Igazságos versenyt kérnek a baromfitenyésztők

Mivel a sertés- és a baromfihús egymás kiegészítő termékei, így igazságtalannak vélik a baromfitenyésztők, hogy csak a sertéshús áfája csökkent. Az igazságos versenyhez – szerintük – egy adókulcsra van szükség és a fogyasztónak kell eldöntenie, melyik húst választja.

A Baromfi Terméktanács elnöke szerint nem lehet csak egyféle hús esetében árat csökkenteni, mert az negatavín hathat a másik ágazatra. Példaként említette a gyümölcsök és a zöldségek helyzetét, ott sincsen szó eltérő adókulcsról.

Tavaly ugyan szakértők is egyetértettek a baromfitenyésztőkkel, de a költségvetés akkori helyzete miatt nem tudták a baromfihús áfáját csökkenteni. Az ágazatban dolgozók szerint a sertéságazat tisztulása már megkezdődött, most már jöhet a baromfiágazat tisztítása is.

Az udvaron jól megfér egymás mellett baromfi és sertés, de a hentesüzletekben a sertés van most előnyösebb helyzetben
Az udvaron jól megfér egymás mellett baromfi és sertés, de a hentesüzletekben a sertés van most előnyösebb helyzetben

 

Fontos lenne a baromfihús adókulcsának csökkentése, hogy a vásárlók igazságos versenyhelyzetben dönthessenek arról, hogy milyen húst tesznek az asztalukra. Statisztikák szerint a magyar lakosság évente fejenként 34-35 kilogramm baromfihúst fogyaszt, ami tavaly még megelőzte a 32-33 kilogramm sertéshús-fogyasztási átlagot. Kérdés, hogyan alakul ez a mutató a jelenlegi körülmények között…

Share Button

Kapcsolódó cikkek

A sertéshúsok piacának alakulása 2014 első negyedé... Az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) prognózisa szerint 2014-ben mintegy 1 százalékkal 116 millió tonnára nőhet a világ sertéshúste...
6 százalékkal nőtt a vágósertés termelői ára... Mintegy 6 százalékkal magasabb volt a vágósertés termelői ára hasított súlyban Magyarországon 2014. júniusában mint egy évvel korábban, így elérte az ...
Bulgária lehet az új piaca a magyar sertéshúsnak... Bulgária lehet az új piaca a magyar sertéshúsnak, mivel a balkáni ország nem önellátó sertéshúsból - mondta Menczel Lászlóné, a Vágóállat és Hús Szakm...
Sertéshús-előállítás az Európai Unióban és Magyaro... Cikkünkből kiderül, hogy mennyi sertéshúst állítanak elő az Európai Unió területén, illetve hogy Magyarországon hogyan alakul a sertéshús-export és im...
Jó hír a baromfihúst kedvelőknek Jól alakul a baromfihús piaca, köszönhetően a magas sertés- és marhahús áraknak. Az alacsony takarmányozási költség és a magas kereslet hatására továb...
Sertéstartás – megéri? A kérdésre nem egyszerű a válasz, több tényező is komolyan befolyásolhatja a sertéstartás sikerességét. Így mielőtt belevágnánk, jól meg kell gondolnu...