Ilyenkor igazán jó érzés japánnak lenni

Ilyentájt nagyon jó dolog japánnak lenni, főleg Japánban. Az utóbbi években már március végétől virágzik az ország jelképének számító cseresznyefa, a sakura. Ez a tavasz ünnepe, egyben ott az év kezdete is, így érthető, hogy nagyszabású ünnepségek kapcsolódnak hozzá.

A japánkertek egyik legfontosabb jelképének számító cseresznyefának több fajtája létezik. Közös jellemzőjük, hogy rengeteg (fehér, rózsaszín vagy pirosas) virágot bontanak, gyümölcsük pedig vagy egyáltalán nincs, vagy jellegtelen és fogyasztásra alkalmatlan.

Bár maga a virágzás csak 1-2 hétig tart, nagy ország lévén délről észak felé haladva összességében egy hónapig is eltart Japánban. Az esemény jelentőségét mutatja, hogy ilyenkor az időjárás-jelentésben térképen is megmutatják, várhatóan hol mikor borulnak virágba a fák.

A sakura ünnepe a hanami (花見), ami nagyjából annyit jelent: a cseresznyefa virágzás nézése. Ilyenkor az emberek kimennek a kertekbe, parkokba, nagy kék vásznakat vagy gyékényszőnyegeket terítenek a virágzó fák alá, esznek, isznak, mulatoznak. A majálishoz hasonló ünneplés sok helyen éjszaka is tart, olyankor lampionokkal díszítik fel a virágzó cseresznyefákat.

Forrás és fotók: kapanyel.reblog.hu

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Rügypattanáskor kezd fertőzni a lisztharmat A rügyekben telelő lisztharmatért felelős gomba néhány héten belül elkezdheti idei fertőzését, ugyanis a rügypattanással egyidőben a lisztharmat is me...
Atkák pusztítanak a vasi méhek között A Vas megyei szakemberek gyenge közepes állapotúra minősítették a megyei méhcsaládok állapotát. Ennek elsődleges oka az atkák okozta kártétel, de szám...
Hogyan lesz érett gyümölcs egy növény virágából?... Hosszú idő telik el, amíg a gyümölcsfa virágából érett, zamatos gyümölcs válik. Ez idő alatt sok folyamat befolyásolja a gyümölcs fejlődését és megann...
Sztrájkolnak a hó miatt a méhek, mi lesz így a bep... Visszatért a tél és vele együtt a hó is. Ugyan csak 1-2 napig ijesztgeti a gazdálkodókat Tél tábornok, van ok az aggodalomra. Ha nem is a szántóföldek...
A szuperbanán darabja 1500 Ft, mégis veszik, mint ... Az egész országból érkeznek vásárlók, akik kifejezetten az ehető héjú gyümölcs miatt utaztak Okayama délnyugati részében található üzletbe. És bár a k...
Hosszú tárgyalások után Japán már nem fél annyira ... A jövőben egy esetleges madárinfluenza járvány esetén már nem az egész ország, hanem csak a fertőzött területről származó baromfitermékekkel szemben v...