Hatalmas kábítószerfogás Hódmezővásárhelyen: strucctartással álcázták az indiai kender termesztést – videókkal az elfogásról

A Csongrád-Csanád megyei kábítószertermesztő trió azt hitte, jó álca lesz a madárfarm, de számításuk nem jött be. A KR NNI szegedi nyomozói lecsaptak rájuk. Összesen 1630 tő kannabiszt, valamint több mint 8 kiló növényi törmeléket foglaltak le tőlük. Az elmúlt időszak egyik legnagyobb hazai drogfogása 2022. június 8-án történt meg. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály (KR NNI NBEFO) Szegedi Osztálya a KR bevetési egységeivel közösen hajtotta végre az akciót. Egyszerre hat helyen tartottak kutatásokat Csongrád-Csanád megyében az indiai kender ültetvényen.       

Az akcióra azután került sor, miután gyanú volt arra, hogy egy háromfős társaság kábítószert termeszt, majd azt saját vevői körének értékesíti. A gyanú beigazolódott, a csapat egyik Csongrád-Csanád megyei telepén a rendőrök összesen 1630 kannabisztövet találtak, melyek között voltak kisebbek és nagyobbak is – írta a magyar Rendőrség oldala. A szomszédos tanyájukban a magról nevelés zajlott, illetve a már leszüretelt kannabisz csomagolása, legalábbis a kutatás során megtalált növények és a különböző eszközök erre utaltak. A nyomozók összesen 8837 gramm kannabisztörmeléket foglaltak le. Ugyan a pontos hatóanyagtartalom megállapítása szakértői kérdés, de a gyorstesztek egyértelműen kimutatták a növényekben a kábítószer jelenlétét.

Hatalmas kábítószerfogás Hódmezővásárhelyen: strucctartással álcázták az indiai kender termesztést
Hatalmas kábítószerfogás Hódmezővásárhelyen: strucctartással álcázták az indiai kender termesztést

A több mint 8 kilogramm kannabisz feketepiaci értéke hozzávetőlegesen 22 millió forint, míg a több mint 1600 tő leszüretelése után a trió további 80 kilogramm kannabisztörmelékre tehetett volna szert, amivel akár 80-120 millió forintot is kereshettek volna.

 A lefoglalt drog több mint 100 millió forintot ért volna a feketepiacon. A három kábítószerkereskedő akár életfogytiglant is kaphat – hangzott el az M1 Híradóban.

Strucctenyésztéssel próbálták leplezni a marihuánatermesztést a hódmezővásárhelyi gazdaság tulajdonosai. A madarak kifutóját pontosan a kannabiszültetvény mellett helyezték el, hogy a növényeket feltűnés nélkül, teljes nyugalomban gondozhassák.

Strucc a háttérben, indiai kender az előtérben

Strucctartás fedte az illegális növénytermesztést

A 41 éves M. Zoltán Attila, valamint élettársa, a 34 éves T. Judit és a páros barátja, a szintén 34 éves B. István Norbert egy struccfarmot üzemeltetett, amivel vélelmezhetően álcázni akarták illegális tevékenységüket. A kábítószerültetvény közvetlenül a szárnyasok kifutója mellett helyezkedett el. A strucc állomány azonban nem tudták elfedni a titkos tevékenységet – írták. A csapat a drogkereskedelmet a páros 12 éves kislánya jelenlétében végezte. 

Egy strucc szemléli a rendőrök rajtaütését Hódmezővásárhely határában

Erős vádak az akció után, bent is tartották mindhármukat

A KR NNI szegedi nyomozói mindhárom kábítószertermesztőt elfogták, majd mindegyiküket jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelemmel gyanúsították meg. Kihallgatásukat követően őrizetbe vették őket, és kezdeményezik letartóztatásukat. Ezen túl a KR NNI a három gyanúsított tulajdonában lévő hat ingatlan zár alá vételére is soron kívül intézkedett. 

A 41 éves M. Zoltán, valamint élettársa, a 34 éves T. Judit és barátjuk, a szintén 34 éves B. István június 17-én, péntek délelőtt már a Szegedi Járásbíróság előtt állt. Egyenként vitték őket a nyomozási bíró elé. Az ügyész azért kérte a letartóztatásukat, mert 

álláspontja szerint, ha szabadlábon hagynák őket, akkor megszökhetnének, összebeszélhetnének, bizonyítékokat tüntethetnének el, vagy újabb bűncselekményt követhetnének el. B. István védője ezt vitatja.

“Az már most látszik, hogy azért ennek az ügynek vannak gyenge és erős pontjai és a védelem azt meg fogja találni” – mondta a bíróság folyosóján Kecskés Ákos ügyvéd.

A meghallgatások után a nyomozási bíró elrendelte mindhárom gyanúsított letartóztatását.

Súlyos büntetés várható az ügyben

“Ez a bűncselekmény rendkívül magas büntetési tétellel fenyegetett. 5-től 20 évig, vagy akár életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető. Két gyanúsított élettársként látszik elkövetni a bűncselekményt, harmadik társuk személyi körülményei pedig rendezetlenek” – mondta Horváth-Tóth Imola, a Szegedi Törvényszék szóvivője.

A végzés kihirdetése után a nőt és a két férfit a rendőrök azonnal büntetésvégrehajtási intézetbe szállították. A pár gyermekét és a struccokat az asszony testvérére bízták – számolt be róla a Hirado.hu.

Az elfogásról és a rajtaütésről két helyszíni videót is közzétett a Rendőrség:

Nem jött be a struccpolitika

Strucc és cucc – elfogták a kendertermesztőket

Nem jött be a struccpolitika – 2.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Tetőfelújítás gazdaságosan Elgondolkodott már azon, hogy egy tetőfelújítás után mennyi ideig nem szeretne a tetővel kapcsolatosan újabb kiadásokat? Önnek mit is jelent általába...
5 jó tanács, mit és hogyan ültessen Új, még nem próbált növényt termesztene, vagy most vágna bele először a zöldségtermesztésbe? Olvassa el, mi az az 5 tanács, amelyeket mindenképpen érd...
Magyarok is részt vesznek a nemzetközi parlagfű-ku... Nemzetközi kutatási program indult a sokaknak egészségügyi panaszt okozó, a szántóföldi növénytermesztésben nagy károkat előidéző gyom, a parlagfű job...
Milyen évet zár idén a mezőgazdaság? Szakértők vál... Vegyes eredményeket, de összességében jó évet jelenthet a mezőgazdaságnak a 2014-es esztendő. A szántóföldi növénytermesztésben ugyan nem biztosított ...
Bábolnai Gazdanapok Idén már 29. alkalommal rendezik meg a Bábolnai Gazdanapokat Bábolnán. Lássuk, hogyan alakult eddig, és még mi várható a 4 napos rendezvényen. Szepte...
Integrált szervezet szolgálja ki a növénytermesztő... A Nitrogénművek Zrt. sajtótájékoztató keretében mutatta be új, integrált szervezetét, amely a vetőmagtól a terménykereskedelemig átfogóan szolgálja ki...