Jó termést várnak idén a kukorica, a napraforgó, a cukorrépa és a szója kultúrákból

A megfelelő időben megkezdődött a kukorica, a napraforgó, a cukorrépa és a szója betakarítása. A magyar mezőgazdaság egyik meghatározó növénye, a kukorica nagyjából 983 ezer hektáros vetésterülete tavalyhoz képest 4,6 százalékkal nőtt, a 8,2 tonna/hektár körüli terméshozam az elmúlt 5 év átlagánál várhatóan 9,5 százalékkal lesz magasabb. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara tájékoztatása szerint a várható termés 8 millió tonnára becsülhető.

Az őszi betakarítású növények között kiemelt jelentőségű a napraforgó is, melynek aratása javában zajlik. Szeptember végéig az 570 ezer hektáros terület közel feléről került a termés a raktárakba. A hozamok kedvezőek, a 3 tonna/hektár körüli érték 7,1 százalékkal haladja meg az 5 éves átlagot, a kamarai termésbecslés alapján pedig a várható termésmennyiség eléri az 1,7 millió tonnát. A cukorrépa betakarítása is folyamatban van, a termés várhatóan kissé meghaladja a 880 ezer tonnát. A gazdák igen kedvező hozamokra számíthatnak, az első mérések alapján a termés országos átlagban 65 tonna/hektár felettinek ígérkezik, melynek a cukortartalma is megfelelő lesz – írta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara híre.

A NAK szakemberei szerint jó lesz a terméseredmény az őszi betakarítású növényeknél az idén - képünkön a kukorica betakarítása
A NAK szakemberei szerint jó lesz a terméseredmény az őszi betakarítású növényeknél az idén – képünkön a kukorica betakarítása

A szója hektáronkénti hozama jelentősen növekszik

A szója vetésterülete a tavalyi évhez képest változatlan, a termésbecslés alapján több mint 173 ezer tonnás termést jósolnak. A várható hozamok itt is kedvezőek, megközelítik a 3 tonna/hektárt, ami az elmúlt 5 év javuló átlagához képest is további 15,8 százalékos emelkedést jelent. Ez azt bizonyítja, hogy a növény hazánkban is egyre gazdaságosabban és versenyképesebben termelhető.

Kapcsolódó terméseredmény témában: nagyot nőtt a tavaszi árpa átlagos termésmennyisége

A NAIK AKI statisztikai jelentése szerint a kalászosok teljes területének 68 százalékán őszi búzát termeltek a 2018/2019-es gazdasági évben. Az őszi búza betakarított területe 952 ezer hektár, a termésmennyiség 4,9 millió tonna volt. A hektáronkénti termésátlag a tavalyihoz hasonlóan országosan 5,2 tonna lett. Őszi búzából a legalacsonyabb, hektáronként 3,6 tonnás termésátlagot Pest megyében, a legmagasabbat, 6,4 tonnát Vas megyében érték el a termelők. Tavaszi búzát 2019-ben 5,5 ezer hektáron vetettek, 25 százalékkal kisebb területen, mint 2018-ban. A betakarított mennyiség 23,8 ezer tonna volt, ez 13 százalékkal kevesebb az előző évinél. Durumbúzát augusztus közepéig 38 ezer hektáron vetettek és 37 ezer hektáron arattak ebben a gazdasági évben. A termésátlag 2,6 százalékkal, a betakarított mennyiség, 169 ezer tonna pedig 16 százalékkal maradt el a tavalyitól.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Kukorica Termésverseny – 2013-ban már az ötödik!... Ha visszatekintek arra, hogyan is indult, nem mondhatom azt, hogy az ötlet kipattanásától a megvalósulásig minden magától értetődő volt. Még akkor sem...
Gabonapiaci információk a Magro.hu online mezőgazd... A kukorica átlagárának az idei év januárja óta tartó esése, bár lassuló ütemben, de tovább folytatódott: az elmúlt 4 hét alatt további 3%-ot csökkent....
Gabonapiaci információk a Magro.hu online mezőgazd... A kukorica átlagárának esése, egy kis megtorpanás után, a 23. héten tovább folytatódott: február közepe óta 9%-ot csökkent. Úgy tűnik, a gazdák eltöké...
Gabonapiaci információk a Magro.hu online mezőgazd... A piacon már nagyon érződik, hogy közeleg az aratás. Egymás után lépnek piacra azok a termelők, akik még rendelkeznek tavalyi kukoricával, hogy „kisöp...
Gabonapiaci információk a Magro.hu online mezőgazd... A piacot továbbra is a sok eladó és kevesebb vevő jellemzi. Az árak a 23. hét óta egy szűk sávban mozognak a 60 500 Ft környékén. Mintha az elmúlt het...
GMO: Áldás vagy csapás? Kb. 2 hete adtunk hírt azokról a szerencsétlen indiai eseményekről, tragédiákról melyek hátterében a GMO ( genetikailag módosított növények) ipari alk...