Jobb, ha a méhek a kukoricatáblák közelébe sem mennek

Hiába emelkedett az elmúlt év során fajtánként akár harmadával is a méz ára Kárpátalján, a kereslet még mindig nem lanyhul iránta. Az itteni emberek belátták, hogy ebben a járvánnyal terhelt időszakban nem mondhatnak le a legkiválóbb természetes immunerősítőről.

A nagy mértékű drágulást a szakemberek azzal is magyarázzák, hogy az EU-tagországokban is igen kelendő ez a termék. Az Ukrajnából az öreg kontinens nyugati felébe irányuló mézexportról sokat elárul, hogy tavaly két héten belül teljesítették a kvótát az itteni nagykereskedelmi cégek.

Csak hosszú hónapok munkája után számíthatnak némi bevételre
Csak hosszú hónapok munkája után számíthatnak némi bevételre (Fotó: Pixabay)

A méhészeti tevékenység folyamatos befektetést igényel

Hónapokkal ezt megelőzően hatalmas felvásárlási kampány kezdődött országszerte, amelynek során meglehetősen olcsón vették át a felkínált mézmennyiséget – emlékezik vissza Huszár Csaba beregardói méhész.

Egyébként kevesen vannak tisztában azzal, hogy a méhészeti tevékenység folyamatos befektetést igényel – írja a magyarmezogazdasag.hu. Ez akkor érinti különösen érzékenyen a méhészetből élőket, amikor csak hosszú hónapok munkája után számíthatnak némi bevételre. Például az őszi betelelési időszak és a késő tavasszal esedékes akácmézpergetés között akár nyolc hónap is eltelik.

A legnagyobb veszély, ha elfogy az élelem

A kívülálló azt gondolhatná, hogy az enyhe időjárásnak köszönhetően a kaptárak népe simán átvészelte a mögöttünk hagyott hónapokat.

Tény, hogy az enyhe tél némi könnyebbséget jelent, de valójában nem a mínuszok jelentik a legnagyobb veszélyt a szorgos rovarok számára, hanem az, ha időközben elfogy az élelmük. Illetve az is nagyon sokat nyom a latban, hogy ősszel mennyire sikeres az ősi ellenség, a méheket pusztító varroaatka elleni védekezés. A beszámolókat értékelve úgy tűnik, hogy idén felemásra sikeredett a kitelelés. Sok méhcsalád elpusztult, mert időközben elfogyott az élelme.

Betett a cukorár

A 2020-as esztendő szinte semmi bevételt nem hozott a méhészeknek. Nagy csapást jelentett, hogy ősszel jelentős mértékben emelkedtek a cukorárak. Márpedig a családok kiteleléséhez jelentős mennyiségű cukorra volt szükség. Az ezekben a hetekben elindított serkentő etetéshez szintén nagy mennyiségű cukorszirupot használnak fel. Mindegy, hogy mit terveznek a jövőre vonatkozóan: akár az akác virágzásának idejére szeretnének erős családokat nevelni, akár műrajokat terveznének értékesíteni, most mindenképpen rendszeresen etetniük kell.

A kárpátaljai méhészek éves bevételük 75–80 százalékát eladott műrajokból nyerik – erősíti meg Bíró Ferenc, a Kárpátaljai Magyar Vállalkozók Szövetsége méhészeti tagozatának vezetője. Ám, teszi hozzá gyorsan, egyre több a nehézség az értékesítés terén. Mivel a kedvezőtlen időjárás miatt az elmúlt esztendő szinte valamennyi ukrajnai méhésznek csak ráfizetést hozott, így a műrajok iránti kereslet is erősen megcsappant.

A hasznos rovarok ezekről a táblákról mind virágport, mind nektárt bőségesen tudnak gyűjteni
A hasznos rovarok ezekről a táblákról mind virágport, mind nektárt bőségesen tudnak gyűjteni (Fotó: Pixabay)

Szerencsére favorizált növény a napraforgó is

Mostanság mutatkozik ugyan némi érdeklődés, ám félő, hogy az eladási árak alacsony szinten maradnak.

Ismerve a kárpátaljai agráriumban zajló folyamatokat, a méhlegelők vonatkozásában is nagy változásoknak lehetünk tanúi és egyben elszenvedői is – állítja Bíró Ferenc. Legalábbis a méhészek így érzik. Egyre több tőkeerős agrárholding működik a megyében, amelyek a kukoricatermesztést helyezik előtérbe. Ám a technológiájuk annyira vegyszerközpontú, hogy jobb, ha a méhek még a tábláik közelébe sem mennek. Szerencsére a napraforgó a nagyüzemek másik favorizált növénye. A hasznos rovarok ezekről a táblákról mind virágport, mind nektárt bőségesen tudnak gyűjteni.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Varroa atka elleni gyógyszeres védekezéshez igénye... Méhészek figyelem! 6 597 méhész-gazdálkodó részére 632,8 millió forint összegű támogatás kifizetését kezdi meg július 2. hetében az MVH a varroa atka...
Vis maior bejelentést tehetnek a méhészek Az idén, a magyar mezőgazdaságot sújtó különböző időjárási körülmények, különösképpen az Yvette ciklon súlyos károkat okozott a hazai méhcsaládokban, ...
GMO-szennyezett takarmánytól tarthatnak a magyar m... Még időben tudta figyelmeztetni a méhész egyesület a méztermelőket egy Magyarországon nem kívánatos takarmány felbukkanására. Az ügyben az Országos Ma...
Műhold alapú helymeghatározást is tanítanak Gödöll... Előző cikkünkben írtunk két tanfolyamról, melyeket hamarosan a gödöllői Szent István egyetem indít. Ma is bemutatunk két újabb hasznos tanfolyamot a s...
Méhészek figyelem! Újra igényelhető támogatás a méhészek által használt gépjárművek után. Valamint közeleg a határidő a varroa atka elleni védekezés támogatási igényének...
Fordítsunk fokozott figyelmet a méhek védelmére!... Április-május a mezőgazdasági munkák egyik csúcsidőszaka, ezzel együtt a növényvédelmi munkák nagy része is ilyenkor zajlik. Viszont ebben az időszakb...