Jó minőségű szőlőt szüreteltek idén Tolna megyében

A vége felé járnak a szüreti munkák Tolna megye két borvidékén. A legtöbb termelő már csak a prémium borok alapanyagait hagyta a tőkéken, az újborok pedig már a pincékben vannak. A borászok megyeszerte kiváló minőségre, színanyagban, tanninban gazdag évjáratra számítanak. A Szekszárdi Borvidéki Tanács elnöke elmondta, jóval kevesebb szőlő termett az idén, mint amire számítani lehetett. Bősz Adrián szerint voltak olyan ültetvények, ahol a növényvédelmi hiányosságok okoztak bajt, de volt olyan is, ahol a rossz számítások miatt kerültek bajba a termelők.

Jól állnak a szőlő betakarításával a gazdák a szekszárdi borvidéken, mondta Bősz Adrián borász, aki a Szekszárdi borvidéki Tanács elnöke a Teol.hu portálnak. Idén nem sok cukrot kellett használniuk, mert kiváló mustfokokat mértek közvetlenül a szüret után. Emiatt nem is volt könnyű kiválasztani a megfelelő alapanyagot a rozéboroknak; már hetekkel ezelőtt is nagyon érett, erős színanyagú volt a szőlő. Bősz Adrián szerint a saját szőlészetükben kézi szüreteléssel oldották meg a termés betakarítását, ebben szerepe volt annak is, hogy van egy állandó brigádjuk, akik év közben is náluk dolgoznak.

Jó minőségre számítanak a szekszárdi szőlőtermesztők az idén - képünk illusztráció
Jó minőségre számítanak a szekszárdi szőlőtermesztők az idén – képünk illusztráció

Kevés a munkás, magas a cukorfok

Azonban sok termelő panaszkodott arra, hogy nagyon nehéz szüretelőket találni. Ugyan a megbízható idősebbek még eljönnek, de már nem bírják úgy a munkát, a fiatalok közül pedig csak kevesen vállalkoznak a mezőgazdasági munkára. Ezért is egyre elterjedtebb a borvidéken a szőlőkombájn, főleg az új telepítésű ültetvényeken. Több szőlőgazdának is van saját gépe, a többiek pedig bérmunkában veszik igénybe. Az előnye, hogy gyors, kiváltja a kézi munkaerőt és nem hagy rajta több szőlőt, mintha ember szedte volna a fürtöket. Módos Ernő borász, a szekszárdi Alisca Borrend Nagymestere szerint jó ütemben folyik a szüret a borvidéken, egy kevés kékfrankos, merlot illetve a cabernet fajták vannak még a tőkéken. A cukorfokok meglepően jól alakultak, várhatóan remek minőség lesz. Utólag többen azt mondják, hogy kevesebb szőlőjük lett, mint amire számítottak. Ez leginkább a felvásárlások és a feldolgozás során derült ki. A kevesebb termés ellenére nem indult meg felfelé a szőlő értékesítési ára. Pedig a feldolgozók a borvidéken és Villányban is megadták kilónként a 100-120 forintot is a jó minőségű szőlőért. A legrosszabbul az alföldi termelők jártak, ők még a felét sem kapták ennek – mondta.

Kapcsolódó anyagunk:

Szekszárdi borászokkal fogott össze a bank

A borvidék fejlesztése érdekében írtak alá együttműködési megállapodást a Szekszárdi Borvidék és az Erste Bank képviselői.
Tovább…

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Eddig nem volt könnyű éve a szőlőtermelőknek Nem kedvezett az idei év a szőlősgazdáknak, ugyanis az enyhe tél és a korai kitavaszodás miatt jelentősen elszaporodtak a szőlő kártevői és kórokozói....
Hogyan telepítsünk szőlőt? Keresve is aligha találunk kiskertet, amelyben ne lenne néhány tőke szőlő, egy szőlősor az út mellett, vagy egy szőlőlugas. A szőlő éppen úgy hozzá ta...
Megújult a kecskeméti szőlész-borász kutatóintézet... Mintegy 30 millió forintból megújult a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet-Kecskeméti Kutató Állo...
Védjük szőlőnket a kórokozóktól A szőlőt számos kórokozó (baktériumok, gombák, vírusok) támadják évről-évre, ami mindig nagy kihívást nyújt a termesztők számára. Némely kórokozót kön...
Nyári munkák a szőlőben A szőlővel, tavasszal és ősszel van a legtöbb munka, de nyáron sem feledkezhetünk meg róla. Ha nem figyelünk rá oda, könnyen kárba mehet a termés egy ...
Gyökeres változások a szőlőtelepítési szabályokban... A nemzeti jogtartalékból hektáronként 50-150 ezer forintért vásárolható szőlő újratelepítési jog. A csütörtöktől hatályba lépő rendelet a szőlőtermelé...