Hova menjünk húsvétkor?

Nem tudja még, hova menjen húsvétkor? Még nincs késő, sőt, még segítünk is a döntésben! Összeszedtük, hogy országszerte milyen programlehetőségek kínálkoznak a hosszú hétvégén húsvét alkalmából.

Az időjárás előrejelzések nem éppen biztatóak. Jó hír, hogy inkább kisebb esőket, záporokat jósolnak csak. Bízzunk a szerencsénkben, de azért indulás előtt javasolt bekészíteni a táskába esernyőt, esőkabátot, és felkészülni egy B-tervvel is. Napközben 6-13 Celsius fok lehet napközben a hosszú hétvégén.

Fussa át a listát! Azonban javasoljuk, hogy indulás előtt nézzen utána részletesebben is a programoknak a neten! Például időjárás miatt nem marad-e el.

Nyugat-Magyarország

Balaton, Gyenesdiás – Piactér, tematikus- és családbarát programok, valamint a Balaton halkínálata várja az idelátogatókat szombaton 14 órától.

Gemenc – Ápr. 5-én, Nagyszombaton vehetünk részt egy különleges túrán (7 és 9 km), ami Gemenc déli kapujából, a pörbölyi Ökoturisztikai Központból, valamint Keselyűsből, az északi kaputól indulnak. Túravezetők segítenek megismerkedni a növény- és állatvilággal, utazhatunk erdei vasúttal. Indulás 9:30-kor az északi kaputól, 10 órakor a déli kaputól.

Balaton, Siófok – Mind a három napon sétahajózás, állatsimogató, légvár, arcfestés, kirakodóvásár, játszóház, kézműves vásár és gasztronómiai különlegességek várják az érdeklődőket a Hajókikötőnél (Rózsakert).

Balaton, Szigliget – A Szigligeti várban Várkapunyitó rendezvényt szerveznek, idén hatodik alkalommal. A gyerekeket végvári apróddá avatják, lesznek zenés programok, bábjáték. A felnőtteket szórakozási lehetőségek várják: harcászati és fegyverbemutatók, néptáncegyüttesek, zene, hastánc, vásári komédia.

Budapest és környéke

Húsvéti Bárányfesztivál a Vajdahunyadvárban. Kézműves vásárral, locsoló versennyel, főzőversennyel, állatsimogatóval, húsvéti street fooddal várják az érdeklődőket. A belépés ingyenes.

Budai Vár– Húsvéti családi rendezvény kínálata: kézműves-, népművészeti- és gasztronómiai vásár, műhelybemutatók, meselabiritintus, ügyességi játékok, tojásgurítás, tojáskapkodás, kézműves alkotóház, játszóház, körhinta, állatsimogató, fészekkereső játék. Hétfőn pedig megsütik az óriás kalácsot. Felnőtt belépő 1600 Ft, gyermekjegy 3-tól 14 éves korig 800 Ft, nyugdíjas jegy 1200 Ft, családi jegy (2 felnőtt, 4 gyerek) 4000 Ft.

Vörösmarty tér – Versenyek, kézműves bemutató és játszóház, színpadi produkciók várják az érdeklődőket.

Városháza park – Iparművészekkel, kézművesekkel és termékeikkel találkozhatunk a Húsvéti Vásárban.

Hősök tere – Ha kicsit kiszakadna a húsvéti kavalkádból, szombaton egy párnacsata keretében levezetheti a feszültséget. Részletek, és egyéb résztvevő városok itt.

Szentendre, Vác – Tavaszi Fesztivál, zenei programok, színházi előadások, izgalmas kiállítások fogadják az ide ellátogatókat.

Kelet-Magyarország

Egerszalók – Szalóki Húsvéton (helyszín: Szalóki Faluház) lesz népi locsolás, tojásfestés, tojásírás, kézműves foglalkozások, néptánc, zene, kisállatsimogató és népi játékok is. Szombaton pedig 10 órától, a turisztikai iroda udvarán várják a kisebbeket programokkal.

Hortobágy – A hosszú hétvége mindhárom napján látogatható a Vásártér, illetve a Pusztai Állatpark. Lesz tojáskeresés és –festés, nyuszi teke, arcfestés, almahalászat, locsolóvers szavaló verseny, rajzverseny, szamaragolás, állatsimogató (újszülött bárányok és nyuszik).

Mezőkövesd – 5-én és 6-án a Hadas városrészben vehetünk részt programokon a Matyó Húsvét keretében: zene, tánc, műsorok, kézműves bemutatók, húsvéti ételszentelés, húsvéti ételek, kóstolás, locsolkodás, tojásfestés. A Mezőgazdasági Gépmúzeum udvarára húsvéti állatudvar települ, ahol meg is lehet simogatni a nyuszikat, csibéket és bárányokat. Ugyanitt Kovácstalálkozó is lesz hétfőn. A belépés és parkolás ingyenes, a múzeumok, kiállítóhelyek is nyitva lesznek. Valamint városnéző kisvonatot is igénybe vehetünk.

Hollókő – A 3-napos Hollókői Húsvéti Fesztivál arról híres, hogy az ide ellátogató hölgyek biztosan nem maradnak szárazon! Felelevenednek a palóc hagyományok, népszokások, lesz folklór program kézműves kirakodóvásár, gasztronómiai különlegességek, népi gyermekjátékok. Helyszínek: Ófalu és a vár. Felnőtt belépő 2500 Ft, diák (18 éves korig) 1500 Ft, gyermekeknek 10 év alatt ingyenes, amely tartalmazza a múzeumok, kiállítások és a vár belépődíját is.

Palkonya – A villányi borvidék falujában udvarházak műemlék pincék és családi pincészetek várják a látogatókat. Kóstolhatunk borokat, kemencés és grill ételeket, házi süteményeket, de lesznek programok is.

Szarvas – A nyuszik uralkodása alá hajtott Mini Magyarországról (Szarvasi Arborétum) már írtunk ebben a cikkben.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Vicces, tojásos locsolóversek Húsvét alkalmából szeretnénk egy kis segítséget nyújtani a locsolóknak. Összegyűjtöttünk néhány szellemes verset, rövidet, hosszút, hogy mindenki megt...
Elzárnak, mi nyitunk másik ablakot Megüt-e minket az orosz importtilalom? Miért gond a rekord almatermés? Előtérbe kerül a juhtenyésztés? Mi a helyzet a gabona, alma és a szőlő piacán? ...
A behajtás ünnepe Kaposváron Idén 8. alkalommal is Kaposvári Állattenyésztési Napok! A rendezvény időpontja visszatér a Szent Mihály-napjához kötődő dátumhoz, szeptember utolsó hé...
Sok füstölt áru fogy a húsvéti időszakban Több mint hatezer tonnányi füstölt áru fogy a húsvéti ünnepi időszakban, mintegy 7 milliárd forint értékben. Ebben a termékkategóriában mintegy 2 mill...
Csoda! Nem drágul a tojás húsvétra! Ugyan a tavalyi fogyasztói árhoz képest idén 4-5 százalékkal drágább a tojás a húsvéti időszak hatására nem fog tovább emelkedni a termék ára. A tojás...
Drágább lesz a bárány a korai húsvét miatt Idén igen korán, a tavalyihoz képest 2 héttel előbb lesz húsvét hétvégéje. A báránypiac is megérzi ennek hatását, 15-20 eurócenttel kell többet fizetn...