Időben kifizetik mindenkinek a támogatásokat

Hivatalosan ma estig minden jogosultnak meg kell kapnia a tavalyi, egységes kérelmek után járó támogatás összegét. Sokan aggódtak, hogy idejében meg fogják-e kapni a nekik járó pénzt, de most ők is megnyugodhatnak: információk szerint a mai napon mindenkihez odaér a megérdemelt támogatás.

Tavaly mintegy 170 ezer érvényes kérelmet adtak be a gazdák az illetékes hivatal felé. Az igénylők összesen 432 milliárd forintot kapnak, amelyből 390 milliárd forint uniós, 42 milliárd forint nemzeti forrásból származik. A kérelmek közül 135 ezret adtak be úgy a gazdák, hogy abban valamelyik falugazdász aktívan közreműködött. Ezzel szemben idén a 175 ezer kérelemből már csak 105 ezer esetben kértek falugazdászoktól segítséget a termelők.

Ma estig mindenkinek kifizetik a támogatásokat
Ma estig mindenkinek kifizetik a támogatásokat

 

Az idén beadott pályázatok közül 1412 darabot kellett elutasítani, mivel esetükben jogosulatlanul kívánták igénybe venni a támogatásokat. Ez a szám viszont jóval kevesebb, mint az elmúlt évben volt.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara bevezette idén az előzetes ellenőrzést az egységes kérelmek esetében, ez pedig az első információk szerint jó ötletnek tűnik. 48 ezer gazda ugyanis az ellenőrzésnek köszönhetően lehetőséget kapott arra, hogy javítsa beadványát és így még szankciómentesen, levonások nélkül tudják igénybe venni a támogatásokat.

A tavalyi támogatások pontos, időben történő kifizetésével lehetőség lesz rá, hogy a jövőben még több előleget tudjanak kifizetni a gazdáknak a támogatások összegéből.

Forrás: nak.hu

Share Button

Kapcsolódó cikkek

MVH Közlemények – nov. 29 – dec. 2. Az erdei közjóléti létesítmények megvalósításához nyújtandó támogatás igényléséről szóló 159/2013. (IX.25.) MVH Közlemény módosításáról itt olvashat: ...
Támogatás-igénylések – növénytermesztés, halászat,... Az MVH a héten több közleményt is kiadott különböző területek támogatása kapcsán, amennyiben érdeklik az egyes lehetőségek, kattintson a linkre a rész...
Csökkentek a termelői árak, korán lesz a gyümölcss... Több száz millió forint került kifizetésre az elmúlt héten is; előbb szedhető majd a meggy, cseresznye; nőhet a haltermelés; kitiltják az agresszív nö...
Figyelem: Ma még benyújtható az egységes kérelem!... Ma éjfélig van lehetőség egységes kérelem benyújtására a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz. Május 15-én lejárt az egységes kérelem beadás ...
Területalapú támogatás észrevételei csak elektroni... Az MVH egy új fejleményre hívja fel azon gazdák figyelmét, akik területalapú támogatást igényeltek. A felhívás értelmében a következő témakörökben ezu...
Támogatások erdészeknek, állattenyésztőknek – MVH ... A néhány hetes „szünet” után újabb közleményeket adott ki a 25. héten a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium. Főként erdőtulajdonosokhoz, ál...