglalkozunk, amiket a jövőben szeretnénk tisztázni. Például kíváncsiak voltunk arra, hogy mik a hatékonyságot gátló tényezők. A talajt illetően az egyik nagy felismerésünk az volt, hogy kiderült, milyen körülmények és feltételek akadályozzák az élő mikrobiológiai anyag működését. Ezeket a tapasztalatokat felhasználva javítottunk a termékösszetételen és változtattunk a kijuttatás módszerein is.

Arra is rájöttünk, milyen fontos szempont, hogy mikor, a növény melyik vegetációs fázisában juttatjuk ki a lombtrágyát. Más a hatás, ha cső- illetve kalász-differenciálódás előtt, vagy után kapja meg a kultúra az anyagot. Bizonyos esetekben a mennyiségre, más esetekben a minőségre lehet hatni. Például kalászosoknál korai, márciusi, bokrosodásnál történő permetezésnél alkalmazott tápanyag-kijuttatással a termésmennyiséget lehet növelni, ennek hatására nagyobb lesz a kalászok száma. Az utána megvalósuló kijuttatással pedig inkább a minőséget lehet javítani.

Kivételes esetek persze gyakran akadnak, elég például az aszályos évek kései kezeléseire gondolni, de ezért szép a természet: nem kínálhatunk általános, minden esetben működő recepteket. Igyekszünk viszont minél jobban kiismerni a speciális eseteket is, és mindig a lehető legjobb megoldást kínálni. Úgy érzem, jó úton járunk. A kukorica esetében például egy nagyon érdekes szakmai vitát folytattunk a Debreceni Egyetemmel közösen, Látókép településen végzett kísérletnél: több érv szólt amellett, hogy a leveleket 6-8 leveles állapotban permetezzük, mégis felmerült, hogy ideálisabb lenne ezt 4-6 leveles állapotban, a csődifferenciálódás elején megtenni. Végül az utóbbi szerint jártunk el, és a tavalyelőtti 20 tonnás mennyiséget meg tudtuk fejelni hektáronként még egy tonnával a 45 Aranykorona értékű termőhelyen, öntözött állományban.

Azt is teszteljük, hogy az összetételen változtatva mire hat jobban az anyagunk a talaj és a növény esetében, illetve mikor fejti ki a leghatékonyabb biológiai kontroll-hatást.

A kísérletek nagyon fontos tanulsága, hogy a termékeink egy technológiai sorba téve jóval hatékonyabbak, mint egyetlen elemként. Akkor garantálhatók nagy biztonsággal jó eredmények, ha a talaj és a lombozat is egészséges. Ha a talajjal és a növénnyel, azaz a lombozattal is foglalkozik a termelő, nagyobb eséllyel számíthat megfelelő terméseredményre. A talajra gyakorolt kedvező hatás és a növény tápanyagutánpótlása is visszaköszönhet a plusz termésben, a stabil hozamban és a jó minőségben.

(x)

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Dübörög az AgromashExpo, küzdenek az akácmézért és... Az akácméz elismeréséért küzdenek, mégis nőtt a mezőgazdaságból élők száma, elindult az AgromashExpo, gazdasági kapcsolatok kilátásban Azerbajdzsánnal...
A Közös Agrárpolitika 2014-2020-as időszakának kil... Agrár helyzetértékelés – új KAP-támogatások címmel indult az AgromashExpo csütörtöki napján a szakmai programok sora 10 órakor. A programot Petőházi T...
Termékverseny 2015 – Rekordszámú díjazott! Ünnepélyes keretek között nyitotta meg Dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter a 2015-ös AGROmashEXPO-t. A miniszter az FM nevében és Harsányi Zs...
Lombtrágyázás a gyümölcsösben! Növényeink a tápanyag java részét a gyökéren keresztül veszik fel, így a tápanyag-utánpótlásban a lombtrágyázásnak minimális szerepe van. De akkor mir...
Talajjavítót vont ki a forgalomból a Nébih Talajélet javítására használatos mikrobiológiai készítményt vont ki a forgalomból a Nébih. Erre akkor került sor, miután a Nemzeti Élelmiszerlánc-bizt...
Hová lettek a talajbaktériumok? Előfordulnak olyan évek, amikor a szokásosnál is több növényvédelmi kezelést kell eszközölniük a gazdáknak. Az idősebb gazdák szerint régen nem volt e...