Most igazolták, nincs ok aggodalomra a gyümölcsösökben

Azt eddig is tudni lehetett, hogy a vártnál kisebb kárt okozott a téli extrém hideg a gyümölcsösökben, bizonyítékokkal azonban még csak most sikerült alátámasztani a felvetéseket. Tizennégy gyümölcsfaj laboratóriumi vizsgálatát követően már tisztán látható, mely gyümölcsök sínylették meg a telet.

8 alma és 6 meggyfajta fáinak rügyeit vizsgálták meg a kutatók első körben, laboratóriumi körülmények között. A mintákat véletlenszerűen választották ki, de az fontos volt, hogy minden minta 2 méteres magasságból került leszedésre.

Az MTI-hez eljuttatott információk szerint a vizsgálat során kiderült, a meggyfajták közül egyedül a debreceni bőtermő rügyei sérültek jelentősebben. Itt a minták negyedét érte károsodás. Aggódni azonban nem kell: már akkor bőséges lehet a termés, ha a virágrügyek 20 százaléka megköt.

Meggyből várhatóan nem lesz hiány idén az extrém fagyok ellenére sem
Meggyből várhatóan nem lesz hiány idén az extrém fagyok ellenére sem

 

Az almafajták közül a vizsgálatok szerint egyiket sem érte komolyabb károsodás. A pozitív eredményeket annak köszönhetjük a szakemberek szerint, hogy a decemberre mélynyugalmi állapotba került fákat február végéig nem érte olyan jelentős felmelegedés, amely elindította volna a nedvkeringést. Ez ugyanis egy újabb erős lehűlés alkalmával sérülékennyé tette volna a növényeket.

A tél tehát várhatóan nem lesz komoly hatással a gyümölcsök hozamára – az almára és a meggyre semmiképp -, most már csak a májusi fagyok okozta esetleges problémákra kell felkészülni.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Gyümölcstermelők téli továbbképzése rendezvénysoro... A szakmai fejlődés minden szakember számára fontos, így a gyümölcstermesztés területén dolgozóknak is. A programon résztvevők friss információkat tudh...
Mi lesz idén a zöldség-gyümölcs ágazatban? 2013-ban döcögősen indult be a szezon, köszönhetően a hosszúra nyúló télnek. Idén azonban enyhe volt a tél és korán megérkezett a tavasz is: előbb kez...
Rekordtermés helyett csak jó közepes várható a gyü... A korábban jelzett rekordtermés helyett csak jó közepes termés várható a magyarországi gyümölcsösökben, főként az elmúlt hét időjárása miatt - mondta ...
Így maradt bio a nem bio cseresznye Személyes hangvételű cikket olvastunk a Kapanyél oldalán, mely a cseresznyefák hasznosságáról szól. Pro és kontra érvek kerülnek egymással szembe, szó...
Orosz embargó – Magyarország a zöldség-gyümö... Magyarország haladéktalanul az EU Mezőgazdasági Különbizottsága napirendjére kérte a zöldség-gyümölcs támogatás tárgyalásának ügyét, miután Brüsszel s...
Ajándékozzon könyvet karácsonyra! Vészesen közeledik a karácsony. Ilyenkor hagyomány, hogy meglepjük szeretteinket kisebb-nagyobb ajándékokkal. Mi is lehetne szebb és hasznosabb ajándé...