Idén már télen is magyar paradicsom kerülhet a boltokba

Veresegyházon termesztik a világ egyik legédesebb paradicsomát. A magyar tulajdonú vállalkozás 2016-ig 85 százalékban exportra termelt, de az ügyvezető tudatosan csökkentette az arányt, mert nagy dobásra készül. Télen is lehet magyar paradicsom.

Egész évben, tehát szezonon kívül is finom és édes paradicsomot szállítana a magyar vásárlóknak egy veresegyházi vállalkozás, amely ugyan az exportból még több bevételt ér el, de úgy látják, hogy a prémium kategóriás paradicsom hazai megismertetése és a vásárlók egész éves ellátása végeredményben nagyobb bevételt hozhat a cégnek, mint a külföldi eladások. A Veresi Paradicsom Kft. üvegházas termeléséről a hvg.hu készített riportot, ebből idézünk részleteket.

A magyar paradicsom is beszáll a téli szüretelésbe Veresegyházon
A magyar paradicsom is beszáll a téli szüretelésbe Veresegyházon
A terv, hogy télen is legyen magyar paradicsom

Ezért a veresegyházi vállalkozás mesterséges megvilágítással ellátott üvegházat épít, amelyből már idén télen jó minőségű paradicsomot szállíthatnak a magyar vásárlóknak. Ráadásul a kiemelkedő színvonalú terméket ipari mennyiségben tudják produkálni, tehát ugyanazt a minőséget kapja a Michelin-csillagos étterem és a Tesco is. Ezzel pedig lenyomhatják a külföldön termesztő versenytársakat is a hazai piacon.

A Pest megyei településen holland vetőmagból, föld helyett Srí Lanka-i organikus kókuszrost-paplanban, több méter magasra futtatott növényeken termesztik a kimagasló minőségű paradicsomokat. Az üvegház korszerű technológiai rendszere lehetővé teszi az optimalizált klímavezérlést, vagyis fűthető és szellőztethető. A 140 ezer paradicsomtő automatikus vezérléssel öntözhető, és a hűtésüket is szabályozni tudják. Így jelentősen növelhető a növénykultúra élettartama, és márciustól akár decemberig is lehet paradicsomot termeszteni – írja a hvg.hu.

A helyi termálvíz használatával nulla emissziójú fűtésrendszert üzemeltetnek, amihez Veresegyházon több termálkút áll rendelkezésre. Ez magas üzembiztonságot biztosít, az elhűtött vizet pedig nem a szennyvízbe továbbítják, hanem visszasajtolják, így nincs környezetterhelése a technológiának. Az öntözővizet 100 százalékban összegyűjtik, majd tisztítás után újrahasznosítják. Az 1,7 hektáros üvegházban évente átlagosan 500 tonna paradicsomot szednek a 85 méter hosszú sorokból. A hozam fajtánként eltérő: a nagy fürtös négyzetméterenként évente 60 kilót ad, a kisebb koktél 34-35-öt ad, a világ egyik legédesebbje, a 12-es Brix-fokú Cukorfalat esetében pedig örülnek, ha 20 kg terem egy négyzetméteren. Ez a fajta az alacsonyabb hozamon kívül a sokkal nagyobb zöldmunkaigény miatt kerül a hagyományos paradicsomnál 3-4-szer többe.

Télen is hazai paradicsomot szüretelnek a Pest megyei üvegházakban
Télen is hazai paradicsomot szüretelnek a Pest megyei üvegházakban

A jelenlegi rendszerben január 12-én palántázunk, március közepén szedünk először, és december közepéig tart a szezon. A mostani termelésnél így 3 hónap telik el szüret nélkül. Ezt az időszakot fedjük le hamarosan a megvilágított termesztéssel. Télen pedig akkor van értelme termelni, ha a magyar piacra adjuk el. Ezért visszavettük az exportot, és benyomultunk a Tescóba, a Sparba, az Auchanba és a többi nagy magyarországi üzletláncba is. Idén az új, téli üzem októberi palántázással kezdődik, amiből november végétől egészen júliusig lesz majd kiváló minőségű magyar paradicsomunk – mondta Márkus Zsolt, a cég vezetője a hvg.hu-nak.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Hogyan neveljünk paradicsomot? – Csak így! Sokféle kerti praktika kering az interneten, most egy olyannal ismertetjük meg a Kedves Olvasót, amit kicsiben és nagyban is bátran alkalmazhat. Előzz...
Több a paradicsom, köszönhetően a technológiának... Bár a hazai hajtatott paradicsom termőterülete az elmúlt tíz évben felére - 400 hektárra - csökkent, a termésmennyiség folyamatosan nőtt. Az elmúlt év...
Ausztriában, fóliasátorban dolgoztam… Külföldön sem fenékig tejfel a kétkezi munkások élete. A következőkben egy beszámolót olvashatnak, amely egy paradicsomtermesztéssel foglalkozó, osztr...
Permetezzünk természetesen, tejjel! Nem kaptunk napszúrást, és azok sem, akik alkalmazzák a módszert. Azon csodálkozunk csupán, hogy eddig még nem nyert nagyobb teret ez a természetes pe...
Éjszaka is képes növekedni a paradicsom Persze nem minden fajta. Kutatók egy csoportja létrehozott génkezeléssel egy olyan paradicsomfajtát, amely folyamatos megvilágítás mellett állandó növ...
Milyet termesszünk? – közkedvelt hazai paradicsomf... Rohamosan közeledik a palántázási szezon, bár jelenleg az időjárás nem ezt mutatja. Bő egy hónap múlva már bátran kiültethetjük a paradicsompalántákat...