Ilyen az ukrán diótermesztés és kereskedelem idén

Várhatóan eléri a 18.900 hektárt a dió termőterülete a 2019/2020 gazdasági évben Ukrajnában. Az előrejelzések alapján 121 ezer tonna körül lesz majd a termésmennyiség, ami 5 százalékkal alacsonyabb az előző évinél. A terméscsökkenés oka elsősorban a rossz időjárás. Ukrajnában a betakarított dió túlnyomó többsége kis családi gazdaságokból származik, melyek fő profilja nem a diótermelés. A gazdák a területükön vagy a gazdaságuk környezetében lévő fák gyümölcsét gyűjtik be, tehát nem tipikus termelők. Nem használnak növényvédő szereket és tápanyagutánpótlást sem. A termés betakarítását és tisztítását is kézzel végzik. Az így betakarított dió felvásárlók közvetítésével jut el a kereskedelembe.

A FruitVeB írta meg, hogy 2016-ban a teljes termelés több, mint 84 százaléka kis családi gazdaságokból származott. Aztán 2018-ban ezeknek a gazdaságoknak az aránya 72 százalékra csökkent az ukrán diótermő területen. A várakozások szerint ez a lefelé tartó tendencia közép és hosszú távon is folytatódik majd, mert egyre nagyobb az érdeklődés az üzemi diótermesztés iránt. Ennek ellenére a kis gazdaságok még egy darabig domináns pozícióban lesznek a megtermelt mennyiség szempontjából, mivel a termő korú fák abszolút többségét birtokolják.

Változik az ukrán diótermesztés: egyre profibb a technológia
Változik az ukrán diótermesztés: egyre profibb a technológia

Az ukrán diótermesztés területe a 2019/2020 gazdasági évben az előrejelzések alapján várhatóan eléri a 18.900 hektárt, ami 1 százalékos növekedést jelent a 2018/2019 gazdasági évben betakarított 18.700 hektáros területhez hasonlítva. Az Ukrán Állami Statisztikai Szolgálat adatai szerint annak köszönhető a terület növekedése, hogy az új ültetvények telepítése nagyobb ütemben történik, mint a még a szovjet korszak alatt létesített, mára kiöregedett, elavult ültetvények kivágása. A termésmennyiség ugyancsak növekszik, mivel az új ültetvényekbe már korszerű, nagy hozamú fajtákat telepítenek. Ezeket az ültetvényeket intenzív termesztéstechnológia mellett, öntözést, tápanyagutánpótlást és hatékony növényvédelmet biztosítva művelik, így a régi ültetvények kivágása nem okoz mennyiségi csökkenést a termésmennyiséget tekintve.

Egy kicsivel növekedhet az ukrán diófogyasztás

A 2019/2020 szezonra az előrejelzések 35 ezer tonna dió belpiaci fogyasztását várják. Ez az érték 1 százalékkal magasabb a korábbi évben belföldön eladott dió mennyiségénél. Az adatok alapján az látszik, hogy a belföldön értékesített mennyiség lassan stabilizálódik. Történik mindez amiatt, hogy az ukrán piacon nincs túl nagy kínálat a diót tartalmazó magasabb árfekvésű feldolgozott élelmiszerekből és édesipari termékekből. A dió fogyasztása a nemzetgazdaság folyamatos erősödése ellenére sem növekszik, mivel a fogyasztók inkább más héjas gyümölcsöket (pekán, kesu, stb.) vesznek meg.

Az ukrán diótermesztés gondja, hogy sok termés halmozódott fel

A 2019/2020 szezonra az előrejelzések 85,3 ezer tonna dió kivitelét jósolják. Ez 14 százalékos csökkenés az előző évi 99,2 ezer tonnához viszonyítva. A csökkenés azzal hozható összefüggésbe, hogy a 2017/2018-as szezonban jelentős mennyiségek halmozódtak fel. Ezek értékesítése pedig befolyásolta a 2018/2019-es termés eladásait. A dió exportját Ukrajnában a legtöbb esetben magánvállalkozások végzik. Néhány évvel ezelőtt iparági szereplők Dió Szövetség néven hoztak létre egy szervezetet, aminek a dió piacra juttatásának elősegítése a feladata. A szövetség a dió megtermelésétől az értékesítésig szaktanácsadóként támogatja az ágazat szereplőit. Működésének eddigi ideje során különböző területeken lépett már előre, mint például az üzemi termesztéstechnológiák standardizálása, vagy az ukrán dió új exportpiacokra történő bevezetése.

