Idén is kísérlet alá vonnak több búza- és kukoricafajtát

Évek óta folytatnak őszi búza és kukorica fajtakísérleteket itthon. A céljuk az, hogy a gazdálkodók független és hiteles információkat kaphassanak egyes fajtákkal kapcsolatban. Idén sincs ez másképp, íme az aktuális részletek.

Az idei fajtakísérleteket (az őszi búza fajtákat tizedik, a kukoricát pedig tizenegyedik éve vizsgálják) is a NÉBIH Növénytermesztési és Kertészeti Igazgatóság Szántóföldi Növények Fajtakísérleti Osztálya végzi.

A vizsgált fajtákat kódszámmal látták el, így a termesztés végéig – amikor a kódszámokat dekódolják – senki sem fogja tudni, kik voltak adott fajták nemesítői. Ennek célja, hogy objektív információkat kaphassunk az ellenőrzött fajtákról, valamint hogy elfogulatlanul tudják jellemezni azokat.

45 fajta búza vesz részt az idei kísérletben
45 fajta búza vesz részt az idei kísérletben

 

Az őszi búza kísérletben összesen 45 fajtát vizsgálnak eltérő termőhelyi adottságok mellett az ország több pontján, Mosonmagyaróváron, Szombathelyen, Jászboldogházán, Tordason, Szarvason, Iregszemcsén, Eszterágpusztán, Székkutason, Gyulatanyán és Debrecenben. A kísérleti helyszíneken különböző termőképességű talajon vetették el a vetőmagokat, majd a nyári aratást követően a terméseredmények mellett a beltartalmi értékeiket is megvizsgálják – olvasható a Vetőmag Szövetség sajtóközleményében.

A kukoricafajták közül FAO 300, 400 és 500 éréscsoportba tartozó fajták kerültek a megmérettetésbe. A kísérletek nemcsak a szemtermés eredmények összehasonlítására szorítkoznak, hanem három helyszínen különböző termőhelyi viszonyok mellett elvégzett érésdinamikai vizsgálat is gazdagítja a fajtához kapcsolható termesztési információkat. A kísérletek eredményeiről az év második felében összefoglalók készülnek majd, amelyeket mindenki számára elérhetővé tesznek a szövetség honlapján.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Kukorica Termésverseny – 2013-ban már az ötödik!... Ha visszatekintek arra, hogyan is indult, nem mondhatom azt, hogy az ötlet kipattanásától a megvalósulásig minden magától értetődő volt. Még akkor sem...
Gabonapiaci információk a Magro.hu online mezőgazd... A kukorica átlagárának az idei év januárja óta tartó esése, bár lassuló ütemben, de tovább folytatódott: az elmúlt 4 hét alatt további 3%-ot csökkent....
Gabonapiaci információk a Magro.hu online mezőgazd... A kukorica átlagárának esése, egy kis megtorpanás után, a 23. héten tovább folytatódott: február közepe óta 9%-ot csökkent. Úgy tűnik, a gazdák eltöké...
Gabonapiaci információk a Magro.hu online mezőgazd... A piacon már nagyon érződik, hogy közeleg az aratás. Egymás után lépnek piacra azok a termelők, akik még rendelkeznek tavalyi kukoricával, hogy „kisöp...
Gabonapiaci információk a Magro.hu online mezőgazd... A piacon továbbra is erős eladói nyomás uralkodik. A gazdák igyekeznek túladni a tavalyi készleteken. Az intenzív verseny ellenére az árak esése a 2...
Gabonapiaci információk a Magro.hu online mezőgazd... A piacot továbbra is a sok eladó és kevesebb vevő jellemzi. Az árak a 23. hét óta egy szűk sávban mozognak a 60 500 Ft környékén. Mintha az elmúlt het...