Hogyan terem talajművelés és inputanyagok nélküli földön rekordmennyiségű kukorica?

Sok magyar gazdában él sok kérdés a talajmegújító gazdálkodással kapcsolatban. Megéri-e, milyen gondokat okoz, mennyivel javítja a talajállapotot és mire kell figyelni annak érdekében, hogy a lehető leghatékonyabban és biztonságosabban lehessen így termelni. Anyagunkban a takarónövények szükségessége, az őszi alaptrágya kijuttatás, a vetőgépek kiválasztása és a vetésforgó összeállítása témájáról lesz szó részletesebben, gyakorlati szempontból.

A talajmegújító gazdálkodás kérdéseit járta körül és válaszolta meg az Agrárágazat szakcikksorozata, amelynek előző részéről mi itt számoltunk be. Az első 3 évben jelentkező legfontosabb témákat, hibákat és téveszméket igyekeztek áttekinteni.

Mindenképp szükség van a takarónövények használatára?

A min-till művelés megoldásait 7-8 éve alkalmazó gazdák erre egyértelműen azt mondják, hogy igen. A takarónövényeknek az átállás elejétől a rendszer részeinek kell lenniük. Ennek oka az, hogy a szántás elhagyásával a gyomszabályozásra, a talajok lazultságának fenntartására, a talajszerkezet javítására és a magágykészítésre is megoldást kell találni. Erre a takarónövények gyökerei, valamint felszín feletti részei tökéletesen alkalmasak. Ráadásul úgy, hogy közben a talajéletet is táplálják és védik a talajt az eróziótól. Itt nem csak a dombos területekről van szó. A hirtelen lezúduló 30–40 milliméternyi csapadék is tud nagy károkat okozni, ahogy a tavaszi szelek is. A takarónövények után kialakuló tavaszi talajállapotot pedig mindenkinek magának kell látnia és tapintania, hogy lássa, lehetséges megfelelő magágyat csinálni pusztán gyökerekkel.

Fontos, hogy a takarónövényeknek sincs helyük minden vetésforgóban

A mi éghajlatunkon a repce-búza vagy búza-repce közötti takarónövény kockázatos, mert ha jó az idő, és van csapadék, akkor nagyra nőhet, és gondot okozhat a vetés előtti kezelése. Továbbá a vizet is kiveheti a földből, ami a száraz őszökön komoly gondot jelenthet. Ha pedig száraz nyár van, és nem kel ki a takarónövény, akkor kárba veszik a befektetés. Ezért a szakcikkben azt javasolják, hogy egy nyári betakarítású növény (búza, repce, árpa, borsó) után egy tavaszi növény (kukorica, napraforgó, szója) elé kerüljenek a takarónövények. Az ősszel lekerülő kapások után, egy tavaszi kapás elé már csak áttelelő keveréket van értelme betenni, de természetesen ennek is van létjogosultsága, amennyiben megvannak a megfelelő eszközök és tapasztalatok a takarónövény tavaszi kezelésére. 

Hogyan térül meg a befektetés? 

A franciák meglátása szerint a takarónövény-vetőmag költsége ne legyen több a szántás költségénél, a vetés és a megsemmisítés költsége pedig ne haladja meg a szántás elmunkálásának költségeit. Eszerint egy 15–20 ezer forintos hektárköltség sem értelmetlen, ha értelmes és jól teljesítő mixet választ a termelő. A tapasztalt takarónövényes gazdák a költségekben nem látnak egetverő csökkenést a takarónövényes min-till/no-till és a szántás között, csupán a költségek rendeződnek át. A legjobb számítások is 10 százalék körüli költségcsökkenéssel számolnak az első 3–5 évben. 

Miért éri meg kockáztatni, és kipróbálni valami újat, amikor a szántásos vagy kultivátoros művelés tökéletesen működik? 

Rövid távon nem éri meg – ha egy gazda 1–5 éves földbérleti szerződésekkel dolgozik, akkor 5 év alatt nem fogja látni a megtérülést. Akinek viszont van 5–10 éve, és a saját földjeit műveli, megéri belefogni az átállásba. A cikk szerint a legtöbb gazdaság túlgépesített, és egyelőre a munkaerőhiány sem okoz problémát, és arra hivatkoznak, hogy látták, hogy a tengerentúlon a „kevés ember + nagy terület = hatékonyság igénye” a no-till, szántás nélküli technológia terjedésének mozgatórugója.

