Hogyan lehet a bor vegán?

Világszerte egyre többen állnak át a vegán életmódra, amit a borászat sem hagyhat figyelmen kívül. Ebben a szemléletben ugyanis a táplálkozás teljes körűen mellőzi az állati eredetű alapanyagokat. De melyik folyamatokat érinti ez a borkészítés során és mi segített terjeszteni az eszmét?

A Vegan Society adatai szerint legalább 542 ezer vegán van az Egyesült Királyságban. Ami elsőre nem tűnik soknak, viszont a számuk tíz évvel ezelőtt még csupán 150 ezer volt. A veganizmus népszerűsége a filmvilág celebjeinek köszönhetően várhatóan világszerte tovább nő majd. Az Oscar-díjas James Cameron és a régóta vegán táplálkozást folytató ismert színésznő, Pamela Anderson a producere annak a növényi alapú táplálkozást ismertető dokumentumfilmnek, amit januárban mutattak be a Sundance Filmfesztiválon. A filmet természetesen nagy érdeklődés kísérte, és itt olvashat róla többet.

A brit Co-op áruházlánc 2018-ban százra szeretné növelni az állati eredetű termékektől teljesen mentes borkínálatát. Továbbá a borbeszállítóit is arra ösztönzi, hogy lehetőségeik szerint készítsenek ilyen borokat – számolt be róla a Decanter.com. A Majestic Wine webáruház például a borai mellett külön szimbólummal jelöli a vegán és a vegetáriánus étrendnek megfelelő tételeket. Kínálatukban 32 vegán bortétel szerepel, amit havonta változtatnak. A boráruház szakértője elmondta, hogy a vegán borokat nem szűrik, nem derítik, így nem kerülnek kapcsolatba állati eredetű anyagokkal, például tojásfehérjével, kazeinnel vagy halenyvvel.

Nem csak a boroknak, a címkéknek is meg kell felelniük a vegán igényeknek
Nem csak a boroknak, a címkéknek is meg kell felelniük a vegán igényeknek

Ezeknek az anyagoknak a használatát sem az Európai Unióban, sem pedig az Egyesült Államokban nem kell a boroscímkén feltüntetni. Ám az ilyen jellegű igények miatt – akárcsak a gluténmentes bor iránti kereslet – joggal vetődhet fel a borcímkéken feltüntetett információk felülvizsgálata. Illetve elterjedhet a növényi eredetű derítő anyagok használata és az ez irányú kutatás fellendülése.

Nem csak az ételnél, az életfelfogásban is szigorúak

Tony Milanowski, a Plumpton College oktatója szerint a vegánok nemcsak táplálkozási, hanem etikai, illetve környezetvédelmi megfontolásból is választják ezt az életmódot. Az önmagukkal és a táplálkozásukkal legszigorúbb vegánok csoportja a méhviaszos dugózárást, illetve a tej alapú ragasztó anyaggal készült préselt parafadugó használatát is elutasítja. A többség erre nem fordít akkora figyelmet, mivel ezek az anyagok nem kerülnek bele a borba. Ebbe az életmódba viszont a biodinamikus gazdaságokban termelt szőlőből készült szűretlen borok sem illenek bele, hiszen a szőlőtermesztés során tülökben érlelt istállótrágyát, valamint egyéb állati részeket, például csont- és szarulisztet is felhasználnak.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

1,5 millió eurós támogatási keretösszeg a borászat... 2013. augusztus 7-től lépett hatályba a szőlőfeldolgozás és a borkészítés során keletkező melléktermékek kivonásáról és támogatással történő lepárlásá...
Támogatás borászati gépek, technológiai berendezés... A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 180/2013. (XI. 4.) MVH közleménye az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból a borászati gépek, technológia...
Borpiaci jelentés Hogyan alakult Tokajban a szőlőszezon? Mik a nemzetközi borpiaci trendek? Mennyibe kerül idén a bor Magyarországon? A részletek cikkünkben! A szakért...
Megjelent a Pezsgő- és aszúkiválóságok könyve... Az Országkóstoló sorozat keretében megjelent a Pezsgő- és aszúkiválóságok könyve, amely a két kategória legjobb hazai tételeit mutatja be részletesen ...
Sikeres a borokra bevezetett új ellenőrző jegy Látványos eredményeket hozott a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) által kezdeményezett földrajzi jelzés nélküli borokra vonatkozó, miniszteri rendele...
Szőlészet, borászat – mit hozhat 2015? A 2014-es szezon termésénél idén mindenképpen jobbra számítanak a gazdálkodók. Tavaly az időjárás nem volt túl kegyes a szőlészekhez, borászokhoz, ugy...