Hivatalos: idén mindenhol aszályhelyzet volt, jöhet a kárenyhítés

Megjelent a földművelésügyi miniszter aszályközleménye. Az ország szinte valamennyi járásában, illetve a közleményben felsorolt járások egyes településein aszályhelyzet volt Magyarországon a 2017. kárenyhítési év alatt.

Szinte az egész országban aszályhelyzet volt

A földművelésügyi miniszter most kiadott aszályközleménye a Földművelésügyi Értesítő LXVII. évfolyamának 2017. október 25-i, 11. számában jelent meg. A hírt a Földművelésügyi Minisztérium sajtóosztálya közölte.

Az aszályhelyzet sújtotta területekről kiadott közlemény ide kattintva érhető el:

A miniszter aszályközleménye is szükséges a károk kifizetéséhez - Fotó: Pixabay, Felix BrönnimannAszályhelyzet volt szinte az egész országban - Fotó: Pixabay, Felix Brönnimann
Aszályhelyzet volt szinte az egész országban – Fotó: Pixabay, Felix Brönnimann
A kifizetés egyik feltétele a miniszter aszályközleménye

A mezőgazdasági termelést érintő időjárási és más természeti kockázatok kezeléséről szóló 2011. évi CLXVIII. törvény értelmében az aszálykár utáni kárenyhítő juttatás kifizetésének egyik feltétele, hogy az adott kárenyhítési év aszályhelyzetéről a miniszter tárgyév október 31-ig közleményt adjon ki. A 2016. november 1-től 2017. október 31-ig terjedő kárenyhítési évre a miniszteri aszályközlemény alapvetően az Országos Meteorológiai Szolgálat által üzemeltetett agro.met.hu honlap információin alapul. A weblap a termelők és a hatóságok részére egyaránt részletes tájékoztatást nyújt az aszály vegetációs időszakban történő bekövetkezéséről. Ezért érdemes minden gazdának figyelemmel követnie a honlapot. Ezzel idejében tudomást szerezhet a régióban és a földjén végbemenő változásokról a témában. 

Mi kell még a kifizetéshez?

A miniszteri aszályközlemény megjelenése önmagában nem jogosítja fel a termelőt kárenyhítő juttatás igénybevételére. Az aszályközlemény ugyanis egy szükséges, de nem elégséges feltétele a kompenzációnak. Az agrárkár-enyhítési rendszerben a kárenyhítő juttatás igénybevételének feltételei a következők:

  • az aszálykár határidőben történő bejelentése, majd az agrárkár-megállapító szerv igazolása;
  • az aszálykárral érintett növénykultúrában 30 százalékot meghaladó hozamcsökkenés és 15 százalékot meghaladó hozamérték-csökkenés keletkezik;
  • a termelő a kárenyhítési hozzájárulását szeptember 15-ig megfizette;
  • a termelő a kárenyhítő juttatás iránti kérelmét 2017. november 30-ig az erre a célra létrehozott elektronikus felületen benyújtja (a kérelembenyújtás lehetősége november elején nyílik majd meg).

Nem lehetséges aszálykár miatt kárenyhítő juttatást igénybe venni:

a közleményben felsorolt járásokban a fel nem tüntetett településeken, amelyeket nem fed le a miniszteri aszályközlemény.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Figyelem! 2013. november 30 -ig van lehetőség káre... A kárenyhítő juttatás iránti kérelem benyújtásához szükséges dokumentumokat a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal honlapjáról lehet letölteni. A...
Így gondozza gyümölcsfáit! Hasznos információkat tartalmazó cikkekre bukkantunk a Kapanyél blogján. Legyen kis, vagy nagy kertről, virágokról, vagy gyümölcsökről, ültetvényekről...
Megkezdi a kárenyhítést az MVH A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) a mezőgazdasági kockázatkezelési rendszer keretében a 2015. március 23-i héten megkezdi a közel 1,2 ...
Többen kaphatnak kárenyhítő támogatást! Nőtt a mezőgazdasági kibocsátás súlya; április végén orosz állategészségügyi vizsgálat lesz Magyarországon; öntöznének a gazdák, ha lenne elég víz. Ag...
Nehéz helyzetben a kukoricaföldek Nem jön jól az újabb hőhullám a kukoricának. Száradnak az alsó levelek, a felső levelek pedig összesodródnak. Mi lesz így a terméssel? Szemmel láthat...
Vége a tűzgyújtási tilalomnak! A Földművelésügyi Minisztérium (FM) azonnali hatállyal feloldotta az erdőkre és fásításokra, valamint az azok melletti területekre július 3-tól elrend...