Hogyan kell kiadni az őszi alaptrágyákat?

Fontos kérdés, hogyan érdemes őszi alaptrágyát vagy szerves trágyát kijuttatni és bedolgozni a rendszerben. A Rolf Derpsch-féle 10 pont egyik alaptétele az, hogy a nagy mennyiségű talajjavító anyagot (meszezőanyagok, szerves trágya) és tápanyagot az átállás előtt ajánlott kijuttatni, még a mulcshagyó vagy min-till rendszerben. A szerves trágyából 35–40 t/ha tárcsával is bedolgozható. Ráadásul a cikk szerint egyre többen megkérdőjelezik, hogy mennyi értelme van a szerves trágyát 30–35 centire alászántani, ahol levegő nélkül nem lebomlani, csak rothadni fog.

Trágyakezelés, tápanyagutánpótlás

Itt van nagy szerepe a megfelelő trágyakezelésnek, amelynek segítségével virágföld állagú, könnyen kezelhető anyagot lehet kiszórni, amelyet biztosan elég lesz csak sekélyen bedolgozni. Az őszi foszfor és kálium alaptrágyák kijuttatására a tavasziak előtt gyakran alkalmazott módszer a monoműtrágyák rászórása a takarónövény-állományra akkor, amikor a szántást végző szomszédok is kiadják. A P és K esetében az elillanástól nem kell úgy tartani, mint a nitrogén hatóanyagnál. Ugyanakkor a takarónövények alatti nedvesebb és lazább talajfelszín segíteni fog a műtrágyaszemcsék feloldódásában. Gyakran előfordul az is, hogy a takarónövényes terület nem kap őszi alaptrágyát, hiszen egy jól fejlődő takarónövény-állomány képes segíteni a nyáron learatott főnövény után ottmaradó tápanyagok feltárásában. Ez a tápanyag pedig a takarónövények megsemmisítése után szerves formában elérhető lesz a következő főnövénynek. Min-till rendszerben a tavasszal a szármaradványokra vagy a takarónövények maradványaira kiszórt és az ezekkel együtt betárcsázott nitrogén alaptrágya is működhet. A foszfor és a kálium a vetéssel egy menetben, makro- vagy mikrostarterként, vagy akár folyékony starterként is kiadható.

Egy szármaradványos területen kérdéses lehet a tavaszi kapások kelés utáni tápanyagellátása, mert a maradványok gyomelnyomó hatása miatt a sorközművelés nem feltétlenül szükséges. Ráadásul a legtöbb sorközművelő kultivátor összehúzná a szárakat. Erre jó megoldás az egyre inkább terjedő injektálás, amikor a növények gyökere mellé 5–8 centiméterre folyékony műtrágyát juttatnak ki a talajba.

Milyen vetőgépre van szükség?

A korábban már említett szaktanácsadó, Rolf Derpsch a 10 pontos átállási listának csak a 7. pontjánál kezd egyáltalán beszélni a vetőgépről – előtte meg kell oldani a talajtömörödöttség, a tápanyag-ellátás, talajjavítás és a vetésforgó kialakításának feladatait. Nagyon fontos, hogy rendszerszinten kell gondolkodni, és csak a felsorolt lépések után javasolt vetőgépet keresni. Paul Jasa szerint, ha no-till vetőgépekről van szó, 4 fontos funkciót lehet megállapítani. 

• Vágja át, vagy kezelje a szármaradványt. Ahhoz, hogy átvágja a szármaradványt, a duplatárcsás vagy egytárcsás nyitórendszernek élesnek kell lennie. A késes nyitórendszer nem tudja minden körülmények között ezt. Így előfordulhat, hogy túlműveli a talajt és összehúzza a szármaradványt. 

• Fontos, hogy a megfelelő mélységben behatoljon a talajba, hogy a vetőmagot a talajba juttassa. Ehhez nagy saját tömeg vagy rugók kellenek, hogy a súlyt át lehessen vinni a nyitótárcsákra, ezt hívják csoroszlyanyomásnak. A nyitótárcsák, az egytárcsás rendszerek elég könnyen belemennek a talajba. 

• A harmadik lépés a talaj-mag kapcsolat kialakítása. Nedvességet kell juttatni a magba, hogy az elkezdjen növekedni, ezért muszáj belenyomni a magot a talajba egy maglenyomó pálcával vagy prokerékkel. 

