Jó minőségű kalászos vetőmag kerülhet ősszel a földekbe a Vetőmag Szövetség szerint

Nettó 107 ezer forintban hirdette meg az őszi kalászos vetőmagokra vonatkozó tájékoztató árat a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács. Ez az ár a zsákba csomagolt, gombaölő szerrel csávázott, fémzárolt, az eladó telephelyén gépkocsira rakott vetőmagra értendő. Ugyanakkor nem fix és nem kötött, illetve nem ajánlott ár. A konkrét szerződéses árat továbbra is a felek maguk határozzák meg. Takács Géza elnök szerint elegendő mennyiségű, jó minőségű vetőmag áll a gazdálkodók rendelkezésére az őszi szezonban.

A Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács a törvény adta lehetőségeinek és a jogszabályi előírásoknak megfelelően idén is közzétette az őszi kalászosok vetőmagjaira vonatkozó, a piaci körülmények alapján prognosztizált tájékoztató árat. Ezt tonnánként nettó 107.000 forintban határozta meg a testület szakbizottsága. Ez az ár a zsákba csomagolt, gombaölő szerrel csávázott, fémzárolt, az eladó telephelyén gépkocsira rakott vetőmagra értendő. Azonban nem fix és nem kötött, illetve nem ajánlott ár. A konkrét szerződéses árat a felek maguk határozzák meg – írta a szervezet közleménye.

A Vetőmag Szövetség szerint jó minőségű kalászos vetőmag kerülhet ősszel a talajba - Fotó: Magro.hu - CSZS
A Vetőmag Szövetség szerint jó minőségű kalászos vetőmag kerülhet ősszel a talajba – Fotó: Magro.hu – CSZS

A tényleges piaci árakról a vetési szezon végén lesznek pontos adatok

Az elmúlt években az őszi vetésű kalászos növények tényleges értékesítési ára hullámzott. 2012-ben 115 ezer, 2016-ban 93 ezer, 2018-ban 99 ezer, 2019-ben pedig 109 ezer forintért kelt el a vetőmagpiacon egy tonna őszi búza vetőmag. Az őszi árpa és a tritikálé ára is hasonlóan hullámzó tendenciát mutatott. A szövetség a tájékoztató ár meghatározása előtt a piaci viszonyok feltárása érdekében széleskörű ágazati felmérést végzett. A tájékoztató ár évről-évre mértékadó jelzés a vetőmag nemesítésével, előállításával és forgalmazásával kapcsolatos termékpályák szereplőinek. Ugyanis a vetőmaggal való foglalatosság olyan szükséges tevékenység, mely a biológiai alapok folyamatos biztosításával nélkülözhetetlen eszköze a mezőgazdasági termelésnek, ezen keresztül a végfelhasználók érdekeit szolgálja.

Elegendő a kalászos vetőmag Magyarországon

Felmérésünk alapján a Nébih adatait is figyelembe véve az őszi búza, az őszi árpa és a tritikálé vetőmagokból a várható készletek a szakmailag elfogadható, 40 százalék feletti felújítási lehetőséget biztosítanak – mondta Takács Géza. A Vetőmag Szövetség elnöke úgy véli, hogy a tagoktól kapott információk alapján az ókészlet mennyisége nem gyakorol érdemi hatást az új termésű készletekre. A várható átlagtermés a vetőmag célú őszi búza és őszi árpa tekintetében az 5,5-7,5 tonna/hektár között alakulhat. A tritikálé esetében 4-6,4 tonna/hektárra számítanak.

A minőséget illetően fontos, hogy nem volt komolyabb fuzárium-fertőzés. A tavaszi csapadéknak köszönhetően az áthullási problémák mértéke sem lesz akkora, mint az a téli/tavaszi aszályt követően várható volt. A piaci szereplők mind a kalászos terményárak, mind a termelési költségek emelkedésével számolnak. Az inflációs hatás, a termelési-feldolgozási költségen belüli munkaerő költség-hányad növekedés ugyanakkor érezteti hatását a vetőmag végfelhasználói árának növekedésében. Takács Géza szerint mindezen tényezők ellenére az idei értékesítési szezonra vonatkozó tájékoztató ár még így is az elmúlt évi tényleges piaci átlagár alatt marad.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Gabonapiaci információk a Magro.hu online mezőgazd... A kukorica átlagárának az idei év januárja óta tartó esése, bár lassuló ütemben, de tovább folytatódott: az elmúlt 4 hét alatt további 3%-ot csökkent....
Gabonapiaci információk a Magro.hu online mezőgazd... A piacon továbbra is erős eladói nyomás uralkodik. A gazdák igyekeznek túladni a tavalyi készleteken. Az intenzív verseny ellenére az árak esése a 2...
Rekordok és jó minőség Több megyében a jelenlegi adatok alapján, rekordot döntött a búza termésátlaga, Tolnában közel 6 t, Baranyában több mint 5 t és a leggyengébb Szabolcs...
Bálák tűzveszélyben, ajánlatroham a Magro-n A hétnek és a kánikulának még közel sincs vége – tetőzés hétfőn -, de már több megyéből is érkeztek többezer égő báláról szóló hírek - volt, ahol álla...
Az aratás vége felé közeledve… A Magro.hu piactérre naponta átlagosan 10 új gabona vételi és eladási ajánlat kerül feltöltésre, amely többszáz tonnányi terméket jelent. A lendület a...
A hőség áldozatai és nyertesei A hetek óta tartó száraz, meleg időjárás – van olyan országrész, ahol több mint 40 napja nem esett semmilyen mennyiségű csapadék! -, ahogy az várható ...