Az ukrán dióexport általában az október és május közötti időszakban történik

Májustól jelenik meg a világpiacon a déli féltekéről származó dió, ami különösen az európai piacokon veti vissza az ukrán dió iránti keresletet. Az ukrán dió nagy túlnyomó része törve, tisztítottan kerül exportra. 2018. szeptembere és 2019. májusa között 34,1 ezer tonna ment a külpiacokra, ami közel 15 százalékos növekedés a megelőző szezon azonos időszakához hasonlítva. Az exportra kivitt dióból 17,1 ezer tonnát a közel-keleti országok vettek meg, nagyjából 14 ezer tonna pedig az Európai Unió tagállamaiban kelt el. Ugyanebben az időszakban Törökország 9 ezer tonna, Grúzia 1,2 ezer tonna, Irak több, mint 2,3 ezer tonna, Azerbajdzsán pedig 2,1 ezer tonna tisztított diót vásárolt Ukrajnától. Az Európai Unió tagállamai közül Franciaország 3,2 ezer tonna, Görögország több, mint 2,3 ezer tonna, Németország és Bulgária 1 – 1 ezer tonna ukrán tört diót importált.

Az ukrán dióimport a belföldi termelési volumen miatt jelentéktelennek számít, mert a termelés lényegesen meghaladja a belpiaci igényeket. Mivel az üzemi termesztés jelentősége és így a termésmennyiség is növekszik, az import a jövőben sem lesz mérvadó, de más héjas gyümölcsöknél növekedés tapasztalható. Az ukrán vásárlók egyre többször keresnek más héjas gyümölcsöket, ezért az utóbbi években a növekedett a mandula, a mogyoró és földimogyoró iránti igény – írták a cikkben, amit Hunyadi István, a FruitVeB szakmai igazgatója állított össze külföldi források alapján.

Kapcsolódó cikkünk:

Megtörhető a juglon átka, van élet és kertészet a diófa alatt is

A dió egy olyan, juglon nevű vegyületet állít elő, amely az erre érzékeny növényekre mérgező, így gátolja azok a fejlődését. Mégis van, ami megél alatta.
Tovább…

Share Button

Kapcsolódó cikkek

A diótermesztés és a diópiac alakulása Egyre több helyen fognak diótermesztésbe a világban, így fokozatosan növekszik a globális termelés is. A legtöbb diót a világon Kínában, Indiában és a...
„Diófát az unokáinknak ültetünk” Hazánkban az utóbbi 10-15 évben egyre inkább kezd fellendülni a diótermesztés, melynek volumene az említett időszak alatt megtriplázódott. Régen is so...
Fontos fajták a magyar diótermesztésben A hazai diótermesztéssel és annak veszélyeivel foglalkozó cikkünk után egy újabb diós témával jelentkezünk. A diótermesztésnek hagyománya van Magyaror...
Türelem diót terem A diótermesztéshez sok idő és türelem szükséges. Talán éppen ezért termesztik egyre kevesebben a kertek királynőjét Magyarországon. Mára alig hatezer ...
Pert indít Klapka György a dió miatt Kénytelen perre menni Klapka György, hogy megtudja, az olaszok vagy egy magyar közvetítő cég miatt bukott milliókat a dióján, amiből 20 tonnát penésze...
Hódít a magyar dió és a magyar dióoltvány a nagyvi... Fokozott az igény a magyar dióra és a dióoltványokra külföldön. A hazai szakembereknek folyamatosan dolgozniuk kell – a téli holtidőszakban is – ahhoz...