Humuszra fel! Direktvetéssel és takarónövényekkel tartható meg a szerves szén a talajokban

A gazdák ugyan mindent megtesznek a lehető legnagyobb terméshozam érdekében, de két hozamkorlátozó tényezőn a konvencionális mezőgazdaság jelenleg nem tud változtatni. Az egyik ilyen a klíma, a másik a talajok humusztartalmának, vagyis a szerves szén mennyiségének csökkenése. A klíma egyértelműen kedvezőtlen irányba változik Magyarországon is, az ország déli, keleti és középső részei elsivatagosodnak. Talán furcsa, de a klímaváltozás hatásait csökkentő megoldásokhoz leghatékonyabban a mezőgazdaság és az erdészet járulhat hozzá.

A G7 véleménycikkében Kökény Attila írta meg, hogy ezek az ágazatok jelenleg a legnagyobb levegő- és környezetszennyezők közé tartoznak, és eközben a Föld felszínének csak 3 százaléka alkalmas élelmiszer-termelésre, minden évben 75 milliárd tonna termőföld tűnik el a hagyományos mezőgazdasági technológiák okozta erózió miatt. A talajok pusztulása világszerte mintegy 3,2 milliárd embert érint rosszul, évente százezrek menekülnek el a terméketlenné vált régiókból, és egyre erősebb az aggodalom a jelentősebb népességnövekedésű régiókban, hogy miként fogják ellátni élelmiszerrel a lakosságot.

Fontos, hogy a mezőgazdaság segítsen megtartani (és lehetőség szerint növelni) a szerves szén mennyiségét a talajban
Fontos, hogy a mezőgazdaság segítsen megtartani (és lehetőség szerint növelni) a szerves szén mennyiségét a talajban

Ezért fontos a szerves szén megtartása

A növekvő átlaghőmérséklet láncreakciószerűen erősíti fel a talajok szénvesztését. Ám az okszerű mezőgazdasággal óriási szénmegkötési potenciál is elérhető a talajban elraktározott szerves szén mennyiségének növelésével. A talajok termőrétegében az intenzív mezőgazdaság hatásainak ellenére még mindig háromszor annyi szén található, mint a légkörben vagy a földi biomasszában. A talaj szabályozza a földi szénciklust, ezen keresztül a teljes földi életet. A talaj 30 centiméteres, szerves szénben gazdagabb rétegén múlik a teljes földi ökoszisztéma létezése – írja a szakember. Korábban itt jártuk körül a kérdést, hogy: A talajjavítás adhatja vissza az emberiség egészségét?

A talaj szervesszén-tartalma az egyik legfontosabb értékmérője az egészséges talajoknak

A tápanyagok visszatartása és tárolása, a víztartó képesség, porozitás, fajsúly, vízáteresztő képesség, aggregátstabilitás és a talajélet változatossága, valamit fajgazdagsága mind függ a talaj szervesszén-tartalmától. Minél magasabb a szerves szén aránya a talajban, annál termékenyebb, és annál kevésbé van rá negatív hatással az aszály, csökken a tápanyagok kimosódása, az erózió. Javul a vízbefogadó képessége és nagyobb mikrobiális változatosságot képes fenntartani. A mezőgazdasági szénmegkötés elsődleges és bármikor elkezdhető technológiái a takarónövényekkel és komposzttal támogatott direktvetés (a szántás és talajbolygatás teljes elhagyásával), összetett vetésforgók, a holisztikus legelőkezelés, nagytestű kérődzők körforgásos legeltetése, agrárerdészet és az erdősítés.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Talajjavítót vont ki a forgalomból a Nébih Talajélet javítására használatos mikrobiológiai készítményt vont ki a forgalomból a Nébih. Erre akkor került sor, miután a Nemzeti Élelmiszerlánc-bizt...
Oka van a rossz csírázásnak Ugyan még javában tart a tél, de az üvegházakban már januárban megkezdődik a magvetés. Sokszor fordul elő ilyenkor, hogy a magok nem csíráznak megfele...
Talajépítés egy szezonon át – hogyan vágjunk bele?... Mindannyian hallottuk már, hogy a talaj – mint termőhelyi adottság – is a külső, nem befolyásolható tényezők közé tartozik a mezőgazdaságban. Akárcsak...
Belvizek után, a tavaszi vetések előtt… Revi... Az utóbbi időszak sorozatos esőzései rendkívüli módon megterhelik a szántóföldeket. Több tízezer hektár van már részben, vagy egészben víz alatt, a kö...
Építse talaját, trágyázzon költséghatékonyan... Nem állja meg a helyét az a kijelentés, hogy a talajaink adottak és megváltoztathatatlanok. A talajépítés időt és szaktudást igénylő folyamat! Az Agrá...
Kiemelten fontos az aratás utáni talajjavítás Ugyan még tart a betakarítás, de már gondolni kell az azt követő talajmunkákra is. A gyomosodás ilyenkor nagy veszélyt jelent, de ha jó módszert haszn...