Hetvenmillió forintos támogatással nyernek ki hatóanyagokat a mezőgazdasági hulladékból Szegeden

Fenntartható módon, a környezeti terhelést csökkentve fejlesztenek ki új készítményeket a Alzheimer-kór ellen a Csongrád-Csanád megyei, szegedi Pharmacoidea Kft. szakemberei. Számos külföldi partnerrel együttműködve a céljuk a bioaktív természetes hatóanyagok hasznosulása az új népegészségügyi kihívások megoldására irányuló termékfejlesztésben. A technológiát a kis- és középvállalkozások nemzetkö­­zi együttműködését elősegítő pályázati kiíráson elnyert 69 millió forint segítségével valósítják meg, együttműködve a román HOFIGAL, az INCDCP-ICECHIM és az USAMV szakembereivel. 

Természetes, nagy hozzáadott értékű bioaktív hatóanyagokat nyernek ki ipari mennyiségben a mezőgazdasági, elsősorban gyógynövény hulladékból és biomasszából a szegedi Pharmacoidea Kft. szakemberei. Mindezt új, Alzheimer-kór el­leni gyógyszerjelöltek és innova­tív étrend-kiegészítő, valamint speciális gyógyászati célra szánt tápszerek kifejlesztéséhez használják fel – számolt be róla a Délmagyar.

Hetvenmillió forintos támogatással nyernek ki hatóanyagokat a mezőgazdasági hulladékból Szegeden a Pharmacoidea Kft. szakemberei - Fotó: Google térkép
Hetvenmillió forintos támogatással nyernek ki hatóanyagokat a mezőgazdasági hulladékból Szegeden a Pharmacoidea Kft. szakemberei – Fotó: Google térkép

Így szervezik az együttműködést és a fejlesztéseket

A szegedi cég közleményéből kiderült, hogy 2021. január elseje óta dolgoznak együtt a külföldi szakemberekkel. A projekt nagyban támaszkodik a partnereik előzetes fejlesztéseire, hiszen a HOFIGAL SA vezető szerepet játszik a gyógynövényalapú gyógyszerek és étrend-kiegészítők kifejlesztéséhez szükséges innovációban, a Román Kémiai és Petrolkémiai Intézet (ICECHIM) és a Bukaresti Mezőgazdasági és Állatorvosi Egyetem (USAMV) pedig élen jár a természetes hatóanyagok elválasztása, kinyerése és azok élelmiszer- és vegyipari felhasználása területén. Ugyanakkor a szegedi Pharmacoidea előzetes gyógyszerfejlesztési projektjei során komplex hatóanyag-tesztelési rendszert fejlesztett ki a neurodegeneráció legújabb célpontjain ható vegyületek tesztelésére, új gyógyszerjelöltek felfedezésére. 

Innováció és tudomány Szegeden

A szegedi cég közleményében azt írta, hogy a fogyasztók nagy tömegei számára a gyógyszerek mellett az innovatív, tudományosan igazolt hatású gyógynövény-összetevők hatékonyan szolgálhatják a mentális egészség javítását, ezáltal is csökkentve a krónikus, de­­generatív betegségekre, így az Alzheimer-kórra jutó egészségügyi kiadásokat. 

A Pharmacoidea Kft. célja a jelenleg gyógyíthatatlannak tartott kórképek ellenszereinek kifejlesztése és a rászorulókhoz történő mihamarabbi eljuttatása. A cég vegyészekből, biológusokból, biomérnökökből álló kutatócsoportja Dr. Letoha Tamás vezetésével a modern orvostudomány kritikus pontjaira keresnek megoldást, innovatív gyógyszerjelöltek, sejtterápiák és nagy hozzáadott értékű funkcionális élelmiszertermékek formájában. A Pharmacoidea Kft. 13 millió forint hitelt vett fel a Növekedési Hitelprogram keretében, amit laboratóriumi forgóeszköz kapacitás kibővítésére fordítottak – írta a cég weboldala.

A Szeged központú vállalat tevékenységéről és fejlesztéseiről több videó is készült:

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Agrár pályázatokról egyszerűen 1. rész Jelen cikk-sorozat célja, hogy a gazdálkodók számára utat mutasson az Európai Uniós és hazai támogatások igénybevételéhez. Magyarország területének k...
Továbbra is lehet vis maior bejelentést tenni! Az egységes kérelem beadási határideje után is lehetőség van vis maior bejelentésre. Ha esemény (például árvíz, belvíz) történt, és emiatt az ügyfé...
Június 30-ig!!!! Állatjóléti támogatás igénylése... A tejágazat szerkezetátalakítását kísérő állatjóléti támogatás kifizetési kérelmének benyújtására június 30-ig van lehetősége a határozattal rendelkez...
Július 1-ig!!! Állattartó telepek korszerűsítéséhe... Kevesebb, mint két hét áll rendelkezésre, hogy a fizetési kérelmet benyújtsák azok, akik állattartó telepüket szeretnék korszerűsíteni vagy valamely t...
Nemzeti Vidékstratégia és a 2013. 2. félévében meg... Pályázati cikksorozatunk 4. részében partnerünk a Palyaz.hu vezetője ismerteti  Nemzeti Vidékstratégia legfontosabb célkitűzéseit és a 2013. 2. félévé...
Kötelező képzések elvégzésén múlhat a támogatás... Vannak olyan mezőgazdasági támogatások, melyek kifizetése kötelező képzéshez kötött. Ezek június közepén kezdődtek és zömében augusztus 15-ig lezajlan...