Itt a szeptember, indulhat a szüret

A következő hetek legfontosabb munkája a télialma szüretelése. Az almaszüret mellett a körte és a dió is lassan ládákba és zsákokba kerülhet.

A télialma utóérő gyümölcs, vagyis nem a fogyasztási érettség állapotában választjuk le a fáról, hanem korábban, amikor leszedve a legtovább és a legjobb minőségben tárolható. Általános szabály az, hogy a télialma-fajták gyümölcsét akkor kell leszüretelni és betárolni, amikor

  1. az alma a fajtára jellemző nagyságát és színét elérte,
  2. a magja barna és
  3. könnyű csavarással leválasztható a termőnyársról.

Ez az érettségi állapot a legtöbb almafajtánál szeptember első felében következik be.

A szedést a fa alsó ágain és a korona belsejében kezdjük, és fokozatosan haladunk felfelé, illetve kifelé a szedéssel, mert így lesz a legkevesebb hullott és sérült almánk. Fontos követelmény, hogy a tárolásra szánt almát mindig a kocsányával együtt szedjük le; azok az almák, amelyeknek a kocsánya kiszakad, a tárolás folyamán könnyen fertőződnek romlást okozó betegségekkel, és rövidesen rothadni kezdenek. Az almát úgy választjuk le az ágról, hogy ujjainkkal körbefogjuk, kissé megemeljük és gyengéden megcsavarjuk. Rángatni, tépni nem szabad, de nem is szükséges az almát.

Szedésnél figyeljünk arra, hogy a gyümölcsök ne nyomódjanak meg
Szedésnél figyeljünk arra, hogy a gyümölcsök ne nyomódjanak meg

 

A leszedett almát minél előbb szállítsuk hűvös, védett helyre, nehogy felmelegedjék. Az ideális tároló állandó hőmérséklete + 1-2 °C, a légtér páratartalma pedig 85-90%. Ezt a két értéket a házi gyümölcstárolókban általában nem lehet elérni, tehát a megközelítésükre kell törekednünk azzal, hogy a kora őszi időszakban éjszaka szellőztetjük a tárolót, nappal pedig zárva tartjuk az ajtaját és az ablakait. Amikor az időjárás téliesre fordul, akkor viszont nappal szellőztessünk. Ha száraz a tároló levegője, akkor a ládák közötti padlót időnként öntözzük meg; ha túlságosan nedves a légtér, akkor lapos tálcákon égetett mész-port helyezzünk ki a talajszintben. A tárolt almát kéthetenként át kell válogatni és a romló gyümölcsöket ki kell szedni a hibátlanok közül, mert megfertőzik az egészségeseket.

A gyümölcsfák néhány évtizedes korukban fokozatosan elöregszenek, termőképességük csökken, gyümölcseik aprókká válnak. Ha az idős fa gyökérzete és törzse ép, akkor nem kell kivágni, hanem meg lehet újítani, aminek a légalkalmasabb ideje most van. A fa méretének megfelelően kiválasztunk 4-5 alsó ágat, és a korona tengelyét képező fővezérágat; ezeket alaposan visszavágjuk, úgy, hogy a megmaradó ág végén – a fűrészelt felület alatt – maradjon egy erőteljes, fiatal hajtás. Az alsó ággyűrű felett a fővezérágon még további ágörvöket hagyhatunk meg. Ezeket az ágakat és a fővezérágat az alsó ágakhoz hasonlóan metsszük vissza.

Nem szabad megfeledkezni az okozott sebek gondos kezeléséről, felületek lezárásáról. A megifjított gyümölcsfák a következő tavasszal erős növekedésnek indulnak, és az ifjítást követő második-harmadik évben ismét teremnek.

Jöhet a körte és a dió is

A téli körtéket is rövidesen szüreteljük – akkor is, ha a gyümölcs héja még zöld. Lehetőleg egy rétegben, kamrában, szobában tároljuk. A gyümölcsök fokozatosan érnek, ezért gyakran át kell vizsgálni őket, és a szép, szalmasárga héjú, érett gyümölcsöket fogyaszthatjuk.

Ha a zöld burok felreped, szüretelésre érett a dió
Ha a zöld burok felreped, szüretelésre érett a dió

 

A diótermés betakarítását akkor kezdjük el, amikor a zöld burok többsége felrepedt. Ezt a dióról le kell választani, és a friss diót száraz helyen (padláson) vékony rétegben kiterítve meg kell szárítani. Azokat a diókat, amelyeknek a héja nem repedt fel, tegyük műanyag zsákba; két nap alatt befüllednek és a héjuk lefejthető lesz.

Forrás: balintgazda.hu

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Magyarországon kezdődött meg az idei európai szüre... A korai érésű Csabagyöngyével kezdődött meg Ordacsehiben a szőlőszüret Európában, jó termés várható, a szőlő átvételi ára nem változik. A következő sz...
Elkezdődött a szüret a Soproni Borvidéken Tavalyhoz képest egy nappal korábban, hétfőn elkezdődött a szüret a Soproni Borvidéken. A Fertő parti Ranisch-dűlőn egy hektáron 95 mázsa Irsai Olivér...
Augusztus a betakarítás időszaka Többnyire nehezen viseljük el a fülledt forróságot, a gyakran megismétlődő, monszunszerű záporokat, az utcákat elárasztó vízfolyásokat, a fákat kicsav...
Legyünk bátrak! Tároljuk el kertünk terményeit!... Az ősz a betakarítás időszaka mind zöldség, mind gyümölcsfronton. A hobbikertészek a betakarított zöldséget és gyümölcsöt – mintha boltban vennék – mi...
A gyümölcsök királynője Hazánkban az almáról esik a legtöbb szó, ha gyümölcstermesztésről beszélünk, azonban az alma mellett a körte is fontos szerepet tölt be a gyümölcságaz...
Aggódnak a francia bor minőségéért Volt a francia szőlőtermesztésnek egy sajátossága, amely a klímaváltozással kezd eltűnni. A gazdák ugyanis megfigyelték, hogy a szőlő érését a nyári m...