Hiába esik, mert megnyúlik a szezon és idén is öntözni kell

Egyre nagyobb a számítástechnika szerepe a szántóföldi öntözésnél is. Ma már a kis és közepes méretű gazdaságok vezetői is tudni akarják, mikor, mennyi vizet használnak fel a növénykultúrák öntözésére. A BAUER Hungária Kft. ügyvezetője, Tóth Éva beszélt nekünk arról, hogy milyen rendszert érdemes választania a gazdáknak, az idei sok csapadék ellenére kell-e még öntözni, és mekkora szerepe van a precíziós megoldásoknak a vízkijuttatásnál.

Milyen tényezők befolyásolják azt, hogy melyik öntözési technológia felel meg a leginkább a gazdáknak?

Megkülönböztetném, hogy magas termelési értéket előállító öntözéses növénytermesztést folytató gazdaságról van-e szó, vagy a termésbiztonság érdekében öntöző gazdálkodóról. Számít az is, hogy mekkora és mennyire tagolt az adott terület. Fontos továbbá, hogy milyen energiaforrás áll rendelkezésre, van-e áram, vagy dízelmotoros szivattyúban kell gondolkodni. A leginkább befolyásoló tényező természetesen a víz. Bármilyen öntözési módot is választunk, meg kell nézni, hogy honnan jön a vizünk, hogyan jut el az öntözés helyére, és miként osztjuk azt szét.

Így mutatott a BAUER Hungária Kft. standja Mezőfalván, a NAK Szántóföldi Napok és AgrárgépShow rendezvényen
Így mutatott a BAUER Hungária Kft. standja Mezőfalván, a NAK Szántóföldi Napok és AgrárgépShow rendezvényen

Két típus, a mobil és a helyhez kötött öntözőgépek közül lehet választani. Vannak esetek, amikor egyértelmű a helyzet, szabályos, szögletes tábla, a szélén csatornával, már-már ideális. Ide nagy valószínűséggel csatornás lineár öntözőgép kerül. De sajnos ilyen kevés van. A lineár és center berendezések használata korábban a nagyobb területeken volt jellemző, mostanában már 10-15 hektáros táblákra is telepítünk center berendezéseket. Egy 10 hektáros tábla az itt kiállított 120 milliméter tömlőátmérőjű, 570 méter hosszú géppel is beöntözhető. Azonban a szórófejkocsi kétszeri kihúzásához szükség van egy 130 lóerős traktorra, kezelővel, a kompresszoros víztelenítéshez ugyancsak. Ennek a gépnek a csatlakozási nyomása 6, míg a center típusúnak kb. 3 bar. A beruházási költsége viszont a centernek nagyobb. Ha az öntözés minőségét nézzük, akkor mérleg a center, illetve a lineár berendezések felé billen. Ha több helyen, kisebb táblákat kell öntözni, akkor viszont a mobil gépek jelentik a megoldást. Mindig a feladathoz kell megtalálni a legjobb választást.

A BAUER Hungária Kft. standján számos, szántóföldi öntözésre kifejlesztett gépet mutattak be Mezőfalván
A BAUER Hungária Kft. standján számos, szántóföldi öntözésre kifejlesztett gépet mutattak be Mezőfalván

Idén az egyik leginkább aszályos évet várják a szakemberek. Hogyan változtatta meg a talajok szárazságát a sok csapadék? Beitták a földek a vizet, kell-e még öntözni?

A tavaszi szárazságot nem ellensúlyozza a mostani esős időjárás. Akkor kellett volna nagyon a csapadék, most már hiába áztatja a víz az országot, az akkor elpusztult növényeket nem támasztja fel. Az öntözésre ezután is szükség van és lesz is. A homokos talajokon nagyon gyorsan elszivárog a víz. Tavaly is előfordult, hogy ősszel, vetés előtt is öntöztek, akkora szárazság volt. Arra számítunk, hogy megnyúlik az öntözési szezon: nagyon korán, márciusban kezdődik és egészen októberig tart majd.

Milyen eszközök, szoftverek, döntéstámogató rendszerek szükségesek az öntözéshez az öntözőgépen kívül?

