Hatalmas összegeket lehet igényelni, indul a nemzeti gépfinanszírozási program

80 milliárd a mezőgazdasági gépek gyártására, forgalmazására, vásárlására igényelhető keret. Hitelfelvevőnként legkevesebb 150 millió forint, legfeljebb 3 milliárd forint kérelmezhető a nemzeti gépfinanszírozási program keretében.

A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) közleményében hangsúlyozta: a program célja, hogy kedvező kamatozású és feltételrendszerű finanszírozási lehetőséget nyújtson mezőgazdasági gépek gyártásával, forgalmazásával foglalkozó cégeknek, valamint a kis és középvállalkozási (kkv) kritériumoknak megfelelő vállalkozásoknak mezőgazdasági gépek vásárlására – írta a Magyar Távirati Iroda hírére hivatkozva a hvg.hu.

A nemzeti gépfinanszírozási program segítségével nagy összegeket lehet igényelni
A nemzeti gépfinanszírozási program segítségével nagy összegeket lehet igényelni

A közlemény részletezi, hogy a Mezőgazdasági Gépgyártó- és Forgalmazó Finanszírozási Hitelprogram 30 milliárd forintos keretet biztosít a Magyarországon bejegyzett székhellyel, vagy az Európai Gazdasági Térség területén székhellyel és Magyarországon fiókteleppel, telephellyel rendelkező mezőgazdasági gépgyártók gyártókapacitásának fejlesztésére, a forgalmazás elősegítésére, valamint az értékesítésük bővítésére. A futamidő beruházási hitel esetén legfeljebb 15 év a nemzeti gépfinanszírozási program keretében. Forgóeszköz-, illetve készletfinanszírozó hitel esetében pedig legfeljebb 6 év. Hitelfelvevőnként legkevesebb 150 millió forint, legfeljebb 3 milliárd forint igényelhető. Saját erő megléte pedig csak beruházási hitel igénylése esetén szükséges, melynek mértéke minimum 10 százalék. A Mezőgazdasági Vevőfinanszírozási Hitelprogram és a Mezőgazdasági Vevőfinanszírozási Zárt Végű Pénzügyi Lízing Program együttes keretösszege 50 milliárd forint.

7 év is lehet a futamidő a nemzeti gépfinanszírozási program keretében

A konstrukciók olyan új mezőgazdasági gépek beszerzését finanszírozzák kedvező feltételekkel, amelyeket Magyarországon bejegyzett székhellyel, vagy az Európai Gazdasági Térség területén székhellyel és Magyarországon fiókteleppel, telephellyel rendelkező mezőgazdasági gépgyártó állított elő, és maga, vagy a vele szerződésben lévő gépkereskedő értékesít. A futamidő akár 7 év is lehet, a finanszírozási összeg pedig minimum 1 millió forint, maximum 100 millió forint – írja közleményében az MFB. A nemzeti gépfinanszírozási program termékeinek értékesítésére az MFB a Regionális Fejlesztési Finanszírozó Zrt.-vel kötött kiemelt közvetítői szerződést.

Arról pedig itt írtunk korábban, hogy a takarékok növelnék piaci részesedésüket az agráriumban. A Takarék Csoport a múlt héten elfogadott stratégia részeként 2021-re 27-28 százalékra tervezi növelni agrárhitel-piaci részesedését a jelenlegi 22-23 százalékról, ami 40-50 milliárd forint többletkihelyezést jelent.

A növekedés érdekében meglévő ügyfélkörük megtartása mellett bővítenék a közepes és nagyüzemek finanszírozását is. Az élelmiszeripari cégeknek nyújtott finanszírozást is bővítenék 35-40 milliárd forinttal, amellyel jelenleg 3 százalékos piaci részesedésük 10 százalékra emelkedne.

A Takarékbank szerint az új stratégia megvalósítását segítheti, hogy az őstermelők, családi gazdaságok, egyéni gazdálkodók finanszírozásában hagyományosan meghatározó takarékok bővítenék a közepes és nagyüzemek hitelezését is. Ehhez megfelelő alapot teremt a fúziós hullám, amelynek során 2017 végére a mostaniaknál jóval tőkeerősebb és versenyképesebb szövetkezeti hitelintézetek jönnek létre.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Kiderült, melyek a legkedveltebb traktorok a magya... Egészen másképp viselkedik a haszonjárművek piaca, mint a személyautóké : az uniós pénzektől függ, hány MTZ-t vesznek a magyar gazdák. Nézzük, hogyan ...
18 milliárd forint érkezik gépbeszerzésre Újabb pályázati lehetőség érkezik néhány héten belül, amely a kertészeteket érinti leginkább. A két célterületen futó támogatásra több hullámban lehet...
12 milliárd forint mezőgazdasági gépekre Tovább folytatódik a lízingpiaci növekedés, a bővülés többek között a járműeladásoknak köszönhető. A 2018-as év hátralévő részére további emelkedés vá...
Új, 600 milliós támogatás kérhető új mezőgazdasági... Lízingdíj-támogatás igényelhető új mezőgazdasági gép és berendezés beszerzéséhez. A pénzügyi lízing hasznos finanszírozási eszköze a hatékonyság és t...
600 millió gépekre, 10 milliárd borászatra, és köz... Idén májusban is több hírünk szólt a mezőgazdasági támogatásokról, amelyek sok gazdának nélkülözhetetlenek az eredményes termeléshez. 600 millió fori...
6,33 milliárdra növelték, és ismét megnyitották az... A Széchenyi 2020 honlapon megjelent tájékoztatás szerint 2019. december 2-án módosult a VP5-8.6.1-17 Erdészeti technológiákra, valamint erdei terméke...