Hideg télre vágynak a gazdák

Jók vagyunk pulykából; terjed a foltos szárnyú muslica és a kéknyelv betegség; kártevők fenyegetik az őszi termést az enyhe idő miatt; 5 év alatt 2500 milliárd Ft támogatás jut a mezőgazdaságra; levizsgáztak az első gyakorló juhászok; bármely településen kérhetünk trágyázási szaktanácsadást. Részletek heti agrárhír-összefoglalónkban!

Egyre kiegyensúlyozottabb a pulykaágazat, sőt, növekedésnek is indult az idei évben. Az állatifehérje-ellátás terén a baromfitenyésztési ágazat megelőzheti a szarvasmarha-tenyésztést is, mind volumenét, mind hatékonyságát tekintve. Szép eredmény az annak ellenére, hogy a pulykahús-fogyasztás 10 éve még 7,5 kg volt, 2013-ban már csak 5,5 kg.

Európai szinten sok pulykát eszik a magyar.
Európai szinten sok pulykát eszik a magyar.

 

Rohamosan elterjedhet a foltos szárnyú muslica, egyelőre nem ismert az ellenszere. A rovarral az a legnagyobb gond, hogy az élő gyümölcsbe petézik, amikor már nem lehet permetezni. Majd a lárvák felhasítják a héját, megrohadnak a szemek, napos, száraz időben pedig megecetesednek. Ezzel a gyümölcs feldolgozhatatlanná válik. A muslica naponta 40-50 kilométert is képes repülni, de az utazók által eldobott, fertőzött gyümölcsökkel is terjeszkedhet. Sok gazda szüretelt a kártevő miatt idén a földre, akik a kemény télben bíznak most. A kárbecslés még nem történt meg.

Harminc, többnyire kis létszámú gazdaságban mutatták ki eddig a kéknyelv-betegséget Csongrád megyében. A fertőzött állatok 20 km-es körzetében szűrővizsgálatokat rendeltek el az állatorvosok, 3 km-es körzetben vérmintát vettek. 20 km-es körzetbe tartozók 40 napig nem adhatják el kérődző állataikat. A fertőzést terjesztő szúnyogok légi és földi irtása folyamatosan zajlik.

Jász-Nagykun-Szolnok megyében az őszi szántóföldi munkák vége felé közelednek a gazdák. Az enyhe idő miatt azonban kártevők és gombabetegségek is veszélyeztetik a sarjadó vetéseket. A hajnali ködök, a sok csapadék növelte a napraforgónál a tányérbetegség esélyét. Emellett megnövekedtek a költségek a növények mesterséges szárítása miatt a napraforgónál és a kukorica esetében is. Az őszi káposztarepcét a sok eső és az enyhe időjárás miatt a rovarok és a mezei pockok is veszélyeztetik. Az őszi árpánál a sárgarozsda lehet gond. A gazdák a kemény télben bíznak, hogy elkerüljék a járványos méreteket öltő gombabetegségeket jövőre.

 A sok eső miatt sokat kell költeni mesterséges szárításra.
A sok eső miatt sokat kell költeni mesterséges szárításra.

 

Közvetlen kifizetésekre 2500 milliárd Ft jut majd a 2015-2020 közötti időszakra a magyar mezőgazdaságban. Az új támogatási rendszer kötelező és önkéntes elemeket is tartalmaz majd. Néhány példa a támogatási összegekre:

  • Az alaptámogatás és a zöldítés keretében várhatóan összesen 226 euró (kb. 68.000 Ft) jut hektáronként.
  • A fiatal gazdálkodók kiegészítő támogatása 67,5 euró (kb. 20.000 Ft) lehet hektáronként.

Az a gazdálkodó veheti majd ezeket igénybe, aki betartja a kölcsönös megfeleltetésre vonatkozó intézkedéseket. A kisgazdaságoknak kialakítanak egy egyszerűsített támogatási rendszert.

 

Jön az utánpótlás juhászokból
Jön az utánpótlás juhászokból

 

Augusztusban adtunk hírt arról, hogy hamarosan 3 egyetemen indul el juhászképzés. Az első, 3 hónapos debreceni kurzus már véget is ért, 24 gyakorló juhász szerzett oklevelet. A képzés tapasztalatai nyomán egy új juhtenyésztő bemutatótelepet is létrehoznak majd az egyetemen, és jövőre újra meghirdetik a szakot. Múlt héten Kaposváron 10-en, a héten még 51-en tettek sikeres juhászvizsgát, Szegeden is hamarosan vége a kurzusnak.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) a Magyar Tudományos Akadémiával együttműködve országos szintre emeli trágyázási szaktanácsadását. Az intézkedésre azért van szükség, mert országunk termőtalajának 68-69%-a nitrit érzékeny. Ezeken a területeken 5 évente van talajvizsgálatra szükség, évente pedig tápanyag-gazdálkodási tervet kell készíteni. A szaktanácsadási rendszert a falugazdász hálózat segítségével terjesztik ki, megyénként 3-3 falugazdászt oktatnak a megfelelő tudás érdekében. Később a talajminták vételezése terén is bővítés várható.

Agrárhír-összefoglalónk az MTI hírei nyomán készült.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Védje meg kukoricáját, paprikáját! Támad a tőzeglégy, a tőzegszúnyog és a gyökértetű. A kukoricában megjelent a gyökértetű. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) azt javasolja, hogy az ...
Juhászképzés 3 egyetemen! Több mint 15 éve nem volt hasonló képzés az országban, most azonban három különböző magyar egyetemen is tanulhatnak juhásznak a fiatal felnőttek. Hama...
Van élet az orosz tilalmon túl is Mozgolódás a piacokon az orosz embargó miatt; szüretelik az Irsai Olivért, turánt és zenitet; áfacsökkentés jöhet a tejpiacon; elkészült a Magyarok Ke...
Magyarországon is megjelent a kéknyelv-betegség Csongrád megye déli részén két kisebb gazdaságban kimutatta a kérődző állatokat megbetegítő kéknyelv-betegséget a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hi...
Légi és földi rovarirtás lesz a Csongrád megyében ... Ahogyan arról már beszámoltunk, Magyarországon is felütötte a fejét a kéknyelv-betegség, ezért légi és földi rovarirtás lesz Csongrád megye déli részé...
Nem volt hatékony a karantén intézkedés – terjed a... A hét elején még arról szóltak a hírek, hogy 13 gazdaságban, összesen 36 jószágnál mutatták ki a kéknyelv-betegség vírusát Csongrád megyében. Tegnap a...