Heves verekedések során alakul ki a dominancia sorrendje az üregi és a házi nyulaknál is

A koronavírus-járvány miatt egyéves késéssel tartották meg a 12. Nyúltenyésztési Világkongresszust Nantes-ban. Összesen 245 előadás érkezett, közülük 15 Magyarországról, legtöbb Kaposvárról.

A világkongresszus szervezői e terület első számú szaktekintélyét, Heiko Rödelt kérték fel, hogy az „Etológia és állatjóllét” szekció bevezető előadásában az üregi nyulak társas életével kapcsolatos ismereteket foglalja össze.

Az üregi nyulak prédaállatok, esetükben az elsőrendű cél a ragadozókkal szembeni túlélés (Fotó: Pixabay)

Az End the Cage Age (vége a ketreces tartásnak) címmel előterjesztett európai polgári kezdeményezés már több gazdasági állatfajra vonatkozik: tojótyúk, nyúl, jérce, brojler­tenyészállat, tojóállat, fürj, kacsa és liba tartására, kocáknak kialakított fialó rekeszek, kocaállások (ahol még nem vezették be ezek tiltását), egyedi borjúbokszok (ahol még nem vezették be ezek tiltását).

Természetesen mostantól még fontosabbak azok a kísérleti eredmények, amelyek a ketreces tartással foglalkoznak. Ez a házi nyúlra is érvényes – szögezi le a magyarmezogazdasag.hu írása.

Az állatvédők talán leggyakrabban megfogalmazott kívánsága (követelése) az anyanyulak csoportos tartása.

Közösen ássák ki a védelmet nyújtó üregrendszert

Miért élnek csoportban az üregi nyulak, a mongúzok, a gnúk, a zebrák, a seregélyek vagy bizonyos halfajok? Mert prédaállatok, esetükben az elsőrendű cél a ragadozókkal szembeni túlélés. A csoportban élő üregi nyulak kooperatív viselkedésük révén hamarabb meglátják a ragadozót, hátulsó lábukkal dobbantva figyelmeztetik, riasztják társaikat, cikcakkban futnak az üregrendszerbe, így a ragadozó könnyen szem elől téveszti őket. Közösen ássák ki a védelmet nyújtó üregrendszert.

A csoportban élés lehetővé teszi, hogy a nyulak szociális kapcsolatban legyenek fajtársaikkal.

Ugyanakkor kisebb térben, korlátozott mozgási (elmenekülési) lehetőségek esetében (fülkékben) a csoportos elhelyezés negatív hatással lehet jólétükre. A verekedések miatt megsérülhetnek az állatok, a krónikus stressz által pedig nagyobb a betegségek fellépésének és az elhullásnak a kockázata, csökkenhet a teljesítményük.

Éppen ezért hasznosak lehetnek azok a megfigyelések és vizsgálatok, amelyeket vadon vagy félig természetes körülmények között élő üregi nyulakkal végeztek. Jobban megérthetők az agonista viselkedés okai, kapcsolódásuk a szaporasággal és az elhullással. Ezek az ismeretek segíthetnek a csoportos tartási rendszerek fejlesztésében.

Ritkán az egyedüllét is előfordul

Az üregi nyúl különböző méretű csoportokban él, amely általában 1-5 felnőtt hímből és 1-8 felnőtt nőstényből áll, ritkán az egyedüllét is előfordul.

A felnőtt nyulak között, külön a hímeken és külön a nőstényeken belül, lineáris rangsor alakul ki. A tenyészidőszak kezdetén, vagyis kora tavasszal üldözések, heves verekedések során alakul ki a dominancia sorrendje. Ez az év későbbi szakaszában általában stabil marad.

Nagy átlagban 11,8 kisnyúl születik

Az üregi nyulak reprodukciós teljesítménye nagyon elmarad a házi nyúlétól. Egy évben átlagosan 2,5 alkalommal fialnak, de már 7-8 almot is megfigyeltek.