Most már ide is begyűrűzik az informatika és a precíziós gazdálkodás. A nagy szántóföldi center és lineár rendszereknél régebben is alkalmazták, de ma már a mobil gépeknél, a kisebb gazdák részéről is jellemző az igény, hogy öntözésfelügyeleti rendszerrel szeretnék ellenőrizni az öntözőgépeket. A precíziós gazdálkodás elterjedésével szinte mindenkinek vannak táblatérképei. Rendelkezésre állnak az adatok, amelyeket a SmartRain öntözésvezérlési szoftverbe feltöltve vizuálisan is megjeleníthetők a fix telepítésű berendezések és a mobil öntözőgépek is. A partnereink között jellemző példa, hogy a nagyobb területeken a centereket és a lineárokat használják, a peremterületeken pedig a csévélődobos RAINSTAR gépekkel öntöznek, és mindegyik működését és teljesítményét nyomon tudják követni. Naplózható egy-egy terület öntözése, vizuálisan megjeleníthető a térképen, hogy mikor és mennyi csapadékot kapott az adott tábla, mit mutat a taljnedvességmérő szonda, de akár a munkaszervezést is lehet kontrollálni. A gazdák otthonról is tudják felügyelni a földjeik öntözését, mert a rendszer probléma esetén hibajelzést küld, és arra is alkalmas, hogy megmutassa, hol tart a folyamat, mennyi idő, illetve mekkora terület van még hátra az öntözésből.

A szántóföldi öntözés gépeit is kiállította a BAUER Hungária Kft. Mezőfalván, a NAK Szántóföldi Napok és AgrárgépShow rendezvényen
A szántóföldi öntözés gépeit is kiállította a BAUER Hungária Kft. Mezőfalván, a NAK Szántóföldi Napok és AgrárgépShow rendezvényen

Ahogy arról korábban beszélgettünk, idén nagy lendületet kapott az öntözésfejlesztés. A szezonkezdet után Ön mit lát ebből, jobb lett az öntözni vágyó gazdák helyzete?

A rendezvényeken mindig fellelkesülök, amikor azt hallom, hogy mennyire jó dolog öntözni, mennyire támogatják, és milyen fontos. A gyakorlatban viszont sajnos még mindig bonyolult a vízjogi engedélyek megszerzése és lassú az elbírálás folyamata. A bonyolult eljárással sok esetben az a legnagyobb baj, hogy a gazdák nem kapják meg a bírálatot. Hiánypótlás esetén a folyamat tovább lassul. Az öntözési pályázat ugyan jövő augusztusig van nyitva, de a korábban benyújtott pályázatok közül sokra még nem érkezett visszajelzés. Sokan élnek azzal a lehetőséggel, hogy a pályázat beadását követően saját felelősségükre megkezdik a beruházást, vagy valamilyen finanszírozási konstrukciót vesznek igénybe. A pénzintézetek nagyon kedvezően állnak ehhez a témához.

(x)

Korábbi anyagaink öntözés témában itt olvashatók:

Nem tudni, belefér-e a gazdáknak még egy ilyen száraz nyár
Pénzeső hullik az öntözésre: egyszerűbb eljárás, pályázati pénzek és sokkal jobb termésátlag
Share Button

Kapcsolódó cikkek

Így gondozza gyümölcsfáit! Hasznos információkat tartalmazó cikkekre bukkantunk a Kapanyél blogján. Legyen kis, vagy nagy kertről, virágokról, vagy gyümölcsökről, ültetvényekről...
Hasznos tanácsok a kerti munkákhoz Elérkezett az igazi nyár, s ahogy az lenni szokott, a kertésznek viharokkal és rekkenő hőséggel kell számolnia. Ezekben a hetekben a betakarítás, vala...
A napraforgó tizedét takarították be Komárom-Eszte... A Komárom-Esztergom megyében elvetett 11 ezer hektárnyi napraforgóból eddig csak 1300 hektárt takarítottak be, és a csapadékos idő a repce vetését is ...
NAK: a sok eső problémákat okoz az őszi munkákban... Az utóbbi időszakban lehullott jelentős mennyiségű csapadék nem csak a kukorica termésmennyiségére van nagy hatással, más kultúrák is megsínylik ezt a...
Valóban csak a nők kertészkednek? Mik a kertészkedés leggyakoribb problémái? Mik a megoldások? Mi a helyzet a vegyszermentes gyomirtással? Melyek az öntözés legelterjedtebb módozatai? ...
Palántanevelési tippek Ugyan még csak lassan, de közeleg a tavasz, így sokan palántanevelésbe kezdenek. Sok örömünk lehet a folyamat közben, de sok bosszúság is érhet! Cikkü...