• A negyedik folyamat a magágy bezárása, hogy megvédje a magot, így a rovarok, a madarak és a rágcsálók nem jutnak el a maghoz. A talaj nedves marad, nem szárad ki a mag körül.

A vetésforgó összeállítása

A vetésforgó összeállításának legfontosabb szempontja, hogy a gazda el tudja adni, amit megtermelt. Hiába lenne jó 4-ből 2 évben valamilyen pillangóst termeszteni, ha nincs rá piac. A legfontosabb a talajmegújítás szempontjából, hogy minél több nagy szármaradványt hagyó növény legyen (ilyenek a kalászosok, a kukorica), amelyek segítenek a talaj szervesanyag-tartalmának gazdagításában. Az elmélet szerint jó vetésforgó lehet a kukorica – szója – búza – takarónövény sorrend, ahol van szármaradvány, van pillangós és van takarónövény is. Azonban természetesen ez nem működhet mindenkinél.

Az olajos növények (repce, napraforgó) problémája nem csupán az, hogy kevés szármaradványt hagynak hátra, hanem az is, hogy a tapasztalatok alapján kevésbé tudnak erőteljesen fejlődni no-till körülmények között, mint a kukorica, a búza vagy a szója. Emiatt viszont nem kell kihagyni őket a vetésforgóból, mert jól fizető főnövényekről van szó. Ugyanakkor ezeknél a növényeknél előnyösebb lehet egy min-till művelési rendszer, ahol tavasszal a takarónövények maradványai kapnak egy sekély tárcsázást, és ebbe kerül például a napraforgó. A búza után, a repce elé felesleges takarónövényt betervezni, ugyanakkor a repce után sok idő van egy jó takarónövény-állományra a kukorica előtt. A repce hagyományosan jó előveteménye a búzának, és egyre többen tesznek takarónövényt, majd kukoricát a repce után. 

Mikor érhető el talajművelés és input nélkül 10%-os szervesanyag-tartalmú talajokon rekordmennyiségű kukorica termelése?

Gabe Brown, David Brandt és a talajmegújító gazdálkodás szakértőinek történetei sokak számára inspirálóak: talajművelés nélkül, minimális vagy szinte nulla inputtal kiváló terméseket elérni. Miközben a talajok olyanok, mint a csokitorta. Ehhez azonban idő kell: azt a 20–30 évet, amit ezek a forradalmárok beletettek a talajaik megújításába, nem lehet lerövidíteni, vagy kannás-zsákos termékekkel kiváltani. Fontos az is, hogy az észak-amerikai kontinens időjárási sajátosságai, tehát a csapadék egyenletesebb eloszlása, a kemény téli fagyok az északabbi államokban, a GMO-technológiához való hozzáférés, a növényvédő szerek bővebb listája alapvetően eltérő helyzetet teremt.

Magyarországon mit kell tenni az extra termésekért?

A Kárpát-medencében a tavaszi aszályt és az őszi aszályt egy éven belül kell átvészelni, egyre enyhébbek a telek, a használható vegyszerlista is szűkül.

Ilyen körülmények között biztos, hogy az Újvilág no-till és talajmegújító receptjei nem importálhatóak se tudás, se termék formájában egy az egyben. Ezért ki kell fejleszteni a helyi adottságokra legjobb takarónövény-keverékeket, ki kell találni a legjobb itteni vetésforgókat, meg kell találni azokat a kémiai és biológiai hatóanyagokat, amelyek a leginkább illeszkednek a rendszerbe. 

A cikk szerint minél hamarabb vág bele egy gazda a min-till/no-till rendszer saját területére való adaptálásába, annál hamarabb fog eljutni arra a pontra, amikor kisebb ráfordítással ugyanannyit termelhet. A 16–17 tonnás kukoricatermésekre az egyik gazdat találóan azt mondta, hogy ezt a mai körülmények között már felesleges üldözni. A folyamat során meg fogja tapasztalni a talajai és a gyomflóra átalakulását, amibe sok embernek beletörik a bicskája. Megváltozik a géppark, 8–10 takarónövényfaj is áthalad a rendszeren, megkísérti a gazdát az állatok integrációja, és minden táblában lesz valamilyen kísérlet. Ami viszont a legfontosabb, hogy a gazda leteszi az ekét, és elindul a talajmegújító gazdálkodás útján.