Jelentősen csökkent a magyar vetőmagexport 2020-ban

A korábbi évek 100 ezer tonna körüli átlagával szemben 2020-ban 81 357 tonnát tett ki a magyar vetőmagexport. A legjelentősebb termék a hibridkukorica és a hibridnapraforgó vetőmag volt – közölte a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács az MTI-vel. A szervezet adatai szerint tavaly 373 640 tonna vetőmagot állítottak elő Magyarországon. Ebből 141 ezer tonna őszi búza, 106 ezer tonna kukorica, 38 ezer tonna árpa, 12 ezer tonna tritikálé, 9 ezer tonna napraforgó vetőmag volt. A magyar vetőmag ágazat évente 10 faj mintegy 1500 fajta vetőmagját állítja elő.

A Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke, Takács Géza arról beszélt, hogy 1994 óta a nemzetközi vetőmag-kereskedelem mérete 7-szeresére bővült, értéke éves szinten meghaladja a 20 milliárd dollárt. Magyarország a világ ötödik legjelentősebb vetőmagexportőre, a 4 millió hektáros hazai igény kiszolgálása mellett évi mintegy 100 ezer tonna, értékben 180-200 milliárd forint a kivitel nagysága.

Jelentősen csökkent a magyar vetőmagexport 2020-ban a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács jelentése szerint - Fotó: Magro.hu, CSZS, Dusnok
Jelentősen csökkent a magyar vetőmagexport 2020-ban a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács jelentése szerint – Fotó: Magro.hu, CSZS, Dusnok

A szervezet a következő évtizedekben növekvő versenyre, új szereplők megjelenésére számít a nemzetközi vetőmagpiacon. Az elnök megjegyezte: az eddig importáló országok egy része is arra törekszik, hogy saját maga állítson elő vetőmagot.

Csökkenő importigény, új piacok a vetőmagexport számára

Azzal kell számolniuk, hogy némely országnak csökken az importigénye, ezért új piacokra lesz szükség. Hozzátette, hogy a nem is túl távoli jövőben a növekvő népesség élelmiszerrel való ellátása mellett a klímaváltozás is növekvő kihívást jelent a szektornak. 1980 óta folyamatosan nő a hőmérséklet, egyre szélsőségesebb anomáliák jellemzik a Kárpát-medence időjárását, a növénynemesítőknek 10-15 éves távlatokban kell előre gondolkodniuk az időjárási stressznek jobban ellenálló növényfajták nemesítésében.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Kezdődhet a vetőmag vadászat! Áruházlánc vagy gazdabolt? Lassan mindenhol előkerülnek a vetőmagos zacskókkal teli polcok, ugyanis (bár még tart a tél), közeledik a palántanevelési ...
Több vetőmagtételt is megsemmisítettek az utóbbi h... Fokozott figyelmet kapnak idén a csemege- és a pattogatni való kukorica vetőmagok a piacon. Több mint 130 vizsgálatot követően már 7 tétel megsemmisít...
Nyerjen LG Arsenal őszi káposztarepce vetőmagot!... Az őszi vetés ideje lassan elérkezik, amely sok energiát igényel a gazdáktól, ráadásul jelentős pénzbefektetéssel is jár a vetőmagok beszerzése. A jó ...
Államilag kitüntetett vetőmagot nyerhet a Magro ny... Vetőmag vásárláskor a legfontosabb szempontok közé tartozik, hogy az adott fajta megfelelő termő-és alkalmazkodóképességgel, magas termésbiztonsággal,...
Tájékoztató árat adtak ki az őszi kalászos vetőmag... A Vetőmag Szövetség sajtóközleménye szerint 89.600 forintban állapították meg az őszi kalászos vetőmagok tonnánkénti árát. Az ár nem fix, csupán segít...
NYERJEN őszi káposztarepce vetőmagot, és takarítso... Szeptember 5. éjfélig tart játékunk, melyben káposztarepce vetőmagot nyerhet a Limagrain Kft. jóvoltából az, aki feliratkozik hírlevelünkre! A játékba...