Házityúk fajtajelölteket vizsgált a magyar szakember, Wolfgang Kessler kutatási díjat kapott

Keresztezéssel kialakított, alternatív tartásra alkalmas fajtajelöltek termelési és szaporodási paramétereit vizsgálta házityúkban Dr. Drobnyák Árpád. Ennek eredményeiért Wolfgang Kessler kutatási díjban részesült. A Nemzeti Biodiverzitás- és Génmegőrzési Központ kutatója a Magyar Tudományos Akadémián vette át a díjat. A Német–Magyar Társaság és az MTA Agrártudományok Osztálya által idén 16. alkalommal odaítélt elismeréshez 2 ezer euró (közel 720 ezer forint) pénzjutalom társult. 

A baromfi termékek iránt megnövekedett igényt a zárt termelési rendszerek tudják kielégíteni, azonban a bizonyítottan bio, illetve az állat- és környezetvédelmi szempontokat figyelembe vevő tartástechnológiákból származó termékek kereslete is rohamosan emelkedik. A hatékonyabb termelés érdekében elvégzett szelekció és nemesítés során a baromfifajok genetikai alapjai beszűkültek, az őshonos fajták kiszorultak a köztenyésztésből. A megjelenő új igényekre és az őshonos genotípusok eltűnésének problémájára egyszerre adhatnak választ a keresztezéssel létrehozott genotípusok. Drobnyák Árpád legfontosabb célkitűzése olyan genotípusok kialakítása volt keresztezési módszerekkel, amelyek segítségével az őshonos magyar tyúkfajták hasznosíthatóvá válhatnak a köztenyésztésben – írta a MATE.

A külföldi tapasztalatokhoz hasonlóan a keresztezések jobb teljesítménnyel rendelkeztek a hús- és a tojástermelés során is
A külföldi tapasztalatokhoz hasonlóan a keresztezések jobb teljesítménnyel rendelkeztek a hús- és a tojástermelés során is

Dr. Drobnyák Árpád előzetes teljesítményvizsgálatok alapján választotta ki a sárga magyar és kendermagos magyar fajtákat a keresztezések alapjául, amelyekhez Magyarországon nemesített intenzív genotípusokat, a TETRA H, TETRA HARCO és a TETRA HB COLOR vonalait párosította.

Az első nemzedékben olyan kétvonalas keresztezések kialakítását tűzte ki célul, amelyek közül meghatározhatók a hús- és tojástermelésre alkalmasak. A második nemzedékben olyan háromvonalas genotípusok előállítására törekedett, amelyek jól hasznosíthatók hústermelésre alternatív tartástechnológiában. Mivel a hústermelési és szaporodásbiológiai tulajdonságok negatív korrelációban állnak egymással, további célja volt annak vizsgálata, hogy az első nemzedék keresztezett genotípusai között van-e eltérés szaporodásbiológiai szempontból. Eredményei képet adnak a sárga magyar és kendermagos tyúk világviszonylatban elfoglalt helyéről és összehasonlíthatók e fajták korábbi hazai irodalmi adataival. 

Dr. Drobnyák Árpád a MATE Állatbiotechnológiai és Állattudományi Doktori Iskolájában júniusban szerzett doktori fokozatot
Dr. Drobnyák Árpád a MATE Állatbiotechnológiai és Állattudományi Doktori Iskolájában júniusban szerzett doktori fokozatot

A külföldi tapasztalatokhoz hasonlóan a keresztezések jobb teljesítménnyel rendelkeztek a hús- és a tojástermelés során is. Habár húsminőségi vizsgálatok során voltak szignifikáns különbségek a vizsgált genotípusok között, a keresztezett genotípusok közül egy sem emelkedett ki minden szempontot figyelembe véve, így megállapítható, hogy az őshonos fajták és a keresztezett genotípusok nem különböztek egymástól. Az elvégzett párosítások, keresztezések sémája alkalmas volt arra, hogy Drobnyák Árpád olyan genotípusokat állítson elő, amelyek termelésben felülmúlják az őshonos fajtákat, minőségben pedig nem rosszabbak azoknál. 

Gazdaságos árutermelés

Mivel a keresztezésekkel lehetőség nyílik a gazdaságos árutermelésre, a kialakításukhoz pedig feltétlen szükséges az őshonos fajták tisztavérben történő fenntartása, ez a keresztezési eljárás támogatja e fajták génmegőrzését.

Dr. Drobnyák Árpád a MATE Állatbiotechnológiai és Állattudományi Doktori Iskolájában júniusban szerzett doktori fokozatot, témavezetői Dr. Kovács-Weber Mária, a MATE Állattenyésztési Tudományok Intézet egyetemi docense és Dr. Liptói Krisztina, a Nemzeti Biodiverzitás- és Génmegőrzési Központ Haszonállat-génmegőrzési Intézetének osztályvezetője, tudományos főmunkatárs voltak.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Tojásszövetség: a láthatóan feltüntetett kilós ár ... A Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetsége szerint áttörést hozhat a tojáspiacon, és visszaszoríthatja az importot, hogy az étkezési t...
Baromfihús előállítás az Európai Unióban Mai cikkünkből kiderül, mennyi baromfihúst állítanak elő az Európai Unió területén, melyik ország termeli a legtöbbet, illetve Magyarország hol áll az...
Növekedésnek indult a pulykaágazat a szakmai szöve... Ismét növekedésnek indult a pulykaágazat, az elmúlt másfél éves recessziót követően egyre kiegyensúlyozottabbá válik a piac. A Magyar Pulykaszövetség ...
Nőtt a sertés- és a szarvasmarha-állomány is Tovább emelkedik a szarvasmarha-állomány, így 2014 végére a számuk meghaladta a 800 ezer darabot. A sertéságazat sem panaszkodhat, a sertések száma is...
Asszonyélet: Tények és érdekességek a tojásról... Növeli a koleszterint, szinten tartja a zsírsavakat, egészséges, kevésbé egészséges. Sok mindent mondtak és mondanak a tojásról, cikkünkben összeszedt...
Ilyen a japán találékonyság! Sosem látott ’találmánnyal’ rukkoltak elő japán gazdák, ugyanis sikerült kifejleszteniük a citrusos ízű és illatú tojást! A különleges tojást ’yuzu t...