Hogyan alakult a csemegekukoricát termesztők éve?

A mezőgazdaság nehéz terep: vagy a nagy szárazság miatt vannak bajban a gazdák, vagy a sok csapadék árt meg a növényeknek. Idén mindkét problémára volt példa.

A sok csapadék hatására nagy károkat okozott a belvíz, így a csemegekukoricával foglalkozó gazdák jóformán semmit nem tudtak tenni a károk enyhítése érdekében.

Pedig jól kezdődött az év. A piacon nagy volt a kereslet a csemegekukorica iránt, főképp a nyugati országokból. A takarmánykukorica nyomott árának köszönhetően a gazdák is könnyebben tértek át a csemegekukorica termesztésére, amelynek köszönhetően a tavalyinál 10 százalékkal nagyobb területen termesztették, ami körülbelül 37 ezer hektárt jelent. Ezzel a csemegekukorica jelenleg Magyarország öntözés alatt álló termőföldjének 30-40 százalékát foglalja el.

A pozitív kilátásokkal induló év később egy kicsit döcögőssé vált. Az egyik legnagyobb probléma az volt, hogy hiány lépett fel a legnépszerűbb kukoricafajták vetőmagjából. Ezt követően a hűvös tavasz nehezítette a vetési munkálatok időzítését is.

A korai fajták fejlődése elmaradt a szokásostól, nehezebben, lassabban értek, mint azt a gazdák várták volna. Főleg azokon a területeken volt probléma, ahol tavasszal kevés csapadék esett és nem tudták öntözni sem a kukoricát.

A betakarítás körül is negatív volt a hangulat kezdetben, ugyanis az egy héttel tolódott és még a terméshozam sem volt akkora, amilyet elvártak a gazdák. A később érő fajtáknál már javult a mennyiség és a minőség is, sőt, a középkorai fajtáknál néhol a 20 tonna/hektáros átlagot is elérték!

A korai fajták még gyengén szerepeltek, de a később érők már jó termésátlagot hoztak
A korai fajták még gyengén szerepeltek, de a később érők már jó termésátlagot hoztak

 

A betakarítás csúszása és a későbbi nagyobb mennyiségű termés miatt a feldolgozók nem tudták átvenni az összes terményt, de a beszállított kukorica egy része is túlérett, gyenge minőségű volt. Augusztus végétől a legjobb termelők is kevesebbet takarítottak be a szokásosnál, a rövidebb csövek miatt. A szeptemberi bőséges csapadék főként a mélyebben fekvő területeken akadályozta a betakarítást. Összességében a túlérés, illetve a belvíz miatt így körülbelül 600-700 hektárról nem került a termés a feldolgozókba.

A kisebb hozamok és a szeszélyes időjárás ellenére összességében alig maradtak el az üzemek a terveiktől. Igaz ebben segített az is, hogy nem jött korán fagy, így a feldolgozók október 20-ig fogadták a termést.

A nemesítőknek egy új problémával is szembe kell nézniük, mégpedig a seregélyek okozta kártétellel. Leginkább azok a fajták vannak veszélyben, amelyek végét a csuhélevelek nem fedik teljesen, ugyanis a kukoricacsövek fedetlen végéről a madarak kicsipkedik a szemeket. Mivel védett állatokról van szó, csak riasztani lehet őket, így a nemesítők előtt egy újabb feladat tornyosul: megfelelő hosszúságú, tökéletesen záródó csuhélevelekkel rendelkező kukoricát kell nemesíteniük.

Forrás: kerteszetesszoleszet.hu

Share Button

Kapcsolódó cikkek

A kukoricatermesztés aranyszabályai Elérkezett a kukorica vetésének ideje! Azonban fontos néhány dologra odafigyelnünk a hatékony kukoricatermesztés érdekében. Cikkünkben arról olvashat,...
20 tipp, mire ügyeljen az idei kukoricatermése érd... A hatékony kukoricatermesztés érdekében fontos odafigyelnünk többek között a kártevőkre, a tápanyagellátásra, és a csapadék mennyiségre is. Partnerünk...
10 hasznos tanács a jó kukoricatermés érdekében!... Az eredményes kukoricatermesztést követően az érés szakaszában is több dologra kell figyelni, hogy bő terméshozamot érjünk el. Továbbra is fenyegetnek...
9 aktuális tanács a jó kukoricatermés érdekében!... A kukorica termesztéséhez és a kezdeti növekedési szakaszban javasolt tanácsokról is olvashatott már a Magron. Ezúttal partnerünk, Szieberth Dénes, a ...
Itt a csemegekukorica szezonja A belföldi zöldségtermesztés egyik igen fontos alanya a csemegekukorica. Annál is inkább, mert Európa egyik legnagyobb termőterülete Magyarországon ta...
A csemegekukorica helyzete Magyarországon Európa legnagyobb kukorica termőterülete Magyarországon található. Évről évre egyre több csemegekukoricát termesztünk, idén például 3 ezer hektárral n...