Jelentős a túljelentkezés egyes pályázatok esetében

A Vidékfejlesztési Program (VP) több kiírása esetében jelentős a túligénylés a pályázók részéről. A legnagyobb összegre a szarvasmarha-ágazat szereplői nyújtottak be pályázatot, várhatóan nem is lesz nyitva a pályázat az előre meghirdetett 2 évig, forráskimerülés miatt.

A 2014-2020-as, 1300 milliárd forintos program keretében tavasszal a három nagy állattenyésztési ágazat – a baromfi-, a sertés- és a szarvasmarha-tenyésztés – számára meghirdetett, 20-20 milliárd forintos keretösszegű pályázati lehetőség várhatóan nem lesz nyitva két éven át, mivel az első pályázati szakaszban négyszeres volt a túligénylés.

A legnagyobb, 85 milliárd forintos igény a szarvasmarhatartók részéről érkezett. A technológiai fejlesztésekre szánt támogatásra 1350 gazdálkodó pályázott, akiknek tíz százaléka fiatal gazda.

Nagy az érdeklődés az állattenyésztési támogatásokkal kapcsolatban
Nagy az érdeklődés az állattenyésztési támogatásokkal kapcsolatban

 

A 2015. december 31-én lezárult, 240 milliárd forintos agrár-környezetgazdálkodási programban a keretnél háromszor nagyobb összegre érkezett igény, ezért 2016. szeptemberben 40 milliárd forint értékben kétkörös pályázatot hirdetnek a kertészeti és az állattenyésztési ágazat szereplőinek.

Az állattartó telepek trágyakezelésének fejlesztésére meghirdetett 5,5 milliárd forintra 15 milliárd forint igény jelentkezett; e pályázatok hiánypótlása lezárult, a pályázókat még augusztusban értesítik a döntésről.

Az élelmiszeripari fejlesztésekhez biztosított 140 milliárd forintos keretre 200 milliárd forint értékben igényeltek támogatást. Ennek ellenére még bátran nyújtsák be a gazdálkodók igényeiket, mert várhatóan több, nem mezőgazdaságból érkező pályázót ki fognak szűrni.

Az ősz folyamán több új kiírás is megjelenik, köztük a fiatal gazdák, valamint 26 milliárd forintos kerettel a termelői csoportok támogatására szolgáló pályázat. Továbbá 50 milliárd forintos kerettel két, falusi turizmus segítő pályázati forrás is megnyílik.

A tejszerkezet átalakítására irányuló 36,5 milliárd forintos támogatásra idén 618 kérelem érkezett, 357 500 állatra, amelyek közül 19 000 legeltethető szarvasmarha. Emellett sok lehetőség van, amely segítséget jelent főleg a tejágazat szereplőinek ahhoz, a jelenlegi nehéz piaci körülmények között fejleszteni tudják gazdaságukat.

Forrás: MTI

Share Button

Kapcsolódó cikkek

MVH Közlemények – nov. 29 – dec. 2. Az erdei közjóléti létesítmények megvalósításához nyújtandó támogatás igényléséről szóló 159/2013. (IX.25.) MVH Közlemény módosításáról itt olvashat: ...
Támogatás-igénylések – növénytermesztés, halászat,... Az MVH a héten több közleményt is kiadott különböző területek támogatása kapcsán, amennyiben érdeklik az egyes lehetőségek, kattintson a linkre a rész...
Csökkentek a termelői árak, korán lesz a gyümölcss... Több száz millió forint került kifizetésre az elmúlt héten is; előbb szedhető majd a meggy, cseresznye; nőhet a haltermelés; kitiltják az agresszív nö...
Támogatások erdészeknek, állattenyésztőknek – MVH ... A néhány hetes „szünet” után újabb közleményeket adott ki a 25. héten a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium. Főként erdőtulajdonosokhoz, ál...
Ellentételezést kapnak a gazdálkodók Megjelent az egységes területalapú támogatás összegéhez kötött támogatáscsökkentés gazdálkodókra gyakorolt hatásainak ellentételezéséről szóló kormány...
Teltház Hajdúböszörményben Útjára indult szeptember 2-án a Gazdag Gazda Roadshow, Hajdúböszörményben. A csodálatos terem megtelt érdeklődő és információra éhező gazdákkal, amine...