Illegálisan árult növényvédő szert, másodjára is lebukott

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) ellenőrei április közepén egy magánszemély kapcsán intézkedtek Csongrád megyében, aki illegálisan kereskedett növényvédő szerekkel. Az általa kínált áruk cirill betűs szerb és török nyelvű feliratokkal voltak ellátva, illetve a készítmények között akadt olyan is, amely Magyarországon nem is engedélyezett. A gyanú alapján tartott próbavásárlás alkalmával 10 liter, szerb jelölésű gyomirtót adott át a magánszemély, majd a Nébih szakemberei további 20 kg, szerb felirattal ellátott talajfertőtlenítő szert is lefoglaltak.

A férfit tavaly, 2019 októberében egyszer már ellenőrizték illegális készítmények árusítása miatt az ellenőrök, amikor 32 kilogramm cirill betűs, szerb és török felirattal ellátott növényvédő szert vásároltak a Nébih munkatársai egy próbavásárlás alkalmával. A hatóság szakemberei két helyszínen is találtak 176 kilogramm mennyiségű, Magyarországon nem engedélyezett növényvédő szereket, melyeket hatósági zár alá vettek és azonnali megsemmisítésüket is elrendelték. A készítményeket bármilyen engedély nélkül árusította a férfi „üzleten kívül” –írja a Nébih oldalán.  

Fontos, hogy mindig ellenőrzött és biztonságos forrásból kerüljön vásárlásra minden növényvédő szer. (Fotó: Pixabay, WFranz)
Fontos, hogy mindig ellenőrzött és biztonságos forrásból kerüljön vásárlásra minden növényvédő szer. (Fotó: Pixabay, WFranz)

A Nébih idén áprilisban ismét felvette a kapcsolatot a férfival gyanú alapján, ami később beigazolódott. A korábbi hatósági eljárás ellenére a Csongrád megyei magánszemély ismételten Magyarországon nem engedélyezett növényvédő szereket forgalmazott. A próbavásárlás alkalmával a férfi 10 liter, a korábbiakhoz hasonlóan szerb jelölésű gyomirtót adott át az ellenőröknek. A hatósági ellenőrzés alkalmával azonban még 20 kilogramm szerb felirattal ellátott talajfertőtlenítő szerre is bukkantak a szakemberek.

A Nébih munkatársai elrendelték a készítmények forgalomból való kivonását, forgalmi tilalmát és zár alá vételét, valamint megsemmisítését azonnali hatállyal. Továbbá mivel a magánszemély ismételt jogsértőnek számít, bírságként több százezer forint értékű bírságot kaphat.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal felhívja a gazdák és a termelők figyelmét, hogy a növényvédő szereket csak biztos forrásból, üzletből vásárolják, hiszen azok használata nagy körültekintést igényel. Felhasználásukkor fontos az előírások pontos betartása és amennyiben lehetséges, éljenek az önellenőrzés lehetőségével.

A jövőben is a Nébih nagy figyelmet fordít a növényvédő szerek forgalmazásának ellenőrzésére, továbbá a növényi termékek vizsgálatakor a nem engedélyezett szerek jelenlétére. A hamis, lejárt vagy esetleg rossz minőségű növényvédő szerek használata veszélyeket hordozhat magában, amelyekről hasznos információk itt érhetők el. Az érintett magánszemély adatai elérhetőek a jogsértéslistán: https://portal.nebih.gov.hu/jogsertesek

Share Button

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Hogy elsőként értesüljön fontos agrárhírekről, támogatásokról, rendeletekről!

Kapcsolódó cikkek

Védekezésre nem alkalmazható növényvédőszerek... Időszerűek a növény védőszeres kezelések, azonban nem minden szer engedélyezett. Sok  szer kárt okozhat a méh állományban és más populációkban is. Az...
Nem volt hatékony a karantén intézkedés – terjed a... A hét elején még arról szóltak a hírek, hogy 13 gazdaságban, összesen 36 jószágnál mutatták ki a kéknyelv-betegség vírusát Csongrád megyében. Tegnap a...
Valóban mérgező anyagot tartalmazott a paprika Mint ahogyan azt már megírtuk, a Greenpeace vizsgálatot tartott hét magyarországi üzletláncban, ahol 12 féle paprikát vizsgáltak meg. A bevizsgált pap...
Az oroszok már az üzemekben vannak Ahogyan arról már írtunk, az orosz állategészségügyi hatóság emberei Magyarországra látogatnak, és magyarországi üzemekben tartanak ellenőrzést. Az el...
Több tápoldat sem felel meg az elvárásoknak Tápoldatokat ellenőrzött legújabb terméktesztjén a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). Az átfogó vizsgálat során 50 termékből csaknem m...
A frissaratású gabonát ellenőrzi a NÉBIH A fertőzés kiszűrése érdekében a frissaratású gabonafélék mikotoxin, vagyis gombaméreg tartalmát ellenőrzi a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal...