Így tud szamócát szüretelni 10 hét múlva

Az év során bármikor, akár 10 hét múltán is szüretelhet szamócát, ha frigópalántát ültet. Nagyobb termés azonban csak a következő évben várható. A szamócatövek – fajtától és termesztési eljárástól függően – áprilistól júniusig virágoznak, a szüretig azonban sok gondozásra van szükségük. Fontos feladatok: a tövek táplálása, elsősorban nitrogéntartalmú műtrágya oldatával, a kapálás vagy gyomlálás a feltörő gazok ellen.

Szamócapalánta a hűtőből

Frigópalántának a hűtőben tárolt növénytöveket nevezik, amelyeknek így lelassul az anyagcseréjük, de élve maradnak és kezdetleges levélkéket is képeznek. Ezek a pici levelek tavasszal kiültetve gyorsabban kifejlődnek, mint ha egy szabadföldön telelt tőből kellene kialakulniuk. A frigópalántákat az előállító gazdaság hűtőházban telelteti át, és tavasszal hozza forgalomba.

TIPP!

A szennyeződések és molyok ellen takarja be a földet szalmával, lekaszált fűvel, vagy friss komposzttal. Manapság fóliával védik a gyümölcsöt, és az előre készített lyukakba ültetik a palántákat.

A szamóca angol nevében is szerepel a szalma szó, ami utal arra, hogy a szalma fedés egy ősi praktika
A szamóca angol nevében is szerepel a szalma szó, ami utal arra, hogy a szalma fedés egy ősi praktika

Mire jó a bakhát?

A nagy szamócatermesztő országokban a fóliatakarásos módszert kiegészítik egy 50-80 cm magas ágyással (bakháttal). Ennek tetejére 3-4 sorban ültetik a növényeket, majd virágzás után a hosszú termésszáron fejlődő-éredő gyümölcsöket a bakhát oldalára kihajtják. Így könnyű megvédeni őket a kártevő állatoktól és kórokozóktól, és gyorsabb a szüret is.

Május – Irány az indák metszése

Májusban megindul az ostorindák képződése, amelyek később le is gyökeresednek. Érdemes lemetszeni őket a tövekről, mert megnehezítik a kapálást, s mivel sok tápanyagot is fogyasztanak, csökkentik a képződő gyümölcsök mennyiségét és méretét. Míg a fóliatakarás megakadályozza az indák legyökeresedését, a szalmatakarás nem nyújt biztos védelmet.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Így áll a hazai eperszezon + tippek a szürethez!... A szamócatermés ígéretesnek mutatkozik, ami az eddigi kedvező időjárásnak köszönhető. Mivel már a szezon közepén tartunk, érdemes áttekinteni, hogyan ...
Szamóca piaci körkép itthon és az Európai Unióban... A hazai szamóca ára jóval olcsóbb, mint tavaly ilyenkor, ami az átlagosnál korábbi érésnek köszönhető. Az EU főbb szamócatermesztő országaiban jók a t...
Most akkor szamóca vagy eper? A legtöbb helyen eprezzük, de valójában szamócáról beszélünk. Van fehér, és van piros színű változata is. Az eperfák között, amit szokás szederfának i...
Már tart az eperszezon – mire kell figyelni? Legkorábbi szabadföldi gyümölcs Magyarországon a szamóca, közkeletű, de téves nevén az eper. Termesztése nem bonyolult, ha odafigyel rá a gondos gazda...
Az otthon termett szamóca gyakran nem jut el a kon... Gyümölcseink (vagy zöldségeink) között a legkényesebb a szamóca. Szezonja most van. Sokkal többen kedvelik, mint ahányan termesztik. Kiskerti, szabadf...
Meddig csökkenhet idén az eper ára? Az idei furcsa tavasz az eperre is komoly hatással volt. Elsősorban az április végi fagyok befolyásolták negatívan a piacot és ez az árakon is megláts...