Jó hír a nemzeti parkoknak

Leszavazták azt a törvényjavaslatot, ami nagy port kavart az elmúlt hetekben a nemzeti parkok körül. A javaslat célja az volt, hogy a nemzeti földalapkezelő szervezet (NFA) legyen az állami földvagyon kizárólagos kezelője a nemzeti parkokhoz tartozó területeknél is.

Örülhetnek a nemzeti parkok vezetői. Az elmúlt hetek legvitatottabb kérdésében ugyanis számukra pozitív döntés született. A Fazekas Sándor, földművelésügyi miniszter által benyújtott előterjesztést – amely a nemzeti földalapkezelő szervezetet jelölte meg az állami földvagyon kizárólagos kezelőjének a nemzeti parkok területén is – a parlament elutasította.

A sors furcsa fintora, hogy a módosító javaslatra maga az előterjesztő is nemmel szavazott – igaz, saját bevallása szerint, csak véletlenül.

Mint ismeretes, a módosító javaslat lényege, hogy a védett területek kezelése a nemzeti földalapkezelő szervezet kezébe kerüljön, de eközben a területek tulajdonában nem történik változás. Eddig a Nemzeti Park Igazgatóságok (NPI) a nemzeti parkok területének egy részét gazdálkodóknak adhatták és adták is használatra, természetesen szigorú feltételek mellett. A jelenleg élő szerződéseket nem érintené a kezelő változása, viszont a lejárt szerződéseket már nem a nemzeti parkok kötnék újra, hanem a Nemzeti Földalapkezelő (NFA).

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Nemzeti Földalapba tartozó földrészletek hasznosít... A Magyar Közlönyben megjelent a Kormány 306/2013. (VIII. 1.) Korm. rendelete a Nemzeti Földalapba tartozó földrészletek hasznosításának részletes szab...
Újabb medve érkezett látogatóba Egy GPS jeladóval ellátott barna medve lépte át a szlovák-magyar határt a nemzeti park területén a napokban – jelezték szlovák szakemberek az Aggtelek...
Fészkeiket felügyelik a székicsérek védelmében... Mi az a székicsér? Milyen kapcsolatban áll a legelésző jószágokkal, mi köze a marhatrágyához? Miért veszélyezteti őket a mezőgazdasági tevékenység? Mi...
Változtak a földminősítés szabályai Földminősítés alkalmával egy vizsgált földterület minőségi osztályának és kataszteri tiszta jövedelmének meghatározása történik. MInderre a földterüle...
Vizes élőhelyeket mentenek, és a húsuk is ízletes... Bár 100 évvel ezelőtt még közel 150 ezer bivaly volt Magyarországon, az agrárium gépesítése az állomány nagymértékű csökkenését hozta magával. A fajt...
A bombatragédia helyén legeltethetnek az alföldi á... Az egykori bombázólőtér tájrehabilitációja lehetővé tette, hogy a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság (HNPI) területén csaknem 4000 hektár legelőterü...