Jó volt az időjárás, de nem lehetnek boldogok a babtermesztők

A babtermesztők az idén nem panaszkodhatnak az időjárásra, ám mégsem lehetnek teljesen elégedettek. Ugyan a bab megkapta, amit kíván, a május eleji fővetések kellően meleg talajba kerültek, a kelő állományok sem fáztak, és a fagy sem okozott benne kárt, a lisztériabotrány miatt akadtak gondok a termelésben.

A témáról a Magyar Mezőgazdaság készített riportot Subicz Ferenccel, a Cibakert Kft. ügyvezetőjével, ezt az anyagot szemléztük. Az elegendő vizet megkapó állomány megnövelte a lombját, beárnyékolta a sorokat, és hozta a fajtára jellemző tenyészidőt, így nem lett kényszerérett. A feldolgozóipari szerződéseknek megfelelően július első napjaiban megkezdődhetett a vágott babok első szakaszainak betakarítása, fejtett babot pedig először július 22-25. közt szállítottak a feldolgozóknak. A Cibakert Kft. területein 12-14 tonnás hektáronkénti hozamokat mértünk – mondta a szakember.

Hiába a jó időjárás, a babtermesztők is isszák a lisztériafertőzés miatti következmények levét
Hiába a jó időjárás, a babtermesztők is isszák a lisztériafertőzés miatti következmények levét

Időjárási szempontból tehát jó idény az idei, a lisztériafertőzés azonban rányomja a bélyegét az egész feldolgozóipari körre, folytatta Subicz Ferenc.  A kimutatott fertőzés miatt ugyanis a belga tulajdonú bajai hűtőházban leállították a fejtett és vágott bab feldolgozását, csak a csemegekukorica-vonal működhet, és a folyamatos ellenőrzés azt is lassítja. Ez pedig óriási torlódást eredményezett. Az üzemhez szerződött termelők keresik a zöldségek helyét, és ez az értékesítési kényszer letörte az árakat. Ezen túl vélhetően több 10 hektár bab kint maradt a földeken. A Cibakert Kft. közel 40 hektár fejtett babra szerződött az üzemmel, amit szintén máshol, nyomott áron kellett értékesíteni.

Aggódnak a babtermesztők, mert a többi üzemben is szigorúbban ellenőriznek, gyakrabban fertőtlenítenek. Ez pedig visszafogja a feldolgozást, miközben a melegben robbanásszerűen érik a csemegekukorica.

A lisztériafertőzéssel érintett üzem példaértékűen áll a helyzethez

A fogyasztók örülhetnek a hatóság körültekintő ellenőrzésének, és ez rendben is van, mondta Subicz Ferenc. Az érintett termelők egy része viszont a nagy bajba kerülhet a következmények miatt. A Greenyard Hungary Kft. példaértékű hozzáállását is meg kell említeni, hogy a hatalmas károk (három év késztermékének a megsemmisítése, visszahívása), és a botrány miatti imázsveszteség ellenére a hatóságokkal nagyon együttműködő, és keresi a megoldást az üzem mentesítésére, miközben azt is megígérték, hogy megtérítik a termelők kárát – számol be róla a Magyar Mezőgazdaság.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Beköszöntött a hüvelyesek éve! Újév napján a családok többsége lencsét fogyaszt, ezzel is biztosítva az anyagi bőséget az adott évre. Az év további részében azonban hajlamosak vagyu...
Exportra kerül a hazai konzervek java A hazai konzervpiac leginkább exportra állítja elő termékeit. Ez leginkább annak köszönhető, hogy a hazai adottságok kiemelkedőek ebben a szektorban, ...
Extra védelem a takácsatka ellen 575 hektár zöldba... A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal engedélyezte a Ortus 5 SC atkaölő permetezőszer (50 g/l fenpiroximát) szükséghelyzeti felhasználását a ké...
Közösen javítana a kereskedelmi kapcsolatokon a Né... Stratégiai megállapodást írt alá a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal és a Magyar Szója és Fehérjenövény Egyesület az Újmohácson rendezett szó...
Árnyékban is jól termő zöldségek javítanak a kerté... A legtöbb ember a veteményest napfényben úszó ágyásokkal képzeli el, ám nem minden kertész ilyen szerencsés. Ráadásul elég kevés olyan ehető növény v...
Júniustól szeptember végéig használható az Ortus 5... Fitofág atkák ellen alkalmazható permetezőszer szükséghelyzeti felhasználását engedélyezte zöldbab és szója kultúrában a Nemzeti Élelmiszerlánc-bizto...