Hírek, amiknek az állattenyésztők örülnek, és a növénytermesztők bánják

10 hónapon keresztül folyamatosan csökkentek a mezőgazdasági termelői árak, de ez a folyamat márciusban megtorpant és lassú emelkedés kezdődött. Örülnek is a termelők. Az emelkedést elsősorban az állati eredetű termékek generálták.

A termelői árak átlagos emelkedése nem jelenti azt, hogy minden termék drágult volna. A gabonafélék ára például 0,6 százalékkal mérséklődött az egy évvel korábbihoz képest, sőt, a gyümölcsök ára 6,5, a zöldségeké 12, míg a burgonyáé 3,2 százalékkal csökkent. Közben viszont az élő állatok és az állati eredetű termékek árában olyan változás állt be, amely az egész piacra hatással volt.

A gyümölcsök ár 6,5 százalékkal csökkent márciusban
A gyümölcsök ár 6,5 százalékkal csökkent márciusban

 

Az élő állatok termelői árszintje 9,4, az állati termékeké 15 százalékkal emelkedett. A tej felvásárlási ára 2016. augusztus óta emelkedik, 2017 januárja óta stagnál, literenként 94 forint.

A vágósertés ára 26 százalékkal nőtt, a baromfi ára 1,2 százalékkal esett, a mézé kilogrammonként 912 forintra nőtt, a tyúktojásé 17-ről 19 forintra emelkedett tavaly március óta – írja az MTI.

A műtrágyaárak már 2017 elejétől folyamatosan emelkednek, de az előző év márciusához képest még mindig 15 százalékkal vannak elmaradva.

Share Button

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Hogy elsőként értesüljön fontos agrárhírekről, támogatásokról, rendeletekről!

Kapcsolódó cikkek

KSH: lassult a mezőgazdasági termelői árak csökken... A növényi termékek 4,9, az élő állatok és állati termékek árának 0,8 százalékos csökkenésének eredőjeként augusztusban a mezőgazdasági termelői árak 3...
Szeptemberben 5,1%-kal csökkentek a mezőgazdasági ... 2014 szeptemberében a mezőgazdasági termelői árak 5,1%-kal mérséklődtek az előző év azonos időszakához viszonyítva. Ezen belül a növényi termékek ára ...
Októberben csökkentek a mezőgazdasági termelői ára... 2013. októberéhez képest 5,7 százalékkal mérséklődtek a mezőgazdasági termelői árak 2014. októberében. A növényi termékek ára 6,1, míg az élő állatoké...
Nyerjen műtrágya csomagot! Nyereményjátékot hirdettünk, amelynek célja, hogy az agrárium szereplői értékes híreket kapjanak kézhez minden héten. Iratkozzon fel szakmai hírlevelü...
Helyzetjelentés – műtrágya nyereményjáték Nagyon népszerű a Magro.hu és a Fertilia Kft. közös nyereményjátéka. Még egy hete sincs, hogy útjára indítottuk hírlevélre feliratkozós játékunkat, de...
A mikrogranulált starter műtrágyákról… Mára a precíziós gazdálkodás egyik alap eleme a starter műtrágyák használata. Jelentősége már az évek során bizonyított. Fontos és szükséges növényein...