Ez ugyan finom túlzás, de az utóbbi hetek időjárása egyre károsabban érinti a tavaszi mezőgazdasági munkálatokat. A víz az őszi vetéseket fenyegeti, a tavaszi talajmunkálatokat pedig lehetetlenné teszi. Szakértők szerint ha 100 ezer hektár fölé emelkedik a belvízzel súlytott termőföldek mérete, súlyos károk keletkezhetnek az idei termésben.
Ahogyan arról a múlt hét elején beszámoltunk, az akkori adatok szerint is már jóval több, mint 26 ezer hektár volt víz alatt. Nos, a helyzet azóta sem javult, sőt! Immár 76 ezer hektár van víz alatt a sorozatos esőzések hatására Magyarországon.
A mezőgazdasági területek sem menekülnek a víz fogságából, az említett 76 ezer hektáros összterületből mintegy 39 ezer hektár bevetett föld, vagy szántó. A helyzet továbbra is a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság területén a legrosszabb, ott 22,8 ezer hektárt borít belvíz.
Az Országos Vízügyi Főigazgatóság szerint 12 vízügyi igazgatóság területén 53 belvízvédelmi szakaszon tartanak belvízvédelmi készültséget a szakemberek. 25 szakaszon elsőfokú, 27 szakaszon másodfokú védekezési munkálatok zajlanak.

Országosan nézve naponta 11,3 millió köbméter vizet emelnek ki a jelenleg működő 234 szivattyútelep az érintett területekről.
És hogy várható-e javulás a következő napokban? Sajnos nem, ugyanis a következő 6 napban nyugaton és délen 10-25 mm, míg másutt 5-10 mm csapdékkal kell számolni, ez pedig elegendő az elöntések további táplálásához, fenntartásához.
Rossz hír ez a gazdáknak, akik már a táblák szélén toporognak és végeznék az aktuális munkálatokat a földeken. Vannak területek, ahol még csizmában sem lehet a szántóföldre lépni, nemhogy munkagéppel. Ha így folytatódik, jelentősen késhetnek a gazdák a tavaszi talajmunkálatokkal, valamint a víz alatt lévő őszi vetések jelentős része akár el is pusztulhat. Ez az a helyzet, amikor a gazdák nem tudnak mit tenni, sorsuk az időjárás kezében van.