A vízgazdálkodási kihívások és a tájgazdálkodási megoldások köré felépített előadássorozat kezdődött Kiskunfélegyházán a Szentkúti Kulturális és Turisztikai Egyesület szervezésében. Az első alkalommal a fenntartható gazdálkodás került a figyelem középpontjába. Normális esetben a tél végén hazánk szántóföldjein kisebb-nagyobb a belvízborítás, a gazdák ilyenkor szabadulnak a víztől, és ez a mennyiség el is folyik az országból. Később pedig aszály idején nem áll rendelkezésre elég víz. Az Alföld vízgazdálkodását ezért az árvíz-belvíz-aszály hármas egységében kell vizsgálni.
A víztöbbletet a hasznunkra kell fordítani – mondta Balogh Péter gazdálkodó geográfus, az ELTE Természetföldrajzi Tanszékének óraadó tanára, a Szövetség az Élő Tiszáért Egyesület tanácsadó testületének tagja. „Az élő táj, mint fenntarthatóság” címmel tartott előadásában kifejtette, hogy: “a múltban sok mindent elrontottunk, nagy tévedés volt például az árteret leválasztani, vagy a lápos területet lecsapolni. Amikor pedig arról folyik a vita, hogy a szántó vagy a víz van-e jó helyen, ma már helyesebb szántóveszélyről beszélnünk, mint belvízveszélyről. Az árvízre sem ellenségként kell tekinteni. Hiszen pótolja a hiányzó csapadékot, vagyis a természet önmaga oldja meg a száraz fél év vízhiányát. A pulzáló árvíz a táj szívverése – fogalmazott a szakember.
Foglalkoznak a témával, de a történelmi tényeket nem szabadna figyelmen kívül hagyni
A Szabad Föld riportjából kiderült, hogy kormányzati szinten is foglalkoztak már a Duna-Tisza-közének elsivatagosodásával, valamint a Homokhátság vízpótlásával. Milliárdokat költöttek az ezekkel kapcsolatos tanulmányokra és a csatornák rendbetételére. Viszont elég csak a régi térképekre nézni: a tájat szikes tavak, lápok uralták. A szárazodást a modernizáció során kialakult tájhasználat okozta. Ma a vizet már nem megtartják, hanem szabadulnak tőle. Erről Balogh Péter azt mondta: “az édenkertet rabszolgatájjá degradálták, az emberekből pedig rabszolgát csináltak: ez a fajta gyarmatosítás vezetett a tájtól való elszakítottsághoz.” A jászszentlászlói Eördögh András biogazdálkodó és lótenyésztő a témához kapcsolódóan videón mutatta be, hogyan lehet visszatartani a vizet és nem elengedni a Dong-éri-csatornán keresztül, amelynek tisztítására egyébként milliárdokat szükséges költeni.
Az aktív talajélet a jövedelmezőséget is javítja
Kökény Attila, a Talajmegújító Mezőgazdaság Egyesület szaktanácsadója arról beszélt, hogyan teszi tönkre a szántás a talaj termőképességét. A művelet csak rontja a talaj szerkezetét: a termőréteget elfújja a szél, elmossa a víz. A Föld összes talajának 33 százaléka szenvedett már el valamilyen mértékű károsodást, évente a termőtalaj 0,7 százaléka tűnik el. Pedig a párizsi éghajlat-változási egyezmény egyik kitétele, miszerint évente hektáronként 0,4 százalékkal kell emelni a talaj humusztartalmát. Az előadó szerint az intenzív mezőgazdaság ugyancsak intenzíven pusztítja a talajt. A folyamatot nem lehet visszafordítani szántással. Annak mellőzésével viszont az erózió csökkenthető. Kökény Attila a szántás nélküli módszereket gyakorlati példákkal mutatta be. Ezt eddig 20 ezer hektáron alkalmazta. A fenntartható szántóföldi gazdálkodáshoz, az egészséges talajhoz változatos növények, direktvetés, állandó talajtakarás (minél vastagabb a mulcs, annál jobb), mindig élő gyökerek, továbbá minimális talajművelés szükséges. Ennek következtében néhány év alatt helyreáll a talaj egészsége, és megtelik élettel: nő a széntartalom, a föld pedig a mélyebb rétegekig nedves marad.
A talajélet fontosságáról, a talajvédelemről és a talajjavításról ezekben a cikkeinkben olvashat:
A talajjavítás adhatja vissza az emberiség egészségét?
Figyeljen, nehogy rossz talajvédelmi szakértőt válasszon!
Kiemelten fontos az aratás utáni talajjavítás
