Hibák, amelyeket elkövethetünk és el is követünk a burgonya tárolásakor

A koronavírus kezdetekor sokan beleestek abba a hibába, hogy elkezdték felhalmozni a tartós élelmiszereket, így rengeteg bolt polca kiürült, és bár mindig volt elegendő termék az áruházakban, a polcok utántöltése nem tudott kellő gyorsasággal haladni. Ezek közé a keresett élelmiszerek közé tartozik a konzervek mellett a burgonya is. És a lényeg valójában nem az volt, hogy minél több élelmiszert halmozzunk fel ugyanazokból a termékekből, hanem hogy a konyhánk jól felszerelt legyen, és hogy a lehető legkevesebbet kelljen olyan környezetben tartózkodnunk, amely alkalmas a vírus terjedésére.

Abban az esetben, ha túl nagy mennyiségű burgonya került felvásárlásra, érdemes utánanézni, hogy hogyan tarthatóak tovább el ezek a zöldségek. Tény, hogy a tészta sokkal elállóbb termék, mint a burgonya, de nincs mit tenni, ha az ember inkább a keményítőt választja, mint a szénhidrátot. A burgonya viszont kemény külseje ellenére nem annyira ellenálló, mint azt gondolnánk. Könnyen sérül külső hatások által, viszont akár heteken át is könnyen tárolható, ha alkalmazunk néhány tippet, vagy éppen nem követünk el alapvető hibákat.

A burgonya alapvetően jól tárolható zöldség, azonban lehet tenni annak érdekében, hogy tovább eltartható legyen. (Fotó: Pixabay, Stanbalik)
A burgonya alapvetően jól tárolható zöldség, azonban lehet tenni annak érdekében, hogy tovább eltartható legyen. (Fotó: Pixabay, Stanbalik)

Arra a kérdésre, hogy hogyan a legkönnyebb és legtartósabb a burgonya tárolása egy szakértő válaszolt a CNet.com-nak, Heidi Alsum Randall, aki egy Wisconsini burgonyatermelő.

Az első dolog, amit a gazda kiemelt a tárolási hibákat illetően, a csomagolás. Nagy hibát követünk el, ha légmentesen záró tartályba, vagy műanyag zacskóban tároljuk a burgonyát, mert az romlásnak indul. Ugyanis a zöldségnek a rothadás elkerülése érdekében oxigénre van szüksége. Illetve a vásárlás során is követhetünk el hibákat, mint például hogy mindig a tökéletes zöldséget keressük. Mert a burgonyák tekintetében ilyen nem létezik. A kicsit repedt vagy sérült áru ugyanolyan megfelelő, mint a sérülésmentes társai, mindössze annyi a tennivalónk, hogy felhasználás előtt kivágjuk a sérült részeket.

Vásárláskor a kinézet helyett inkább az állagra érdemes odafigyelni. Ha a zöldség kemény, akkor valószínűleg megfelelő, és elég friss, ellenben ha puha a tapintása, akkor nagy valószínűséggel már nem éppen friss termékkel van dolgunk.

És ami a fontosabb része a burgonya fogyaszthatósági megtartásának, az a tárolás. A burgonya alapvetően két hétig biztosan tárolható, de néhány véknyabb héjú fajta esetében ez lehet rövidebb időtartam is. Nagyon fontos, hogy kerüljük a meleget és nedvességet, inkább sötét, hűvös és jól szelőző helyen érdemes tárolni. Ezért nem javasolt sem mosogató alatt, sem pedig ablak közelében elhelyezni, ugyanis meleg hatására gyorsabban romlik a zöldség.

Fontos továbbá az, hogy jól szellőző helyen történjen a tárolás. Nem hiába történik a „csomagolt” burgonya árusítása lyukas zsákokban, vagy épp raschel zsákban, amely konkrétan egy háló. Ha kevesebb burgonya tárolása szükséges, akkor azt tárolja inkább tálban, vagy lyukas papírzacskóban.

Sütés előtt ne kerüljön lefagyasztásra a friss burgonya. Főzést követően általában lefagyaszthatók a burgonyakészítmények, azonban friss állapotában a zöldségre nincs jó hatással a hideg. Ha mindenképpen szükséges a zöldség lefagyasztása, akkor érdemes elsőként forrásban lévő vízbe tenni a zöldséget néhány percre, majd hideg vízbe tenni, és levágni a fonnyadt részeket, majd miután az kihűlt, becsomagolni és lefagyasztani azt.

Tárolás előtt ne mossa meg a burgonyát, ugyanis a mosást követően gyorsabban romlik a zöldség. Csak közvetlenül felhasználás előtt érdemes megmosni.

Érdemes rendszeresen ellenőrizni a burgonyákat, ugyani amennyiben már található rothadásnak indult darab, úgy az átterjedhet a környező zöldségekre is.

Attól, hogy egy burgonya hajtani kezd, nem kell kidobni az egész zöldséget. Mindössze annyi a feladat, hogy el kell távolítani a hajtásokat a burgonyáról, és már főzhető is.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Mezőgazdasági épületek felújítása, utólagos hőszig... Figyelem: szakember igénybe vétele elengedhetetlen, de nem árt, ha magunk is tisztában vagyunk azzal, milyen megoldások közül választhatunk, ha állatt...
Energetikai felújítások a mezőgazdaságban – ... Jelentős energia megtakarításról számoltak be a ’70-es években épült, és 2008-ban a Hoesch Planeel® Siding sávos burkolatával szinte passzívházzá alak...
Amikor igény az épületen belüli speciális körülmén... Mezőgazdasági termények tárolása, élelmiszer feldolgozás során gyakran elvárás az épületen belüli, az átlagostól eltérő klíma kialakítása. Különleges ...
Néhány mondat a burgonya tárolásáról Mire kell figyelni ahhoz, hogy a betárolt burgonya sokáig elálljon és jó minőségű maradjon? Ezeket a szempontokat szedtük most össze cikkünkben. A bu...
20 tuti tipp burgonyához Vannak dolgok, melyet ösztönösen tudunk a burgonyáról, felhasználásáról, mert láttuk az édesanyánktól, vagy ellestük a nagyitól. De lehetnek olyan dol...
Burgonyatermesztés kis helyen A burgonyatermesztés hely, idő és munkaigényes folyamat, a folyamatos gyomtalanítás, kapálás, földdel történő töltögetés miatt. Amennyiben nincsen ele...