Nagyobb sűrűség mellett gyakoribb az agresszív viselkedés és emiatt a krónikus stressz, ami végső soron „megalapozza” a gyengébb reprodukciós teljesítményt
Nagyobb sűrűség mellett gyakoribb az agresszív viselkedés és emiatt a krónikus stressz, ami végső soron „megalapozza” a gyengébb reprodukciós teljesítményt (Fotó: Pixabay)

Nagy átlagban 11,8 kisnyúl születik, a rekord pedig 25 volt. Az év során az első alom a legkisebb – és a házi nyúlhoz hasonlóan –, az először fialó anyák hozzák világra a legkevesebb kisnyulat. Az állatsűrűség növekedésével (hektáronkénti anyanyulak száma 5 és 25 között változik) a szezonra eső fialások száma 3,5-ről 2,4-re, a megszületett nyulak száma 17,5-ről 10-re csökken.

Nagyobb sűrűség mellett gyakoribb az agresszív viselkedés. Az emiatt jelentkező krónikus stressz végső soron „megalapozza” a gyengébb reprodukciós teljesítményt.

A német vizsgálatban egy anyanyúlra átlagosan 2500 m2 jutott, ennek ellenére kimutatható az egyedsűrűség hatása.

Gondoljunk bele a csoportosan tartott házinyúlanyákra, mekkora lehet közöttük a stressz és ennek a negatív hatása! Ha egy csoportban két üregi anyanyúl helyett hat volt, akkor az év eleji agonisztikus viselkedés 3,3-szor gyakoribb lett.

A domináns üregi anyanyulak jobb helyre készítik a fészket

A csoporton belüli rangsor is alapvetően meghatározza az üregi nyúl szaporaságát. A domináns üregi anyanyulak jobb helyre készítik a fészket, tavasszal hamarabb fialnak, ezért esetükben hosszabb a szaporodási időszak. Kisebb a magzati élet alatti mortalitás, nagyobb almok születnek.

Megszületés után a kisnyulak több tejhez jutnak, jobban gyarapodnak, elválasztáskor jobb kondícióban vannak, és emiatt az elválasztás utáni túlélési esélyük is jobb. Ezzel szemben a rangsor 4-5. helyén álló egyedek a domináns anya teljesítményének 73%-át érik el, ha pedig a felnőttkorig életben maradt ivadékok számát vették figyelembe, akkor ez az érték csak 22%.

A rangsor 1. helyén levő anyanyúlhoz képest az 5. helyen levő fele annyi kisnyulat hoz világra.

Az üregi nyulaknál a fialás időpontjában bizonyos szinkronizálást is megfigyeltek.

Ez főként az év első fialásánál jelentkezhet, amit részben a vegetáció újraéledése okoz (elegendő takarmánya legyen az anyának és a kisnyulaknak).

Élethalálharc a jobb fialóhelyért

Ha pedig több anyanyúl fial közel azonos időpontban, akkor még nagyobb közöttük a jobb fialóhelyért folytatott harc, ami az ivadékok életben maradására is hatással lehet. A fialás előtt vagy után két nappal gyakoribb az anyák közötti konfliktus (offenzív és defenzív magatartás).

Az előrehaladottan vemhes anyanyulak a fialás előtt ássák ki azt az üreget (fialórészt), ahol világra hozzák kicsinyeiket, hordják be a száraz füvet, és végül a testükről tépett szőrrel kibélelik a fészket. Ha eközben még egymással is verekednek, miáltal esetenként nem jut elég idejük (energiájuk) a megfelelő fészek elkészítésére, a kisnyulak egy része elpusztulhat.

Ha egy másik anyanyúl túl közel van a domináns anya üregéhez, a domináns megtámadja, elzavarja. Csoportos tartásban a házi nyulaknál nagyon közel vannak egymáshoz az ellető­ládák!

Ha  több anyanyúl fial közel azonos időpontban, akkor még nagyobb közöttük a jobb fialóhelyért folytatott harc
Ha több anyanyúl fial közel azonos időpontban, akkor még nagyobb közöttük a jobb fialóhelyért folytatott harc (Fotó: Pixabay)

Az emlősöknél jól ismert az ellés körüli idegesség, az intenzívebbé váló agresszív viselkedés, ami az újszülöttek védelmét szolgálja.

Jó, ha különböző korúak az anyanyulak

Ennek része lehet a másik anya ivadékainak elpusztítása is. Az újszülött, néhány napos szopós nyulak megölését üregi nyulaknál is megfigyelték. Ez általában a teljes almot érinti (a 43%-os alompusztulás 12%-a), 40%-ban a fészket is tönkreteszik, és 14%-ban egy másik anya fial ugyanabba a fészekbe, míg 36%-ban egy szomszédos üregben hozza világra ivadékait.

