Jó az idei hagymatermés

Szép az idei őszi fokhagyma, bőséges a termés, de azok sem panaszkodnak, akik más fajtával foglalkoznak. Van, aki a betakarítással már végzett és az értékesítést is lassan megkezdi.

Még a 70 év körüli nagymamák is segédkeztek az őszi fokhagyma betakarításában a makói Kádár Józsefnek, a helyi gazdakör vezetőjének, aki családjával más egyéb haszonnövények mellett ezt is termeszti, több mint félhektáros területen.

Mint sokan mások, a vöröshagyma termesztésével ő is felhagyott, de őszi fokhagymája eredeti, igazi makói. A Maros-vidék gazdáinak hagyományosan az őszi fokhagymából származó bevétel az első pénz a gazdasági évben, ezért is fontos, milyen hasznot hoz. Gyermekkora óta foglalkozik vele, és most is családi, baráti összefogással, mindössze egy-két napszámost alkalmazva dolgoztak a földeken.

„Most vagyunk a szedés után, nagyjából két hete hoztuk haza a termést. Most a tárolóban szárad, pihen, és hamarosan kezdődik a válogatás: a jövő évi magnak való, illetve az értékesítésre szánt hagyma elkülönítése, majd az utóbbi válogatása, tisztítása, csomagolása” – foglalja össze, éppen milyen feladatai vannak ebben az időszakban a hagymakertészeknek.

A vöröshagyma termesztésével egyre többen hagynak fel, előtérbe kerül a fokhagyma
A vöröshagyma termesztésével egyre többen hagynak fel, előtérbe kerül a fokhagyma

 

Ő minimális növényvédelem mellett, öntözés nélkül, de a tápanyag-utánpótlásra odafigyelve, géppel vetve gazdálkodott. A szedés tapasztalatai alapján azt mondja, az őszi fokhagyma minősége idén jó, a fejek szépek, fehérek. Az időjárás kedvező volt, hiszen a szárazabb időt ez a növény jól tűri. A termésátlag is kifejezetten jó, s mint gazdatársaitól tudja, nem csak nála – mások is jó eredményt értek el egyéb hagymafajtákkal.

Az ő földjén 4-5 mázsa termett lánconként; ha ezt hektárra számoljuk át, 120-140 mázsát adott a föld hektáronként. Ugyanakkor, mivel bőséges a termés, egyelőre alacsonyak a szedés után közvetlenül amúgy is nyomott árak. Jelenleg 350–400 forint az őszi fokhagyma kilója, minőségtől függően – abban bízik, később esetleg egy kicsit emelkedik az összeg.

Forrás: delmagyar.hu

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Áremelkedés a hazai zöldségek körében Általánosságban 4 százalékot emelkedtek a zöldségárak a 35. héten a Budapesti Nagybani Piacon. A legtöbbet a karfiol drágult, 57 százalékkal, míg a le...
Stagnáltak a hazai zöldségárak Átlagosan nem történt komoly változás a hazai termesztésű zöldségek árában a Budapesti Nagybani Piacon a 37. héten. A legnagyobb áremelkedést a gömb p...
Minimális áremelkedés az importzöldségek árában... A Budapesti Nagybani Piacon összességében 1 százalékos áremelkedést figyelhettek meg a vásárlók az elmúlt héten az importból származó zöldségek körébe...
Stagnált az importzöldségek ára Az elmúlt héten összességben nem változott az importból származó zöldségek ára a Budapesti Nagybani Piacon. Burgonya: a Franciaországból importált Co...
Emelkedtek a zöldségárak Budapesten Az elmúlt héten átlagosan 2,7 százalékkal fizettünk többet a hazai zöldségekért a Budapesti Nagybani Piacon. A spenót 20 százalékkal lett olcsóbb, ell...
1 százalékos volt az áremelkedés a hazai zöldségek... Minimálisan változtak csak a hazai zöldségárak a múlt héten a Budapesti Nagybani Piacon, de kiemelkedő ármozgásokra így is volt példa. A lecsópaprika ...