Igazi őszi idő várható a hét második felében, csapadék és fagy nélkül

Szerdán délelőtt északnyugat felől csökken a felhőzet, és a keleti, északkeleti megyék kivételével – ahol borult, párás marad az idő – többórás napsütés valószínű. Délután nyugat felől magasszintű felhőzet érkezik. Gyenge eső, záporeső a nap első felében elsősorban a Dunántúl északi tájain és az Északi-középhegység térségében helyenként előfordulhat. Az északnyugati szél az Észak-Dunántúlon és a középső országrészben átmenetileg megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet az ország nagyobb részén 18 és 21, az északkeleti, keleti megyékben 13 és 17 fok között alakul. Késő este 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.

Szerda este a Dunántúl fölé vastagabb felhők is besodródnak, valamint a Dunától keletre rétegfelhőzet terjeszkedik, köd képződik. Nagyobb eséllyel a nyugati határnál fordulhat elő eső, zápor. A légmozgás gyenge marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5 és 12 fok között alakul – írta meg az OMSZ.

A hőmérséklet alakulása november 2-án, délután

Csütörtök délelőtt a magasban a frontfelhőzet felszakadozik, csökken, ugyanakkor előfordulnak tartósabban borult, párás területek is. A szitálás mellett délelőttig helyenként eső is előfordul. Nappal a köd zsugorodik, estétől terjeszkedik. A délkeleti, keleti szél néhol megélénkül. Kora délután 13, 18 fok között alakul a hőmérséklet.

Pénteken a köd és rétegfelhőzet mellett fátyol-, majd nyugat felől fokozatosan vastagodó felhőzetre számíthatunk. Főleg hazánk nyugati, északnyugati felén-kétharmadán több helyen előfordulhat eső, zápor. Szitálás keletebbre is lehet. A délkeleti, majd a Dunántúlon estétől az északi szelet élénk, néhol erős lökések kísérik. A hajnali 4, 12 fokról kora délutánra 13 és 19 fok közé melegszik fel a levegő.

Szombaton nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég. Hazánk nyugati felén többfelé előfordulhat eső, zápor, keleten kevesebb helyen valószínű csapadék. Főként a keleti tájakon számítani lehet pára-, illetve ködfoltokra. A Dunántúlon élénk, helyenként erős lökések kísérik az északi szelet. Hajnalban 4, 12, kora délután 11, 18 fok lesz a jellemző.

Vasárnap nagyrészt erősen felhős időre számíthatunk. Előfordulhat szitálás, eleinte helyenként eső is. Többfelé megélénkül az északi, északkeleti szél. Hajnalban 4, 11, kora délután 11, 17 fokot mérhetnek.

Hétfőn aztán többnyire erősen felhős, párás időre van kilátás, ködös vidékekkel. Számottevő mennyiségű csapadék nem valószínű. Mérsékelt lesz a légmozgás. Hajnalban 4, 11, kora délután 11, 17 fokot olvashatnak le a hőmérőkről.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

„Olyan lesz egész szeptember, milyen idő jön Egyed... Elérkezett az ősz első hónapja, szeptember. Régi nevén emlegetik, mint a Földanya hava, vagy Szentmihály hava, de van, aki Tigrisként vagy Almaszüret ...
„Októberi eső, termékeny esztendő” Magvető hava, Mindszentek hava és Begyűjtés hava, mind az év 10. hónapját, októbert jelölik. Bár egyre jobban közeledik az év vége, nem csökken a népi...
„András napi hó a vetésnek nem jó” – novemberi hie... Lassan közeledik az év vége, a 11. hónapot, novembert az Enyészet hava, a Szent András hava és a Disznótor hava névvel is illetik. Bár az idei időjárá...
Sajnos, maradandó a károsodás a vetésekben Az időjárás a múlt hét végén végre megváltozott térségünkben: nyugatira, délnyugatira fordult az áramlás, mellyel hosszú idő után csapadék is érkezett...
A hét közepén már a nap is kisüt majd Hétfő délután észak felől fokozatosan vékonyodik, szakadozik a felhőtakaró, de az ország déli felében még este is felhős lesz az idő. Gyenge, szemerk...
Pénteken és szombaton már havazhat az országban... Kedd estig az ország nagy részén napos, gyengén felhős időre van kilátás, de a Duna-Tisza közén, illetve a déli megyékben majd csak délután csökken a...