Kiegyensúlyozatlan populációban (ahol hasonló korú anyanyulak élnek együtt) gyakoribb az újszülöttek megölése, mint kiegyensúlyozottabb (különböző korú anyanyulak) esetén. Egy csoportba általában különböző korú (egy-, két- és többéves) anyanyulak vannak, az idősebb a domináns, a fiatal az alárendelt – stabil a dominancia-sorrend, ritka a verekedés.

Ha viszont az anyanyulak hasonló korúak, gyakoribb a verekedés, ezáltal nem stabil a csoport, és változik a dominancia-sorrend, emiatt a stressz-szint is magasabb. Házi nyulaknál szinte lehetetlen jelentősen eltérő korú anyanyulakból összeállítani a csoportokat, a hasonló korúak között pedig gyakori az agresszív viselkedés, a verekedés, sőt, ha egymás elletőládájába bejutnak, még az újszülöttek elpusztítása is.

Megfigyelték azt is, hogy ha édestestvér anyanyulak vannak a csoportban, akkor a testvérek között gyakoribb a pozitív szociális kapcsolat, mint ami a többi csoporttárssal megfigyelhető.

Előnyös, hogy a testvérek tavasszal hamarabb párzanak és fialnak, ezért ivadékaik fejlettebbek és biztosabban túlélik a következő telet. Ugyanakkor a többi szaporasági tulajdonságban nem tapasztaltak különbséget a testvérek és a nem testvérek között.

Házi nyulaknál elvileg könnyű egy csoportba édestestvéreket tenni, de feltehetően szerepe lehet annak is, hogy az üregi nyulak önkéntesen maradnak születésük helyén, vagy egy másik csoportba mennek. Csoportos anyanyúltartásnál ezt a lehetőséget is érdemes vizsgálni.

Nagyobb túlélési esély a ragadozókkal szemben

Más állatfajokhoz hasonlóan, az üregi nyúl mint prédaállat elsősorban a ragadozókkal szembeni nagyobb túlélési esély miatt él csoportosan. Még akkor is, ha ennek számos hátránya van. Az előnyöket és a hátrányokat „mérlegelve” mindig a számára kedvezőbb lehetőséget választja. Istállóban azonban nincsenek ragadozók, ezért az üregi nyúlhoz képest csoportos tartásban szinte csak a hátrányok maradnak meg (agresszív viselkedés, stressz, sérülések, magasabb elhullás, rövidebb élettartam stb.) azzal az eltéréssel, hogy sokkal behatároltabb az életterük (a fülke nagysága), nincs lehetőségük választásra, változtatásra, ezért a stressz még nagyobb lehet, mint az üregi nyulaknál.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Figyelem: Új támogatási lehetőség nyúltartóknak!... Tenyésznyulak tenyésztésbe állítására lehet támogatást igényelni a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalnál 2014. július 1-től július 31-ig. A tá...
Nyúltartók figyelem: Már csak néhány napig lehet t... A 2014. január 1. és június 30. közötti időszakban tenyésztésbe állított tenyésznyulakra vonatkozó támogatás igénybevételéhez 2014. július 31-ig kell ...
A nyúltenyésztés és annak nehézségei Egyre nagyobb divat manapság az otthoni nyúltartás. Sokan csak azért tartanak egy-két nyulat, mert aranyos állatok, de vannak olyan gazdák, akik tenyé...
Meddig vemhesek haszonállataink? II. rész Előző cikkünkben a szarvasmarha és a sertés vemhességéről, annak idejéről és adott időszak takarmányozási sajátosságairól írtunk. Most a ló és a nyúl ...
Pályázatok, támogatások – 2015-ben ezekre pályázha... 2015 a támogatások éve volt a mezőgazdaságban, rengeteg pályázat került kiírásra és sok gazda jutott vissza nem térítendő uniós vagy éppen állami támo...
Embertelen nyúlmészárlás Új-Zélandon Új-Zéland egyes területein hatalmas mértékben elszaporodtak a nyulak, már-már közellenségnek számítanak a gazdák körében. Hatalmas károkat okoznak – e...